https://kolorline.hu/Nemzetiségek Gasztrofesztiválja Edelényben

Nemzetiségek Gasztrofesztiválja Edelényben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Az Edelényi Görögkatolikus Parókia szervezésében Nemzetiségi Gasztrofesztivált tartottak Edelényben.

A rendezvény, az egyházközség által nyert "Hittel az edelényi közösségekért" című, EFOP-1.3.5-16-2016-00086 azonosítószámú pályázat egyik programeleme, melynek célja a városban élő ruszin, lengyel, szlovák, roma nemzetiségű kultúrák megismertetése, a közösségépítés és a hagyományok ápolása volt.

Az esemény helyszínéül a Borsodi Tájház szolgált, ami nem véletlen, hiszen az ott fellelhető állandó kiállítás segítséget jelentett a környék nemzetiségi kultúrájában való elmélyedésre. A kulturális programok főbb szegmenseit is a nemzetiségek biztosították. Szlovák tangóharmonikás, roma szimfonikus zenekar és magyaros táncház mellett nemzetiségi tablók, kiadványok ismertették röviden a sajátos népszokásokat, étkezési hagyományokat, történelmi viszonyokat és népviseleteket.

A nap folyamán a családok nemzetiségi ételekkel kapcsolatos Totó-t tölthettek ki, "gasztro" témájú nyereményekért. A kulináris tradíciók jegyében a menü zsurek, azaz lengyel húsvéti kovászolt leves, vakaró, vagyis bodag, ruszinos töltött káposzta, magyaros pacal, valamint derelye volt. A gyermekekre gondolva egész napos népi játékokkal való ismerkedési lehetőséget és kézműves foglalkozásokat biztosítottak.


 

Ínyenceknek: íme, a zsurek receptje:

A hagyományos lengyel leveshez először el kell készítenünk a kovászt:

Hozzávalók: 6 evőkanál teljes kiőrlésű rozsliszt, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 db babérlevél, 4 db egész bors, 1/2 szelet rozskenyér, 1 liter meleg víz

A kovász elkészítése: Rakjuk egy nagy üvegbe a lisztet, a babérlevelet és a borsot. Tisztítsuk meg a fokhagymát és adjuk a többi hozzávalóhoz, majd öntsük rá a meleg vizet. Keverjük össze és rakjuk bele a kenyeret is. Az üveget takarjuk le és tegyük 3 napra meleg helyre. Ezután vegyük ki a kenyeret és szűrjük le a folyadékot. Az így készült kovász hűtőszekrényben akár 2 hétig is eláll.

A leves elkészítése:

Akkor lesz a legfinomabb a leves, ha a sonka levéből készítjük. A felforralt 1.5 liter lébe  öntsünk bele fél liter kovászt, és forraljuk össze. A kovásztól savanykás íze lesz a levesnek. Sóval, borssal, majoránnával ízesítsük. Főtt tojással, túróval, reszelt tormával és kolbásszal kínáljuk.

 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk