https://kolorline.hu/Erőszakkal vette el egy gyerek pénzét

Erőszakkal vette el egy gyerek pénzét

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A rendőrök fél órán belül elfogták azt a férfit, aki Ózdon erőszakkal elvette egy 13 éves gyermek pénzét.

Az Ózdi Rendőrkapitányság eljárást indított egy 27 éves farkaslyuki férfival szemben. A gyanúsított június 23-án 12 óra körül odalépett egy ózdi üzletből távozó 13 éves gyermekhez és pénzt kért tőle.

A gyermek elutasította a kérést, ekkor a férfi a kezeit lefogta, majd a zsebéből elvette néhány száz forintját és a helyszínről eltávozott. A nyomozók a bejelentést követően fél órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, továbbá az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására is.

További híreink

Betekintés a város konyhájába – Nyílt napot tartott a Barcika Príma

Dátum: 2026. máj 18. 07:00

A városi közétkeztetésért felelős Barcika Príma Kft. május 12-én a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola diákjainak szüleit és az intézmény pedagógusait látta vendégül egy rendhagyó nyílt napon. A résztvevők testközelből láthatták, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei: a raktártól a főzőkonyhán át egészen az iskolai tálalásig követhették végig a közétkeztetés folyamatát, mielőtt a program közös ebéddel zárult.

Eső, kitartás és több ezer kilométer – újra megmozdult Kazincbarcika a Futókörök napján

Dátum: 2026. máj 17. 16:00

Egész napos eső, hűvös idő és szürke égbolt fogadta május 16-án a Futókörök napjának résztvevőit Kazincbarcikán. A rossz idő azonban ezúttal sem tudta megállítani a várost: a Csónakázó-tó melletti rekortán futókörön már reggeltől érkeztek a futók, gyaloglók, családok, sportolók és amatőr mozogni vágyók, hogy együtt gyűjtsék a kilométereket Kazincbarcika nevében az országos megmérettetésen.

Fények találkozása a Mezeyben – Fotószalon-válogatás érkezett Kazincbarcikára

Dátum: 2026. máj 17. 12:00

A Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében ünnepélyes megnyitóval érkezett Kazincbarcikára a XXV. Nemzetközi–Magyar Fotószalon felvidéki régiójának válogatása május 14-én (csütörtökön). A rangos tárlat hét ország magyar fotóművészeinek munkáiból mutat be különleges összeállítást, köztük arany- és ezüstérmes alkotásokat is. A kiállítás a vándorsorozat magyarországi szakaszának első állomása lett.

Füzike 50 – Jubileumot ünnepelt a kazincbarcikai tagóvoda

Dátum: 2026. máj 17. 09:24

Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli idén a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Füzike Tagóvodája. A jubileum alkalmából az intézményben május 14-én születésnapi ünnepséget tartottak: az ovisos zenés-táncos műsorral készültek, a város vezetői ajándékokkal lepték meg a gyerekeket, és természetesen a közös tortázás sem maradt el. 

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk