https://kolorline.hu/Neves operaművészek Perkupán

Neves operaművészek Perkupán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Nagyszabású, kétnapos eseménynek adott otthont a néhány száz lakost számláló Perkupa, július 6-án és 7-én.


Fotók: Fábián Dóra


 

Harmadik alkalommal rendezték meg a Perkupai Operafesztivált. A rendezvény szervezésében nem kisebb művész vállalt aktívan szerepet, mint a Perkupáról elszármazott Szegedi Csaba, aki a Magyar Állami Operaház egyik legtöbbet foglalkoztatott lírai baritonja.   A református templomban megtartott fesztiválnyitó hangverseny sztárfellépője a Honvéd Férfikar és Budapesti Stúdió kórusa volt, Strausz Kálmán vezényletével. A műsorban közreműködött Szegedi Csaba. Az előadást követően a közönséget szeretetvendégségre invitálták a szervezők, ahol találkozhattak kedvenceikkel.

A következő nap délelőttjén a Paár Julianna, Orbán Johanna és a Tímár Sára alkotta Dalinda énekegyüttes népdalkincsekből merített formációját tekinthették meg az érdeklődők a katolikus templomban.  A déli harangszó elhangzásakor nyitották meg a Perkupai Galyasági Ház kertjében a fesztivál gasztro - és kézműves udvarát. Kora délután a falu másik nagy szülöttére, a József Attila díjas Kalász Lászlóra emlékeztek. A róla elnevezett művelődési házban, a rendhagyó irodalmi órán Kincses Károly színművész szavalta a költő verseit. Késő délután a fesztivál résztvevői hintón bejárták a falut, majd a református templomban kezdetét vette az Operagála, ahol Szegedi Csaba művésztársaival, a fiatal szoprán Sáfár Orsolyával, valamint a Cotton Club Singers alapítójával, László Boldizsárral adott koncertet, aki 15 év után az opera műfajában folytatta karrierjét.

A magas színvonalú rendezvénysorozatot szintén szeretetvendégség és közönségtalálkozó zárta.

További híreink

Országgyűlési választás 2026 – A legfontosabb tudnivalók 

Dátum: 2026. ápr 10. 18:42

Április 12-én országgyűlési választások lesznek Magyarországon. 1990 óta ez lesz a tizedik alkalom, hogy dönthetünk arról, kik vezessék az országot. Összegyűjtöttük a választás lebonyolításával kapcsolatos legfontosabb információkat.

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk