https://kolorline.hu/A polgárőrök ünnepeltek

A polgárőrök ünnepeltek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Harmadik alkalommal rendezték meg a járási polgárőrnapot a Kazincbarcikai járásban lévő polgárőr egyesületek részvételével Berentén, július 14-én.


Fotók: Kecső Lajos

A járásban tizennégy aktívan működő polgárőrség van, melyek Kazincbarcikán, Sajószentpéteren, Berentén, Sajóivánkán, Vadnán, Bánhorvátiban, Mályinkán, Tardonán, Dédestapolcsányban, Sajókazán, Szuhakállóban, Múcsonyban, Rudabányán és Izsófalván látnak el közbiztonsági feladatokat. A minap tartott esemény apropója a közös kikapcsolódás és a kapcsolatok erősítése volt, hiszen munkájuk során számos alkalommal van szükség az összefogásra. A megjelent polgárőrök nem egyedül ünnepeltek, magukkal vitték családjaikat is, így közel százan vettek részt az összejövetelen.  A rendezvényt az Országos Polgárőr Szövetség általános és oktatási elnökhelyettese és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Csóra György nyitotta meg. Köszöntőt mondott Vilcsek Ernő Jákfalva polgármestere. Ezt követően Tóth János, a kazincbarcikai járás járási koordinátora értékelést tartott az együttes szolgálatok munkájáról, melynek egy közelmúltban történt tragikus eset adott szomorú aktualitást. A rendőrség részéről jelen volt a Sajószentpéteri Rendőrőrs Közrendvédelmi Alosztályának vezetője, Nagy Géza r. őrnagy, hogy megbeszéljék a közösen ellátandó feladatokat. A hivatalos részt a „kerekasztal beszélgetés” zárta, ahol az egyesületek tapasztalatot cseréltek. Az ebéd elfogyasztása után, jó hangulatban, kötetlen szórakozással, mulatozással ért véget a nap.

További híreink

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

Zenei sokszínűség a XII. Kolorfesztivál nagyszínpadán

Dátum: 2026. aug 09. 18:02

Balkáni ritmusok, autentikus cigány zene és templomi koncert is várja a látogatókat a XII. Kolorfesztiválon. Augusztus 18-án Agárdi Szilvia a Szent Család-templomban ad koncertet, míg a Csónakázó-tónál a nagyszínpadon a Cimbaliband és a Parno Graszt gondoskodik a felhőtlen hangulatról. 

Orgonakoncerttel és Neoton musicallel indul a XII. Kolorfesztivál 

Dátum: 2026. aug 08. 18:13

Augusztus 17-én 11 órakor megnyílnak a XII. Kolorfesztivál kapui. A Csónakázó-tó mellett már napközben is gasztroutca, gyermek- és kísérőprogramok várják a látogatókat. A zenei előadások sora Túri-Nagy János orgonakoncertjével kezdődik, és a legnagyobb Neoton slágerek is elhangzanak a Veres 1 Színház előadásában.

Enyhült a hőség, de továbbra is érvényben marad a hőségriasztás

Dátum: 2026. aug 07. 14:46

Bár a legmagasabb fokozatú hőségriasztás szombattól megszűnik, a tartós meleg miatt továbbra is másodfokú hőségriasztás lesz érvényben az ország egész területén. Az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján augusztus 11-én (kedd) 24:00 óráig hosszabbította meg az intézkedést.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk