https://kolorline.hu/Új beruházás Putnokon

Új beruházás Putnokon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Sikeres pályázatnak köszönhetően Putnok Város Önkormányzata 5 különböző üzletet alakít ki a Serényi tér 7. szám alatt, a volt VÁM épületében: egy helyi termékek boltját, kegyeleti boltot, virágboltot, húsboltot, valamint terménybolt létrehozását is tervezik.

6. Kolorfesztivál

A projekt megvalósítása elkezdődött, jelen pillanatban a kiszemelt épület helyreállítási munkálatai folynak. Az önkormányzat az újonnan kialakítandó üzletekben a helyi termelők által előállított helyi termékek, illetve az Önkormányzati Szövetkezet által előállított termékek árusítását kívánja megvalósítani. A beruházás közvetlenül hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, mivel az üzleteket a város saját fenntartásban kívánja üzemeltetni, a karbantartási munkákat elvégezni, valamint megfelelően szakképzett személyzetet biztosítani. A munkatervvel a térség helyi őstermelőit, erdei termékgyűjtő magánszemélyeket, egyéb piaci szereplőket - a helyben, illetve a város vonzáskörzetében lévő kis- és középvállalkozásokat támogatják. Fontos szempont továbbá, hogy a helyi termékek vásárlásával hozzájárulnak a környezet fenntarthatóságához. A helyi termékek előállítása kis mennyiségben, hagyományos, természetközeli módszerekkel történik, így azok kevésbé terhelik meg a környezetet, a termőföldet. Csökkenthető a termeléssel, illetve a szállítással, csomagolással járó környezetterhelés, kisebb lesz az ökológiai lábnyom. A tájfajták előnyben részesítésével hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez, illetve a hagyományok tovább éléséhez.
A pályázat a Putnok Város gazdaságélénkítése, helyben megtermelt termékek piacra jutásával” elnevezésű, TOP-1.1.3-15-BO1-2016-00020 azonosító számú projekt keretén belül valósul meg, mely 299,1 millió forint európai uniós támogatás segítségével jön létre. A program tervezett befejezési dátuma: 2019. május. 31.

További híreink

I. Kolorcity Cup Kazincbarcikán – 16 csapattal rendezték meg az U9-es tornát

Dátum: 2026. máj 01. 20:00

Április 25-én rendezték meg az I. Kolorcity Cup U9-es labdarúgótornát a KBSC Sporttelepen, ahol 16 csapat lépett pályára. A mezőnyben hazai és vidéki együttesek mellett felvidéki csapatok is szerepeltek, így a torna nemzetközi jelleget is kapott.

Köztéri táncshow-val ünnepelt a Flash Táncstúdió a tánc világnapján

Dátum: 2026. máj 01. 17:18

A tánc világnapján, április 29-én különleges köztéri produkcióval lepte meg a kazincbarcikaiakat a 26 éves Flash Táncstúdió. A Fő téren megrendezett műsorban négy táncstílus képviseltette magát, összesen 12 produkcióval, amelyekben mintegy 80 táncos lépett színpadra. A rendezvényre a vártnál is többen voltak kíváncsiak.

Folyamatos a kátyúzás Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 30. 19:16

Április elején, az aszfaltkeverő telepek megnyitását követően megkezdődtek a tavaszi út- és járdakarbantartási munkálatok Kazincbarcikán. A szakemberek nemcsak a kátyúkat szüntetik meg, hanem a kopott útburkolati jeleket is pótolják.

2026 végzős diákjainak névsora

Dátum: 2026. ápr 30. 15:15

Ballagásukhoz érkeztek a kazincbarcikai középiskolák végzős diákjai: több száz fiatal zárja le tanulmányait 2026-ban, és lép tovább az élet következő szakaszába. A város most tőlük búcsúzik – azzal a reménnyel, hogy tudással, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva viszik tovább mindazt, amit itt kaptak. Alább név szerint is mutatjuk, kik búcsúznak az iskolaéveiktől Kazincbarcikán.

KolorTV élőben

Programajánló

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk