https://kolorline.hu/Városünnep Rudabányán

Városünnep Rudabányán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Rudabányát tíz esztendővel ezelőtt, július 1-én nyilvánították várossá, majd szeptember 6-án Gyenesei István akkori önkormányzati miniszter átadta Szobota Lajos polgármesternek a város kulcsát.

E jeles évfordulót minden évben városnappal ünneplik meg a településen. Idén, szeptember 1-én tizenegyedik alkalommal tartották meg a városünnepet. Az egésznapos rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel a testvérvárosok képviselői is. Delegáció érkezett a felvidéki Dobsina városából, az Erdélyben található Borszékről, valamint a kárpátaljai faluból, Badalóról. A központi ünnepség ökomenikus istentisztelettel vette kezdetét a római katolikus templomban, majd a meghívott vendégek fogadását követően a városnap és a bányásznap tiszteletére ünnepi műsor részesei lehettek a jelenlévők.


Fotók: Bics Gabriella

A program keretében a Gvadányi József Művelődési Házban fellépett a helyi Rozmaring asszonykórus, aztán kivonulva a színházteremből a külföldi küldöttség tagjai, illetve a város vezetői, az intézmények és szervezetek képviselői koszorút helyeztek el a bányászemlékműnél. Délután kezdődött a program kötetlen része, melyben helyet kapott a Bányászattörténeti Múzeumban végigjárható ásványtúra, a régi vasparipák rajongóinak motoros kavalkád. A szervezők nem feledkeztek meg a gasztronómiai élvezetekről sem. A bogrács kedvelői főzőversenyen tehették próbára szakácstudományukat. Az előre, második alkalommal meghirdetett, szellemes, Rudira, a rudapithecusra visszautaló Ruda – pite sütőversenyre a háziasszonyok készültek. A beérkezett finomságok szakértő zsűri elé kerültek. Kóstolás után Sulyok Sándor a Jégvirág Kft. mestercukrásza, Varga Viktor a Barcika Príma Kft. séfhelyettese és Farkas Erzsébet, a Szent István Rádió szerkesztő-műsorvezetője, aki egyben a nap műsorvezetését is ellátta, döntött a sorrendről. A leigényesebbnek ítélt sütemény tulajdonosa pénzjutalmat, illetve a tavaly útjára bocsátott vándorkupát kapta. A második és a harmadik helyezett ajándéktárgyakban részesült. Ugyancsak augusztus elején hirdették meg a fotóversenyt, melynek a rudabányai bányatavat kellett ábrázolnia. A felvételekre a Rudapithecus Látogatóközpont facebook oldalán lehetett szavazni. A győztes itt is pénzjutalommal és oklevéllel lett gazdagabb. A műsorban láthatták-hallhatták az Ujj Viktor Géza Alapfokú Művészeti Iskola ifjúsági fúvószenekarát, Leblanc Győző és Tóth Éva musical és operettelőadását. Bemutatkozott a Black Hole együttes. Az est sztárfellépője a P. Mobil zenekar volt. A nagy napot tűzijáték zárta.

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk