https://kolorline.hu/Emlékezés a hős bányászokra

Emlékezés a hős bányászokra

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A Kazincbarcikától 10 km-re lévő, a Mák-patak völgyében elterülő Rudolftelep idén ünnepli kialakulásának 110 éves évfordulóját.

A falu a szénbányászatnak köszönheti létrejöttét, mint ahogy a nevét is, hiszen Rudolf Cohacht bányatulajdonosról nevezték el, aki bányatelkét az induló bánya-részvénytársaságnak adta. Az Izsófalvához tartozó település lakói az 1990-es években az önállóság mellett tették le voksukat. Az itt élők álma 1995 januárjától vált valóra. Az állami szénbányászat, valamint a rövid ideig tartó magántulajdonú bányászat megszűnését követően a településvezetők minden tőlük telhetőt megtettek a község életben tartására. Mindazonáltal a ma már a fejlődés útjára lépett Rudolftelepen nem merült feledésbe a bányászlét hagyománya.

Minden esztendőben mély tisztelettel adóznak bányász elődeik emléke előtt. Idén, szeptember 2-án a jubileumi ünnepséget összekötötték a megyei bányásznap rendezvényével, ahol Kazincbarcika képviseletében Klimon István alpolgármester és Pásztor László önkormányzati képviselő is részt vett a megemlékezésen. A faluban folyó évszázados kitermelés mementójaként a művelődési ház kertjében átadtak egy emlékparkot.

Így került a Művelődési Ház kertjébe egy táró, mely alatt egy fafaragású bányászszobor látható, az utolsó jelképes csille szénnel. A bányász szobrot Zilahy József bányász faragta, a felújítását Ráczi István végezte el. A park bejáratát az a fafaragású kapu díszíti, melyet a régi bányászépület elől kiemelve mentettek meg az utókornak. A különleges, a Bányász himnusz versszakaival és domborművel ellátott bejárat felújítva őrzi a hajdani bányászok álmát. Felújították a meglévő emlékművet, melyre márvány emléktáblán annak a 27 bányásznak a nevét vésték, akik 1908-tól 2000-ig haltak meg bányabalesetben a rudolftelepi bányában.

A kertben található kőfalra egy csodálatosan szép festmény került, Zilahy Olivér és Ardai László munkája által. Középen Szent Borbálát ábrázolva, jobb oldalt, szenet fúró bányászok, háttérben a régi osztályozóval. A baloldalon egy csillében szenet szállító bányász található.

A bányásznap alkalmából számos elismerő oklevelet adományozott Török Dezső, a B-A-Z Megyei Közgyűlés elnöke, Szőke András, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke, Dávid István, Szuhakálló polgármestere és a vendéglátó település, Rudolftelep polgármestere, Rozlozsnik Jánosné. A program kötetlenebb részében a résztvevők megtekinthették többek között a helyi nyugdíjas csoport műsorát, valamint JAM Republic Cover Band élő koncertjét.

További híreink

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk