https://kolorline.hu/Felcsendült Putnokon a vadászhimnusz

Felcsendült Putnokon a vadászhimnusz

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Kürtösök hangja hívta találkozóra a vadászokat Putnokon, a 26. Országos Vadásznapra, szeptember 8-án. Nagy ünnepnek számított ez a gömöri városban, hiszen az ország minden részéből érkeztek vendégek. 

A vadászok védőszentjéhez, Szent Hubertushoz szólt az imádság, mellyel kezdetét vette a rangos esemény, melynek elmaradhatatlan kelléke volt a vadászzászlók felsorakoztatása. „Vadász vagyok Hunor s Magor nyomán…”  a vadászhimnusz közös eléneklése után az ünnepi köszöntők hangzottak el, majd átadták az országos és megyei szintű kitüntetéseket.

A megyénkből Kriston Nándor, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK)Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke a Magyar Vadászatért Érdemérmet kapta; OMVK aranyéremben részesült Zay Adorján; Borsod Megye Vadászatáért Érdem­éremmel lett gazdagabb Tóth Á. Dénes; Gróf Nádasdy Emlékplakettet kapott a Bélusvölgye Vadásztársaság; Nimród érmet vihetett haza dr. Molnár Tamás; a Kiváló Ifjú Nimród díj boldog tulajdonosa pedig ifj. Bóta István lett. Ezek után felavatták az ifjú vadászokat, majd bemutatták a közönségnek a Budapesten megrendezésre kerülő 2021-es Vadász Világkiállítás logóját. A délutáni program sok érdekességet ígért az odalátogatók számára.

A családi és a folk­lór programokon kívül fegyver­akrobata, solymász-és vadászkutya bemutatót, illetve lovasíjász bemutatót láthattak a jelenlévők. A gasztronómia alapvető kjiegészítője a vadásznapoknak, hiszen a vadhúsokból mennyei falatokat lehet készíteni. Itt sem volt ez másként, sokan kíváncsikodtak a főzősátrak környékén. Diana a római mitológiában egyebek mellett a vadászat istennője. A rendezvényen izgalmas volt találkozni vadászhölgyeivel. Számosan érdeklődtek a különleges trófeakiállítás iránt, ahol az összes Magyarországon lévő világrekord trófeát megtekinthette a publikum, de a természetfotók, valamint a festmények sora sem hiányozhatott a palettáról.  A gyermekeknek népi játszóteret alakítottak ki a szervezők. A sátrak között muzsikálva az Agyagbanda zenekar gondoskodott a jó hangulatról. Az eseményen jelen volt Koncz Gábor, színművész, a vadászat nagy rajongója, aki néhány hónapja városunkban járva elárulta, hogy eleget tesz Kriston Nándor meghívásának. 

További híreink

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV a térség vasútvonalain

Dátum: 2026. júl 24. 18:30

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. tájékoztatása szerint a következő hetekben vegyszeres gyomirtást végeznek a vasúti pályahálózat több szakaszán.

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk