https://kolorline.hu/„Göőz Pál Benedek néptanító nyomában…”

„Göőz Pál Benedek néptanító nyomában…”

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Sikeres pályázatot tudhat magáénak a Vadna Községért Alapítvány.

A még 2016-ban benyújtott projekt bemutató rendezvénye szeptember 15-én volt Vadnán, a község művelődési házában, ahol Bencze Péter polgármester és a Göőz Pál Művelődési Ház igazgatója, Marinné Tóth Krisztina tájékoztatta a meghívottakat, valamint válaszolt a felmerülő kérdésekre. A megnyert összeget, - 24.974.422 Ft-ot - a községben, valamint a környező településeken, Kazincbarcikán és Bánhorvátiban tanuló gyermekek foglalkoztatására fordítják.

A projekt célja a kiemelt korosztály – az óvodás, és az iskoláskorú gyermekek – szabadidejének hasznos eltöltésén túl a hagyományok átadására, megőrzésére, a közösség formálására fókuszál. A hagyományőrző kulturális, és fejlesztő foglalkozások egyben az esélyegyenlőség megteremtését szolgálják.

 Ennek jegyében kiállítás látogatást, kirándulásokat, kézműves foglalkozásokat, szakköröket, témanapokat, témaheteket és egyéb rendezvényeket szerveznek, ahová a gyerekeken kívül a szülőket is szívesen invitálják. Ezen túlmenően a nyári és a téli időszakban két-két táborban vehetnek részt a fiatalok. A pályázatot elnyerő település Göőz Pál Művelődési Háza az alábbi oktatási intézményekkel kötött együttműködési szerződést: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika, Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Dózsa György Tagiskola, Kazinczy Gábor Általános Iskola Bánhorváti, Bánhorváti Szivárvány Óvoda - Bölcsőde, Bánhorváti Szivárvány Óvoda – Bölcsőde Vadnai Tagóvodája, Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A projektben tízféle tevékenységi kört kellett megjelölni, amely többek között témanapokat, témaheteket, versenyeket, havi szakköröket foglal magába. A foglalkozások nagy részét a megjelölt iskolákban tartják, a havonkénti szakkörök összpontosítanak a helyi szokások elsajátítására. A hivatalos tájékoztatót követően a program részeként elindult a Szüreti Fesztivál műsora. A népszokások ápolására mindig nagy hangsúlyt fektető faluban a szüreti felvonulással kezdődött a rendezvény, melyhez a Meridián együttes biztosította a zenét. A köszöntők elhangzása után a helyi tehetség, Sárvári Melinda népdalokból álló csokrot adott elő, majd a Sajósenyei Kicsi Madár Néptáncegyüttes lépett színpadra. Őket a Nagybarcai Borostyán Kórus és a Szabad Szombat Néptáncegyüttes követte. A nap sztárvendége Poór Péter volt, aki partnerével, Rózsás Viktóriával szórakoztatta a közönséget. A nap szüreti mulatsággal, utcabállal zárult. A pályázatban megjelölt programok 2018. 09. 01. és 2020. 08. 31. között fognak megvalósulni Vadnán, illetve a két társtelepülésen, a kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért „Göőz Pál Benedek néptanító nyomában…” EFOP-3.3.2-16-216-00149 számú projekt keretében.

 

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk