https://kolorline.hu/A zene mindenkié

A zene mindenkié

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Legyen a zene mindenkié! – mondta Kodály Zoltán, hisz szintén a nagy művészt idézve, aki nélküle él, az lelki vérszegénységben él.


Fotók: Szűcs Mara

Valljuk be, a híres zeneszerzőnek igaza volt. A zeneszó létünket határozza meg, feltölt, megnevettet, vagy épp ellenkezőleg, sírásra késztet. A zene a legnagyobb jótétemény, amit a halandók ismerhetnek – fogalmazta meg J. Addison az 1600-as évek végén. Ezt felismerve, az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésére október 1-jét a zene világnapja rangra emelte. Ebből az alkalomból rendezték meg Kurityánban az Amatőr Előadók Találkozóját, a „Kurityánért” Alapítvány szervezésében.

Az előzetes felhívásra huszonegy egyéni és csoportos jelentkezés érkezett. A programot az újonnan átadott Lovarda Színházteremben bonyolították le, szeptember 29-én. A különleges atmoszférájú helyiség nem véletlenül kapta a nevét, ugyanis egykor lovakat tartottak benne. A külső-és belső megújulását követően a mintegy 140 néző befogadására alkalmas terem zsúfolásig megtelt, ahol nagyszerű előadásokat láthatott a közönség.

A megjelenteket a szervező alapítvány részéról Icsó Miklósné elnök, a rendező község nevében Sziráczki Sándor polgármester köszöntötte. A főként a térségből, - Kazincbarcika, Kurityán, Tardona, Izsófalva, Vadna, Bánhorváti, Rudabánya, Edelény, Rudolftelep, Nekézseny, Ózd településeiről érkezett fellépők szólóének, vers, hangszeres zene, tánc, népdal, zenés paródia kategóriában szórakoztatták a publikumot. A cél a közösségépítés, egymás kultúrájának mélyebb megismerése volt.

További híreink

Új tanév, új ritmus a közlekedésben – rendőrök és rendészek a forgalmas iskoláknál

Dátum: 2026. szept 02. 18:00

Szeptember 1-jétől egész hónapban rendőrök és rendészek segítik a biztonságos közlekedést több kazincbarcikai oktatási intézmény környékén. Az iskolakezdés minden évben új ritmust ad a városi közlekedésnek: reggelente egyszerre indulnak útnak a diákok, a munkába sietők, valamint azok a szülők is, akik autóval viszik iskolába gyermekeiket. Az országos tapasztalatok szerint a tanév indulásával jelentősen nő az autós- és gyalogosforgalom, ezért a rendőrség fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől.

Ünnepi tanévnyitó és új sportpálya a Szent György iskolában 

Dátum: 2026. szept 02. 11:19

Kazincbarcikán idén 351 diák kezdte meg a 2026/27-es tanévet a Szent György Görögkatolikus Általános Iskolában, köztük 57 első osztályos. A szeptember 1-jei tanévnyitó nemcsak az új tanév elindulását jelentette: az intézmény egy új, rekortán borítású sportpályával is gazdagodott, amelyet ünnepélyes keretek között áldottak meg.

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk