https://kolorline.hu/Cél a harmonikus élettér kialakítása

Cél a harmonikus élettér kialakítása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Hagyományainknak megfelelően megkerestük a régió településeinek első embereit, hogy megtudjuk, mit valósítottak meg terveikből, illetve hogyan látják az idei év lehetőségeit. Sorozatunkban elsőként Vadna község polgármestere, Bencze Péter nyilatkozott szerkesztőségünknek.


Fotó: magyarcimerek.hu

Vadnán a képviselő-testület legfőbb feladatának az élhetőbb falu megteremtését tartja. Olyan helyet, ahova az emberek szívesen térnek haza, jól érzik magukat és büszkén fogadják a vendégeiket. Ennek a célnak a megvalósítása több lábon áll. Ebből fakadóan igyekszünk minden tevékenységünket e célkitűzésnek alárendelni. A közmunkát is úgy végezzük, hogy elősegítsük egy kellemes lakókörnyezet megépítését. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a közmunkások munkaerejét, segítőkészségét mindig felhasználjuk a vadnai emberek támogatására. Főleg az egyedülálló, egyedül élő idős korosztály esetében. Közmunkásaink részt vesznek a ház körüli teendők elvégzésében, segédkeznek a szénbehordásnál, favágásnál, hólapátolásnál, tavasszal az ásózásnál. Másrészt nagy hangsúlyt fektetünk a község egész éves karbantartására. A községben rengeteg a zöldterület. A fákat metszeni kell, a füvet vágni, elhordani. A temetőt – amely ugyan nem a falu, hanem a Református Egyházközség tulajdona – rendben kell tartani. Harmadrészt a közmunkát mindig felhasználjuk a falu építésére, fejlesztésére is. 2018 fontosabb fejlesztései közé sorolható, hogy a Kassai út betonjárdáját feltörtük és térkővel raktuk ki, a Petőfi utcán, ahol eddig nem volt járda, most kialakítottunk egy járdaszigetet. Ezáltal sokkal biztonságosabbá vált a gyalogos közlekedés. A közmunkaprogramon belül a másik fontos fejlesztésünk a temetőkert gépjárművel való elérését biztosító mezőgazdasági út építése volt, zúzottkőből, szegélykővel megerősítve. Így most már bármilyen időjárási körülmények között fel lehet jutni a temetőbe. A közmunka irányítására egy régi parasztházat vásároltunk, melyet műhelyként szeretnénk használni. Az épület tavaly új tetőszerkezetet kapott, a belső felújítási munkálatokat folyamatosan végezzük. A közmunkaprogram segítségével megoldottunk egy régi problémát: a gyerekek számára nem volt sportlétesítmény, sportpálya kialakítva. Lovagi Park néven második éve építjük ezt a létesítményt, tavaly készült el a multifunkcionális aszfaltozott pályánk, kerítéssel körbevéve, ami majd teniszezésre és kosárlabdázásra ad lehetőséget. Szintén tavaly készítettük el a Lovagi Parkon belül a lábtenisz-, illetve a tollaslabdapályát, amit ugyancsak aszfaltoztattunk. A múlt évben két pályázatot nyertünk meg, melyek a községháza és az óvoda épületeinek energetikai felújítását célozták. Az előbbi ünnepélyes átadása március 15-én lesz, az óvoda felújítását épp a napokban kezdtük, tehát az még nem fejeződött be. A községházán korszerű fűtésrendszert alakítottunk ki, napelemek kerültek az épület tetejére, megoldottuk a teljes, külső-belső szigetelést, valamint megtörtént a nyílászárók cseréje. 2018-ban támogatást kaptunk műfüves kézilabdapályára is. Ez ugyancsak a Lovagi Parkunkban lesz. Még nem készült el, tavaly ősszel kezdtük a létrehozását, a téli idő miatt a munkálatokat tavasszal fejezzük be. Erre 15 millió Ft-os támogatást nyertünk, 5 millió Ft önrész mellett. Ugyancsak tavaly nyertünk a községi konyha felújítására 19 millió Ft-ot, melyből az egészségügyi előírásnak megfelelő, korszerű konyhát tudunk kiépíteni. A Vadna Park üdülőközpont - ami magánkézben van, - öt utcáját a község megkapta tulajdonjogban. Ez azt jelenti, hogy a Vadna Park utcái ugyanolyan belterületi utcákká váltak, mint a település többi utcája, tehát be lehet jelentkezni Vadna községbe az ott lakóknak, ha akarnak, ideiglenes, vagy állandó lakcímre. Ezt követően az említett területen olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe az ott lakók, amelyek eddig nem vonatkoztak rájuk. Többek között ezután a szemétszállítás rendezése a község feladata lesz, illetve a postai szolgáltatás is ki fog terjedni rájuk. Idén nagyon szeretnének pályázni a Falumegújítási Programra. Február első két hetében fog indulni, ebben útépítésre szeretnénk pályázni. A Mátyás, az István és az Árpád fejedelem utcák aszfaltozását célozzuk meg, ezenfelül a legnagyobb célkitűzésünk a község területén a szenny­vízelvezető-rendszer kiépítése – tudtuk meg Bencze Pétertől.

További híreink

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

Tanulást ösztönző támogatás: több mint ezer jó tanuló kapja meg 

Dátum: 2026. ápr 06. 08:00

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében Kazincbarcikán a tanulást ösztönző támogatás. A március 15-i határidőig több mint 750 kérelem érkezett be az önkormányzathoz, és 1000-nél is többen kapták meg a félévi teljesítményükért járó zsebpénzüket. A jó tanulmányi eredmények elismerésére a város idén is jelentős összeget különített el. A program a második félévben is folytatódik.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk