https://kolorline.hu/Mindennap értéket adunk

Mindennap értéket adunk

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A fenti szlogen volt a mottója az idei „Kultúrházak éjjel-nappal” rendezvénysorozatának, február 15. és 17. között. A Magyar Népművelők Egyesülete által tizenhárom évvel ezelőtt útjára indított eseménysorozat célja, hogy minél többen legyenek részesei a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek.


Fotók: Kovács Árpád Ferenc

Edelényben a Művelődési Központban Móricz Zsigmond ifjúsági regényéből készült, Kocsák Tibor és Miklós Tibor „Légy jó mindhalálig” című musicaljét mutatták be a Mezőcsáti Színtársulat elő­adásában. Az összekötő jeleneteket írta és a darabot rendezte Pinczés István, Mezőcsát díszpolgára.

A műkedvelő színjátszókból álló amatőr színtársulat alapvetően ennek a darabnak az előadására alakult. A megható, torokszorító jelenetekkel tűzdelt produkció sikere a szereplők hitelességét dicséri.

Pinczés István a szereposztásnál figyelembe vette a szereplők alkati sajátosságait, ahogy ő fogalmazott: az volt a fontos, hogy ne kelljen „játszaniuk”, saját maguk alakítása volt a lényeg.

A „Felkelő Nap Arany-Ezüst Sugárpárjának Rendje” japán császári kitüntetéssel is bíró rendező az amatőr társulat mellett szerte Európában megrendezte a darabot, Finnországban például finnül adták elő, de a „Felkelő Nap Országában” sem ismeretlen Nyilas Misi neve, ott a Budapesti Rockszínház társulatával jártak.

Móricz mély emberi érzelmeket, a jó és a rossz attitűdök ellentétének bemutatását felvonultató történetét hálája jeléül vitte színre a Pinczés István. Ez az elő­adás Mezőcsát városának szólt.


További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk