https://kolorline.hu/Küzdelem az új serlegért

Küzdelem az új serlegért

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Nagybarcán tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Bánvölgye Kupa asztalitenisz-versenyt, március 23-án.

A több mint tízéves múltra visszatekintő sporteseményt a volt pingpongbarátok kezdeményezésére, hagyományteremtő céllal az asztalitenisz népszerűsítésére, valamint amatőr sportolók versenyzési lehetőségének biztosítására hívták életre. A megmérettetéssel tisztelegni kívántak Csíkász Gábor emléke előtt, aki a Tollas Tibor Emlékére Alapítvány kuratóriumi elnökeként számos asztalitenisz-versenyt szervezett, illetve jó néhány mérkőzésen vett részt. A jelenlévőket Csíkász Gábor özvegye, Csíkász Gáborné, Vadnai Zoltán a rendező település polgármestere, Demeter Zoltán országgyűlési képviselő és Demeter Ádám, a Bánhorváti-Nagybarca Polgári Együttműködés Egyesület elnöke köszöntötte. A hagyományokhoz híven, a rendező településen kívül Bánhorváti és Vadna községek pingpongozói indultak a győzelemért, akikhez csatlakoztak a főváros képviseletében érkezett vendégek. A játszmákat egyénileg, kieséses rendszerben bonyolították le. A találkozó végén a győztes egy vadonatúj serleget vihetett haza, melyet egy évig őriz. A tradícióknak megfelelően, amennyiben ugyanaz a személy háromszor nyeri meg a kupát, automatikusan a tulajdonába kerül. A verseny irányítója Béres Csaba testnevelő tanár, a serleg adományozója volt. Az amatőr versenyzők számára kihívást jelentett, hogy Tóth Krisztina Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes asztaliteniszezővel játszhattak egy-egy fordulót. A rendezvényt a Bánhorváti-Nagybarca Polgári Együttműködés Egyesület támogatta.

 

Fotó: Csíkász Gáborné

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk