https://kolorline.hu/„A vers mindenkié”

„A vers mindenkié”

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

„A dolgok változnak. A vers örök.” – írja József Attila, akinek születésnapján, április 11-én tartjuk a magyar költészet napját, tágabb értelemben az irodalom ünnepét.

Hiszen Somlyó György Kossuth-díjas költő, József Attila személyes ismerősének szavaival élve: „A Múzsa kint áll előttünk az utcán. Engedjük be a házunkba. És ne csak ezen a napon. Az év mindegyik napján." S ha máskor nem is, legalább ekkor tisztelegjünk egy-egy vers elolvasásával nagy költőnk előtt. A berentei Művelődési Ház hagyományaihoz híven idén is megrendezte vers-és prózamondó versenyét, mely második éve viseli a legendás berentei pedagógus, Urbán László nevét. A helyiek körében mély tiszteletnek örvendő magyar szakos tanár generációkon át tanította az irodalom szeretetére a falu lakóit. A minapi versenyt két részben bonyolították le. Április 8-án az óvodások, illetve az általános iskola alsósai mutatták meg tudásukat, április 11-én, pedig a felsősök és a felnőttek szavalták el kedvenc költeményeiket. Összesen öt óvodás, huszonnyolc diák és hat felnőtt vett részt a megmérettetésen. A szavalatokat emléklapokkal, csokoládéval és ajándékkönyvekkel jutalmazták.

 
 

További híreink

Új szórakoztató élményelemekkel várja a gyerekeket a Vízi Komplexum

Dátum: 2026. jún 28. 09:25

Június 27-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexum még többféle élményt kínáló helyszínné vált a látogató gyerekek számára. Vízi akadálypályával és elektromos vízi dodzsemekkel bővült az igénybe vehető szórakozási formák köre. Ezek a játékok ráadásul egész évben elérhetők.

Gyorsan fogynak a helyek – javában zajlik a nyári táborok szezonja Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 27. 22:46

A nyári szünet első hete után már jól látszik: idén is óriási az érdeklődés a kazincbarcikai táborok iránt. A Gyermekek Háza–Kézművesház első turnusa már lezárult, több népszerű program pedig hetekkel ezelőtt betelt. Aki azonban még keres nyári elfoglaltságot gyermekének, több sport- és vízi táborba továbbra is jelentkezhet.

Évadzáró kézilabdaünnep - Családi délutánt rendezett a Szalézi Diáksport Egyesület

Dátum: 2026. jún 27. 22:02

Közös délutánnal zárták le a 2025/2026-os szezont a Szalézi Diáksport Egyesület kézilabdázói június 26-án, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium udvarán. Az egyesület közösségének tagjai visszatekintettek a közelmúltban véget ért kézilabdaszezon eredményeire, elismerték sportolóik és edzőik egész éves munkáját, valamint ismertették a következő szezon terveit. 

Július 1-jén zárva tartanak a szakrendelők és a háziorvosi rendelők

Dátum: 2026. jún 26. 17:00

Július 1-je — a Semmelweis-nap — az egészségügyben dolgozók munkaszüneti napja, ezért szerdán zárva tartanak a szakrendelők és a háziorvosi rendelők Kazincbarcikán. A sürgős esetek ellátását ezen a napon is az ügyeleti rendszer biztosítja.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk