https://kolorline.hu/Összefogás Dédestapolcsányért

Összefogás Dédestapolcsányért

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A korábbi híradásokból az egész ország értesülhetett a Dédestapolcsányt május 29-én ért természeti katasztrófáról.

Mint ismeretes, a Bükk hegységből hirtelen lezúduló irdatlan mennyiségű esővizet képtelen volt a Bán patak befogadni, így a sáros folyam elöntötte a település kétharmadát. Lakóházak, kertek, közterületek kerültek percek alatt víz alá, több család élettere, munkája megsemmisült.  A látvány és a hírek segítségnyújtásra ösztönöztek rengeteg jóérzésű embert. Adományok érkeztek a helyiektől bútorok és háztartási eszközök formájában, és a hivatalos keretek között életre hívott közalapítvány számlájára is folyt be némi támogatás. Ám a kár olyan nagymértékű, hogy további segítségre van szüksége a településnek. A szomorú hírek hallatán szinte egyidőben mozdultak a segítségnyújtás irányába budapesti előadóművészek, kazincbarcikai fiatalok, helyi önkéntesek és a településről elszármazott segíteni szándékozók. Önkéntes összefogásuk, a földrajzi távolságokat áthidalva is eredményhez vezetett. Olyan példaértékű és nem mindennapi összetartásról tanúskodó rendezvénynek ad otthont a helyi művelődési ház július 29-én, amilyent a festői szépségű Dédestapolcsányban még nem láttak!


Fotó: Kisbenedek Tibor

Őszinte segítségét kifejezve fellép: Vikidál Gyula, Heller Tamás, Vörös István, Bor Viktor, Ladinek Judit, Dorogi Barbara, Kósa Dénes, Komáromi Pisti és a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központban működő Zenei Tehetséggondozó Műhely, a ZTM Group.

 

Szerző: Rácz-Tóth Katalin
(Dédestapolcsány szülötte)

 

Indexfotó: elmenyekvolgye.hu

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk