Kalandozás a népművészet világába

Ahányszor látom, mindig valami kellemes, megnyugtató érzés fog el. Egy új világ kapuját nyitja meg, hiszen a népi iparművész Neszádeliné Kállai Mária viselete minden alkalommal tükrözi a népművészet iránti elhivatottságát. Minap Sajókazán, a Radvánszky-kastélyban megrendezett Kistérségi Amatőr Alkotóművészeti Kiállítás megnyitóján futottunk össze vele. Egy mosolygós beszélgetésre invitáljuk Kedves Olvasóinkat, melyből megtudhatják, hogy miért különleges a gömöri csipke, vagy éppen a halasi, és amelyből kiderül egy alkotó ember érzékenysége.

– A rendezvényen ismét egy rendhagyó ruhát visel, melyen látszik a saját keze munkája. Öltözködésében tudatosan követi a népi irányzatot?

 Igen, annál is inkább, mert az első csipkémet, amit készítettem, szintén egy ruhámra tettem. Ennek a szellemében dolgozom a mai napig. Megtartom a csipke funkcionális jellegét, hiszen az a feladata, hogy egyedivé tegye azt, illetve annak a ruháját, aki viseli. Éppen ezért sosem csinálok csupán díszítőelemként szolgáló lakástextileket, terítőket. A csipkével való foglalkozás egy olyan nemes kézműves tevékenység, amely művészi értékkel bír és fontos ezt az értéket megőrizni.

– Magyarországon többféle csipkefajta terjedt el. Ön a gömöri csipkével foglalkozik. Mi vonzotta ehhez?

 Amikor egy múzeumi látogatás során megláttam egy közel kétszáz esztendős csipkét, feltettem a kérdést magamnak: tud-e az ember olyat alkotni, amiben kétszáz év múlva is gyönyörködhetnek, de legalább két emberöltőnyi idő után büszkélkedhetnek-e a gyerekek, hogy a dédnagyanyjuk csinálta? Ez a gondolat motoszkált a fejemben, mikor elkezdtem csipkével foglalkozni. Miért pont gömöri? Mert nagyon nehéz elkészíteni, van egy speciális tudás, amire szükség van, de a legszebbek közé tartozó magyar csipke. Most is gyűjtöm a motívumokat, feldolgozom, lerajzolom, és tanítom. Én azok közé tartozom, aki nem csak gyűjti a tudását, hanem mióta megtanultam a csipke készítését, azóta népszerűsítem és tanítom ezt a szép népi mesterséget.

– És a halasi csipke? Az is a magyar népművészet fontos része. Ugyanolyan nehezek mind motívumukban, mind elkészítésükben.

 Ez így van, de míg én verem a csipkét orsókkal vagy verőkékkel, tehát szövöm össze a szálakat, addig a halasi csipke nem a nép kezén terjedt el, hanem Dékány Árpád rajzai, Markovits Mária keze munkája által. (A halasi csipke a gömörivel ellentétben varrott csipke technikával készül. – a szerk.) Azért mégis van némi közöm Markovits Máriához. Az első önálló kiállításom megnyitójára eljött a Népművészeti Egyesületek Szövetségének akkori elnöke és ő mondta, hogy milyen jó a barcikaiaknak, mert van egy Neszádeliné Kállai Máriájuk. Nem kellett hozzá rajztanár, hogy megrajzolja a gömöri csipkét, nem kellett egy csipkekészítő, aki megcsinálja, ő egy személyben itt van nekik.

– Hogyan alakult a pályája?

Először népi játék- és kismesterség szakoktató, valamint csipke- és viseletkészítő lettem. Aztán elvégeztem a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karát, onnan jön a rajztanár és a vizuális kommunikáció szakos diplomám. Húsz évig tanítottam Kazincbarcikán, a Deákban, és közel húsz éve oktatom textil- és iparművészetre a kodályos gyerekeket. Népi iparművészként pedig a felnőtteknek is átadom a tudásomat.

– Egy alkotót, akinek a szenvedélye a hivatása, biztosan nem hagyják hidegen a művészettörténeti korszakok. Melyik a legkedvesebb?

 Szinte mindegyik, de igazából a reneszánsz a kedvencem. Amikor tanítottam a nagy művészettörténeti korszakokat, ott mindig kicsit elidőztem, szívesebben, lelkesebben beszéltem azokról a művészekről, akik olyan maradandót alkottak, hogy azóta sem szárnyaltuk túl. Nagyon nehéz kiemelnem bárkit is, de talán az élettörténete és a művészete alapján, Leonardo da Vinci-t tartom a legkiemelkedőbb alkotónak.

- Remek választás. Ön is fest?

Igen, olykor előfordul, hogy elő kell vennem a ceruzát, az ecsetet. Legyen az egy tájkép részlet, vagy portré, ami rögtön megragad, le kell rajzolnom.

- A magánember Kállai Mária milyen?

Nagyon érzékeny, de meg van benne az a kitartás, az a keményfejűség, ami viszi előre az úton.