https://kolorline.hu/Szüret, bor és mustgáz

Szüret, bor és mustgáz

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Hogyan előzzük meg a szén-dioxid mérgezést?

Hamarosan itt a szüret és a bortermelői munkálatok egyik legveszélyesebb forrása a mustgáz. Hiába tanuljuk meg gyerekkorban, hogy mennyire veszélyesek a felszabadult gázok, mégsem telik el év baleset nélkül, pedig a tragédiák megelőzhetők lennének.

A mustgáznak nevezett anyag nem más, mint szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedésével együtt járó folyamat. Mit is tudunk erről a gáznemű anyagól? Ez a gáz színtelen, szagtalan a levegőnél másfélszer nehezebb, ami a padló szintjétől tölti meg a teret. Ez az anyag önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos állapotot idéz elő. Aki mégis a gáz fogságába kerül, szédülést, álmosságot érezhet, eszméletvesztést szenvedhet, és legrosszabb esetben elhalálozhat.
Nagyon fontos az elővigyázatosság, hiszen ezek a balesetek megelőzhetők. Közismert a „gyertyázás”, amikor egy ember gyertyával ellenőrzi a levegő összetételét.

A gyertyát ne magunk elé tartsuk, hanem derékmagasság alá. A legegyszerűbb, ha lapátra tesszük és lábmagasságba tartjuk. Háziállatainkat ilyenkor ne vigyük magunkkal, hiszen ők nagyon közel vannak a talajhoz, így nagyobb veszélynek vannak kitéve. Ha elalszik a gyertya, az azt jelenti nincs elég oxigén a picébe, azonnal hagyjuk el a helységet!
A szén-dioxiddal telített helységbe csak sűrített levegős légzőkészülékkel lehet bemenni, aki mustgázos problémát észlel, azonnal hívja a 112-es telefonszámot vagy a tűzoltóságot.

További híreink

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk