https://kolorline.hu/„A sas nem kapkod legyek után”

„A sas nem kapkod legyek után”

Szerző:

Zele Tímea

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A Kolorakadémia 3. előadásán Alföldi Róbert, Jászai Mari-díjas magyar színész, műsorvezető, rendező érkezett Kazincbarcikára, aki egy nagyon lebilincselő pódiumbeszélgetésre várta a hallgatókat szeptember 13-án az Egressy színháztermébe. Beszélgetőpartnere, régi kollégája Szily Nóra pszichológus, újságíró, műsorvezető volt, aki sok apró titokról lebbentette fel a fátylat. Az előadás előtt a színművész a munkatársunk kérdéseire is szívesen válaszolt.

– Meg lenne elégedve a fiatal Alföldi Róbert, ha találkozna felnőttkori önmagával?

– Egy zsákfaluban, Ordason az édesanyám és a nagymamám nevelt fel. Emlékszem, már kicsiny gyerek koromban tudtam, hogy mit akarok, és azt is, hogy csak saját magamnak szeretnék megfelelni. Elég különc gyerek voltam, nem igazán értettek meg a kortársaim. Az nagyon hamar kiderült, hogy a színház világa nagyon közel áll hozzám. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan pedagógusok „kezei közé” kerültem, akik figyeltek rám és mindegy egyes diákjukra. Nem azt hangsúlyozták ki, amit nem tudott egy gyerek, hanem a felé terelték, amiben tehetségesnek bizonyult. Az életben való eligazodást, a világhoz való hozzállásomat nagyban befolyásolták ezek a nagyszerű emberek. Úgy gondolom, hogy a kis Alföldi teljesen jóban lenne velem, hiszen alapjaiban ugyanaz az ember vagyok, mint fiatal koromban, ugyanúgy gondolkozom ma is, mint akkoriban.

– Színészként milyen karakter bőrébe szeret belebújni?

– Bármily furcsa, nem tőlem függ, hogy mit csinálok, sokkal inkább attól, hogy hová hívnak. Az nagyon jó, hogy sokféle dologgal foglalkozom, ezért különféle karakterre hívnak. Egyetlen színész sincs olyan helyzetben, hogy egy valamit játszik akár 30-40 éven keresztül. Ez nem olyan, mint Hollywoodban, nálunk több, eltérő szerepet lehet játszani.

– Van kedvenc darabja?

– Mindig az a kedvenc darab, amit az ember most fog csinálni. Hál istennek nagyon sokféle darabot volt lehetőségem rendezni, akár prózai vagy zenés előadásokat létrehozni. Amikor igent mondok valamire, az a legfontosabb, utólag az ember már nem értékeli így, vagy úgy, hanem megpróbálja nagyon tisztességgel megcsinálni a feladatot.

– Számos külföldi felkérése is volt. Volt, hogy nehézséget okozott ez Önnek?

– Mindenhol különleges élményekkel gazdagodtam. Voltam egyrészt olyan országokban, ahol nagyon közeli a kultúránk, és dolgoztam olyan helyeken, ahol nagyon távoli a kultúrájuk hozzánk képest. Természetesen az sokkal érdekesebb, amikor az ember a Szöuli Nemzeti Színházban rendez, vagy Kínában, mert az nagyon másmilyen kultúra. Ám ott sem csináltam máshogy, mint itthon, mert egész egyszerűen nem tudok „koreai Alföldiül” dirigálni. Először furcsán néztek rám, de hamar összecsiszolódtunk. Jövőre például Ecuadorba utazom operát rendezni, biztos az is nagyon másmilyen lesz. Az ottani kórussal csak délután tudunk majd próbálni, mert a tagok napközben dolgoznak: valaki takarítónőként, vagy esetleg hentesként. Biztosan érdekes lesz, már nagyon várom. Azt gondolom, hogy egy népet, egy országot leginkább a kultúrája jellemez. Ez egyrészről jó, másrészről meg nehezebbé teszi a dolgot, hogy az ember olyat tudjon létrhozni, aminek valóban van egy valódi jelentése, Tehát az a legfontosabb, hogy értik-e ott, amit az ember akar. Ez mindig kérdés, mindig felmerülő probléma. Figyelni kell arra, ami az adott országban van, mert mindenhol minden mást jelent. Más habitusúak az emberek, más érdekli őket társadalmilag, egyénileg. Ezek mindig nagyon jó kultúrantropológiai kirándulások.

– Televíziós műsorvezetőként nagyon sok emberrel beszélgetett. Van olyan kedves interjúalanya, akire szívesebben emlékszik vissza?

– Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen négy évig, minden reggel minimum tíz riportalanyom volt, ezért nem nagyon emlékszem mindenkire. Úgy gondolom, hogy pont idejében szálltam ki. Emlékszem, hogy a vége felé már többször előfordult, hogy úgynevezett fizetett, promóciós beszélgetéseket kellett csinálnunk Szily Nóra műsorvezető társammal. Egyszer előfordult olyan, hogy a műanyag nyílászárókról közel húsz percig voltunk kénytelenek faggatni a vendégünket, mert a következő beszélgetőpartnerünk késett. Nagyon kínos volt, hiszen ráadásul nem volt túl bőbeszédű az alanyunk. Az utolsó kérdésem az volt hozzá, hogy mekkora volt a legnagyobb lyuk, amit betömött. Csak akkor döbbentem rá, hogy ez nem volt a legszerencsésebb kérdés, amikor a kollégáim reakciójával szembesültem. Mindenki dőlt a röhögéstől a háttérben. Ez elég izzasztó helyzet volt. Azt viszont nagyon szerettem, amikor a Magyar Televízióban az idős kollégáimmal készítettem interjút.

– Direktorként milyen elvárásai voltak, milyen elvek szerint vezette a színházat?

– Számos idős, elismert kollégával és fiatal, frissen diplomázott színésszel dolgozhattam együtt. Direkt úgy intéztem, hogy a fiatalok és az idősek minél több időt töltsenek együtt. Az nagy öregek szeretettel és figyelemmel tanítgatták a „növendékeiket”, akik büszkén és örömmel fogadták meg a tanácsaikat. Nem kivételeztem senkivel, hiszen tudtam, hogy a darabnak össze kell állnia a premierre. Bizony volt olyan eset, hogy Törőcsik Marira – aki nagyon szeretett cseverészni – rá kellett szólnom, hogy „az öregasszony leül”. Persze nem lett belőle sértődés, hiszen ő is tudta, hogy az előadás az első. A színház úgy működik, mint egy inkubátor. Egy külön világ. Akármilyen világnézetű és gondolkodású emberek dolgoznak együtt, akármilyen konfliktushelyzet is alakul ki időnként, héttől-tízig mindenki az életét adná egymásért.

– A színészet mellett számos területen kipróbálta magát, nagy sikereket ért el rendezőként, műsorvezetőként, riporterként, direktorként, mégis méltánytalanul előfordult, hogy több színházból kitiltották darabjait, illetve a pódiumbeszélgetést sem engedélyezték. Hogyan érintette ez Önt?

– Nem szeretek erről beszélni, mert szerintem nem rólam szól ez a történet, hanem arról, ami a háttérben zajlik, úgyhogy nagyanyám mondását szoktam volt idézni, hogy „a sas nem kapkod legyek után”. Nem tartom elegánsnak, hogy erről utólag nyilatkozzam – akár úgy, hogy nyalogatom a sebeimet, akár úgy, hogy valakinek nekimegyek, hiszen ezek a történetek önmagukért beszélnek. Én jól vagyok. A Nemzeti Színházból való távozásom után sem érzek tüskét a szívemben. Csak mások érzik úgy, hogy ez tragédia. Inkább annak örülök, hogy egyenes ember maradtam, és bármikor tükörbe tudok nézni. Nem érzem magam „ellenállónak”, egyszerűen a véleményemmel, amit nem szoktam elrejteni, jelenleg kisebbségben vagyok. Én megértem azokat az embereket is, akik a jelen rendszerben meg tudják találni a mozgásteret, hiszen nem mindenkinek van meg az egzisztenciája ahhoz, hogy nyíltan kimondhassa a véleményét.


Fotók: Zele Tímea

– A rengeteg féle elfoglaltsága mellett mikor jut ideje aludni?

– Éjszaka, vagy az úton, a taxiban, amikor elmegyek Budapesten egyik helyről a másikra. Úgy gondolom, hogy azért tűnik feltűnőnek, hogy ennyi mindent csinálok, mert az én foglalkozásom olyan amilyen, a nyilvánosság előtt zajlik, de szerintem egyébként mindenki ugyanennyit dolgozik. Ha végig gondolja bárki a saját életét, ide megy oda megy, ezt csinálja, azt csinálja. Mindenki ugyanennyi félét csinál, csakhogy azt, amit én teszek, általában sokan látják. Ezért olyan, mintha én sokkal többet dolgoznék, mint mindenki más, hogy jusson valamire.

– Köztudott, hogy a képzőművészként is remekel. Mit jelent Önnek a festészet?

– Kikapcsolódást, de azt szoktam mondani, hogy én hobbi piktor vagyok. Ha nem lennék ilyen ismert pofa, szerintem nem sok embert érdekelnének azok, amiket én csinálok, de mindegy, mert engem nagyon érdekel a képzőművészet. Úgyhogy nagyon jólesik azzal pepecselni, főként azért, mert ez az egyetlen, amihez nem kell még egy ember, ilyenkor nem függök senkitől. Ezen kívül is nagyon szeretem a képzőművészetet, rengeteg műtárgyat gyűjtök. Vannak korszakaim, például amikor a szocializmus idején, hogy az épületeket kerámiákkal díszítették. Én felkerestem a régi mestereket, sokan titkolták, hogy ezzel foglalkoznak. Találtam egy házaspárt, akik a régi, bedőlt fészerükben olyan kerámiákat tartottak, amiktől nem akartak megválni. Megengedték, hogy bemenjek, és kiássam azokat onnan. Több évtized elteltével volt ott patkányfészektől kezdve minden, de nekem megérte a fáradtságot, hiszen rengeteg kincsre bukkantam. A lakásomban minden tárgynak megvan a helye. Szerintem nem vagyok rendmániás, de akkor érzem jól magam, ha minden a helyén van. Előfordult, hogy a kedves bejárónőm szépen kitakarított, mire hazaértem külföldről, aminek nagyon örültem is, de azért két-három órát még eltöltöttem azzal, hogy minden pont úgy legyen, ahogy szeretem.

– Amikor pódiumbeszélgetések zajlanak, az emberek mennyire bátran mernek kérdezni?

– Viccesen úgy szoktam hívni, hogy celebsimogató. Nagyon szeretném, ha nem értenék félre, de ebben tényleg benne van, hogy „lássuk élőben”, ami nagyon hízelgő. Van, ahol mernek kérdezni, s van, ahol nem. Szerintem ez nem is merés kérdése, hanem az estnek a hangulatából adódik, vagy hova jut a beszélgetés, vagy mikről beszélünk. Inkább az est végén, a színfalak mögött teszik fel a kérdéseiket.

– Kazincbarcikán járt már?

– Körülbelül 16 éves koromban, harmincöt évvel ezelőtt jártam itt egy színjátszó találkozón.  Nem emlékszem már a részletekre, de az biztos, hogy egy teljesen más várost lehetett most látni, mint akkoriban. Ahogy beértem Kazincbarcikára láttam a szobrokat, a falfestéseket, és  azt, hogy rendezettség van a településen.

További híreink

Hópelyhecske a Lévayban

Dátum: 2018. dec 14. 10:00

Fagyapó és Sznyegurocska lepték meg a gyerekeket

A jóságos Mikulás ajándéka

Dátum: 2018. dec 14. 10:00

A jó gyerekekhez megérkezett a Mikulás

Megjelent a Kolorhét Magazin utolsó idei lapszáma

Dátum: 2018. dec 14. 09:30

Kedves Olvasóink, a mai délelőtt minden Kazincbarcikai és térségbeli olvasóink kézzel kaphatták a Kolorhét magazin utolsó idei, ünnepi kiadását!

Advent fényei

Dátum: 2018. dec 14. 09:00

Jézus születésére várva

Programajánló

Nemzetek Kupája - Teke

Kazincbarcika

Karácsony Felső-Barcikán

Kazincbarcika

Szekeres Adrien Adventi koncertje

Kazincbarcika

Angyali érintés - Kissné Király Piroska kiállítása

Kazincbarcika

Adventi játszóház

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk