https://kolorline.hu/Csavard fel a szőnyeget!

Csavard fel a szőnyeget!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Elgondolkodtak már rajta, mi minden fér bele nagyjából fél évszázad munkásságába? Mennyit változik a világ ötven év alatt?


Fotók: Kovács Loretta

Történetünk kezdetén egy húszéves fiú elindul a hírnév felé. 1967-et írunk, amikor Fenyő Miklós megalapítja a legendás Hungária együttest. A következő évben első helyezést érnek el a Ki mit tud?-on. A csavard fel a szőnyeget című nyertes dal nemzedékek kultikus számává válik. Pezsgő hangulata az 1960-as évek legelejének amerikai jampikorszakát idézi. Nem véletlenül, hiszen a gyermekkort ott tölti a szerző. Abban a néhány évben ivódik bele kitörölhetetlenül a rock and roll szeretete, s lesz később a magyar könnyűzenei élet egyik meghatározó alakja. Fenyő Miklós népszerűsége azóta is töretlen, slágereit generációk dúdolják a mai napig. Önéletrajzi ihletésű darabját, a Made in Hungária c. musicalt 2001-ben mutatták be először a József Attila Színházban. Az előadás azóta számos színházban folyamatos népszerűséggel fut. Sajóivánkán a Magyarock Dalszínház feldolgozásában láthatta a Kolorfesztivál 7.0 közönsége. A társulat vezetőjét, Vizeli Csabát faggatta stábunk nem csupán az előadásról. 

A társulatnak Komárom az „otthona”, de mit érdemes tudni a dalszínházról?

Valóban Komáromot tekintjük az otthonunknak. Mi lettünk a város színháza, s ezt a címet büszkén viseljük. A Magyarock Dalszínház 2002-ben alakult a saját kezdeményezésemre, kimondottan magyar színházi darabok bemutatására, illetve egyfajta alkotóműhely szerepét is betöltjük a hazai színházi életben.  Az elmúlt évek során bejártuk az ország minden pontját, eljutottunk a Felvidékre, Erdélybe és Szlovéniába, valamint számos vendégprodukcióban is közreműködtünk. Emellett pedig folyamatosan állítjuk színpadra a magyar zenés darabok legjavát, többek között a Made in Hungáriát. Idén tízéves jubileumát ünnepeljük a darabnak, melyet a kezdetektől nagy sikerrel játszunk. Igaz, többszöri megújulással és szereplőváltással, de maximálisan a szívünkhöz nőtt. Ezenkívül másik tíz magyar zenés színházi darab van a repertoárunkon, két hét múlva pedig egy új zenei darabbal állunk a közönség elé. A legendás aranycsapat balszélsőjének, Czibor Zoltánnak a 90. születésnapja előtt tisztelegve tartjuk az életéről szóló előadás ősbemutatóját.

Nagyon sokan színpadra állították már a Made in Hungáriát. Mennyire ragaszkodnak az eredeti forgatókönyvhöz? Egyáltalán van némi mozgástere a rendezőnek és a dramaturgnak?

Úgy gondolom, hogy a musical a magyar közkincs része és a magyar köztudatban maximálisan benne vannak a Hungária együttes, illetve Fenyő Miklós dalai. Tasnádi István egy nagyon jó librettót készített hozzá Fenyő Miklóssal. A darab egy letűnt kor édes nosztalgiáját vetíti elénk, amelynek megvannak a jellegzetes figurái, és ahol betör Angyalföldre egy kis Amerika. A képzelet világában az Angyalföld fényárban úszó utcáin kifényesített Chevyk hasítanak, a szél pálmafákat ráz, és minden utcasarkon hotelek, bárok várják a betérő jampikat. Egy önfeledt vidámságról szól az egész. Természetesen a darab keretétől nem tértünk el, de mint mindenhol, a mi előadásunkban is fellehetők egyedi pillanatok.

Történelmi korszakot idéző darabról lévén szó, mennyire törekednek a korhűség megtartására a díszlet és az öltözék tekintetében?

Maximálisan törekszünk a hitelesség megtartására. Nagyon nehéz helyzetben voltunk tíz évvel ezelőtt, mert február elején mutattuk be. Akkor az igazi nyári ruhákat nem volt túl egyszerű beszerezni, ráadásul akkor jött ki a film is. Nagyon fontosnak tartom a megfelelő kellékek alkalmazását, mert sokat segítenek a nézői élményben, és abban, hogy mi is érezni tudjuk azt a miliőt, amiben játszódik a darab.

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk