Az életpálya

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szakmai kuratórium javaslata alapján 2019-ben a Kazincbarcika Város Közneveléséért kitüntető díját Petróczi Gábornak, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium nyugállományba vonuló igazgatójának adományozta, melyet a központi pedagógusnapon adtak át. Ennek apropóján beszélt vele lapunk munkatársa utolsó munkanapján.

Az ünnepségen szűnni nem akaró vastapssal fogadták a kitüntetését. Milyen érzések kavarogtak Önben a színpadon?

Váratlanul ért, olyannyira, hogy igazgatóhelyettes kollégáim hathatós kérésére mentem el az ünnepségre, ugyanis előre leszervezett programom volt erre az időpontra. Természetesen nagyon jólesett, hogy a város vezetése nem felejtett el, annak ellenére, hogy egyházi fenntartásban működik az intézmény. Egy egész életpálya lezárását jelenti számomra ez a szakmai díj. Külön öröm, hogy olyan kollégák előtt vehettem át, akik ismernek, elismernek.

Mikor határozta el, hogy pedagógus szeretne lenni? Iskolai tanulmányai mennyire befolyásolták ebben a döntésben? Milyen út vezetett célja elérésében?

Általános iskolai tanulmányaimat az Újvárosi Általános Iskolában végeztem. A mai napig emlékként őrzöm a 7.-8. osztályos koromban a városi biológia és fizika versenyeken kapott könyveket, amelyeket nem mellesleg későbbi igazgató kollégám, Danada János írt alá. Mindig is a reál tantárgyak vonzottak, melyet csak erősítettek a Ságvári Endre Gimnáziumban eltöltött évek. A fizika iránti érdeklődésem megmaradt, de kiegészült a matematika tantárggyal, melyet igaz, hogy három elégtelen osztályzat alapozott meg. Nagyon jó és szigorú tanáraim voltak. Hálás szívvel gondolok fizika tanáromra, dr. Raisz Ivánnéra és Eszes László tanár úrra. Kezdetben a mérnöki pálya vonzott, melyhez állítólag nem voltam elég precíz. Ezért a matematika-fizika szakot választottam, s a Kossuth Lajos Tudományegyetemen jeles eredménnyel diplomáztam, s precizitásomat igyekez­tem tökéletesre fejleszteni.

Eddigi életének 41 évét szorosan a gimnázium kötelékében töltötte el: diákként, pedagógusként, intézményvezetőként. Mit jelentenek Önnek a következő igazodási pontok: hűség, a múlt eredményeinek megbecsülése, a kitartással, szenvedéllyel, céltudatosan végzett munka?

Büszke vagyok arra, hogy diákként részt vehettem a gimnázium hagyományainak kialakításában, megőrzésében és újabb elemekkel való kibővítésében. A mai napig nem tudok úgy elmenni az épület mellett, hogy ne dobbanjon meg a szívem. Szép emlékeim között őrzöm a továbbiakban is, elégedettséget és boldogságot érzek, hogy sikerült a csúcson átadni. Mindig azon voltam, hogy a kor követelményeinek megfeleljünk. Kiváló elődeimnek köszönhetem, hogy példát mutattak abban, hogyan érdemes dolgozni, maximalizmusra való törekvésem is innen eredeztethető. Mindezt nem érhettem volna el, ha nincs mögöttem egy dinamikus, nyitott, fejlődésre képes, elkötelezett pedagógusokból álló tantestület, amelyben óriási potenciál halmozódott fel az elmúlt időszakban.

Ha leltárt kellene készítenie a gimnáziumban eltöltött évekről, melyek voltak a legfontosabb eseményei, eredményei?

Pályafutásom első tíz éve a szakmával való ismerkedéssel telt el, matematika és fizika fakultáción elért komoly versenyeredményekkel. Ez a szakmai tevékenységem alapozta meg azt a bizalmat, hogy igazgató lettem. A gimnázium első fénykora a 70-es 80-as években volt, mely a 90-es években kicsit megtorpant. Az iskolák között a versenyhelyzet felerősödött, ezért a piaci igényekhez igazodva, jó szolgáltatást kellett biztosítani. Sikeresnek bizonyult az új specifikáció bevezetése, a nyelvoktatás előtérbe helyezése (mára akkreditált nyelvvizsgaközpont a gimnázium), a latin nyelv tanítása, informatikai oktatás fejlesztése. Mindezek hatására jelentősen javultak a gimnázium eredményességi mutatói: emelkedett a tanulói létszám, az érettségizettek háromnegyede C típusú nyelvvizsgával rendelkezik, 50%-uk emelt szintű érettségit tesz, 94%-uk továbbtanul. Mindezekért meg kellett dolgozni, s a fenntartóváltással eredményeink csak fokozódtak.

A gimnázium életében mérföldkő volt a fenntartóváltás 2011-ben. Nyolc év távlatából hogyan értékeli ezt a lépést, milyen változást hozott ez az intézmény életében?

A gimnázium nevelőtestülete alkalmazkodott az új körülményekhez, felkészült az új kihívásokra, az egyház nevelési elveihez igazodva befogadó iskolává vált az intézmény. Tanulóink respektálják a katolikus hitet és a szalézi nevelési elveket, lelkükben sokat változtak, finomabbak lettek, jobban figyelnek egymásra. A tárgyi feltételeink az elmúlt időszakban fenntartónknak és a kazincbarcikai önkormányzatnak köszönhetően az épületfelújítással jelentősen javultak, a Don Bosco Sportközpont felépítésével a testnevelésórák feltételei optimálisak, rendezvényeinket a Szent Család templomban, illetve a sportközpontban magas színvonalon lehet megszervezni. Úgy vélem, jó irányba haladunk.

Az elmúlt húsz évben rengeteg előadást tartott különböző konferenciákon, továbbképzéseken, számtalan publikációja jelent meg, szakértőként is országos hírnevet szerzett, tanít az Eszterházy Károly Egyetemen. Mi volt a motivációja, hogy ezeket a tevékenységeket felvállalja?

Vezetői munkám kezdeti szakaszában kikristályosodott előttem, csak úgy tudok hiteles maradni és segíteni a tantestület munkáját, ha a jogszabályok ismeretének teljes birtokában vagyok, melyhez elengedhetetlen a folyamatos képzés, önképzés. A közoktatásvezető-képzőt is elvégeztem ennek érdekében, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem. Vezető kollégáimmal folyamatosan konzultáltunk, segítettük egymás munkáját a jó gyakorlatok átadásával. Első cikkem a Raabe kiadónál jelent meg, melyet számos követett, valamint minden hónapban jelenik meg írásom a Menedzser Praxis Kiadónál. A konferenciákon, továbbképzéseken igyekszem átfogóan, lényegre törően, humorral fűszerezve előadni az adott témát. Szakértőként több önkormányzattal állok kapcsolatban, a bíróságok is gyakran kérik véleményemet oktatási és munkajogi kérdésekben. Motivációm minden eset­ben a segítő szándék.

Milyen tervei vannak a nyugdíjas éveire? Felkészült rá, fel lehet készülni rá?

Igaz, hogy ma volt az utolsó hivatalos munkában töltött napom, de számos operatív feladat vár rám; fájlokat rendezek, vannak teendőim az Oktatási Hivatal felé. Úgy vélem, felkészültem a nyugdíjas évekre, el tudom engedni az iskolát. Nem könnyű! Remélem, rajta hagytam a kezem nyomát. Annak örülnék, ha a gimnázium még jobb lenne. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a feleségemmel azonos időben váltunk nyugdíjassá. Bízom abban, hogy több időt tudunk fordítani a családra, egymásra, kilenchónapos Flóra unokánkra, s együtt élnénk meg a mindennapok örömeit, szépségeit. A szakmai munkával nem állok le, amíg van mondandóm, leírom, amíg felkérnek előadások tartására segítő, támogató módon megtartom.
 

Szerző: Untenerné Márton Ágnes