Az én karanténom – P. Dányi Gabriella
Évek óta ismerjük egymást. Tudom, fáradhatatlanul dolgozik a városért, alkotótársaiért, a rászoruló emberekért és a szépkorúakért. A kultúra, a művészetek iránti szeretete verseiben, prózáiban és festészetében csúcsosodik ki.
Állhatatos tenni akarását mi sem mutatja jobban, mint a civil szervezetekben betöltött pozíciója. Alapító tagja a Kazinci Klubnak, az Újkazinci Baráti Körnek, valamint a székesfehérvári Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesületének. Segítője a Szikra Alapítványnak, önkéntese a Harmadikkor Egyeteme Miskolc Alapítványnak. Művészeti rendezvények lelkes szervezője és résztvevője, festményeit több alkalommal megcsodálhatta a közönség. Energikus személyisége nehezen tűri a kötöttségeket, éppen ezért kíváncsi voltam, hogy alkotó emberként hogyan éli meg a koronavírus-járvány okozta korlátozásokat.
Fotók: Szűcs Mara
Egy olyan sokoldalú művészlélek, mint Ön, miként viseli el ezt a hetek óta tartó bezártságot?
Első perctől arra gondoltunk a barátaimmal, hogy nem szabad beleesnünk a „ráérünk arra még”, úgyis be vagyunk zárva hibába. Aktivitásunk, életkedvünk, egészségünk megőrzéséért napi szinten tartjuk a kapcsolatot és igyekeztünk mindannyian értelmes elfoglaltságot találni magunknak. Magam részéről a karantén egyáltalán nem jelent egyet a tétlenséggel. Az utóbbi időben több minden történt velem, mint az elmúlt öt évben. A Harmadikkor Egyeteme Miskolc Alapítvány a Szikra Alapítvánnyal bevont egy projektbe, ennek a részleteit dolgoztuk ki a Kazinci klubbal karöltve. Az Edusenior Karantén Képzési program alprogramja ötvenöt év felettieknek ad lehetőséget a kreatív ötletek megvalósítására. Hatalmas energiát fektettünk bele, hiszen a kultúra számos területét átfogó pályázatról van szó, melynek a szakmai zsűrizését szintén vállaltam. Közben interjút adtam, illetve készítettem magam is. Emellett a karantén idején hál’ Istennek, rengeteg pályázatot írnak ki, így az alkotói énem sem unatkozik. Végtelen örömömre szolgál, hogy az országos prózaíró pályázaton harmadik helyezést értem el, igazán nagy nevek között. Későn kaptam kézhez a kiírást, úgyhogy három napom volt a tíz oldalas mű elkészítésére. Aztán az Első Magyar Karantén-Színház felhívására színművet küldtem be. Ebben az volt az izgalmas, hogy életem első színműve volt. Mivel a karantén életérzést kellett tükröznie a darabnak, egy pszichés gondokkal küzdő fiatalember érzelmein keresztül mutattam be a bezártság drámai érzetét. Elárulom, hősünk a maga javára fordítja ezt a kicsit sem hétköznapi szituációt, és győztesen kerül ki belőle. A Kossuth Rádió „Együtt a versben” című költészeti pályázatára ugyancsak küldtem anyagot. Ha szerencsém van, díjazottként magam szavalhatom el a műsorban a költeményemet. Nem feledkeztem meg a barcikai művésztársakról sem. Szűcsné Pál-Kutas Orsolyával, a Kazinci Klub elnökével próbálunk minden pályázati lehetőséget megosztani a tagokkal, illetve egyik klubtársam új mesekönyvéhez készítem a rajzokat.
Közben pedig megkapta a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesületének Életműdíját. Mesélne a kitüntetésről, illetve az egyesületben betöltött szerepéről?
Jó néhány évet kell visszatekernem az idő kerekét a beszámolóhoz. Valamikor a 2010-es évek elején kerültem kapcsolatba a MANE jelenlegi elnökével, Hekkel Arankával. Akkoriban ő az Egyesült Államokban dolgozott, s szabadidejében onnan követte nyomon a hazai amatőr művészeti életet. Küldetésének tekintette, hogy mindazokat az embereket, akik - főként az irodalomban - értéket teremtenek, összefogja. Ennek apropóján hozta létre az interneten az Aranycsillag Irodalmi és Művészeti Csoportot. Mi még személyesen nem ismertük egymást, az interneten látott tőlem írásokat, amik tetszettek neki, ezért engem is meghívott a csoportba. Ahogy a társaság növekedett, úgy érlelődött meg Hekkel Arankában az elhatározás, hogy ennek a körnek egy kézzelfogható keretet kellene adni, hogy ne csak virtuális klub legyen, hanem valóban létező szervezet. Ekkor született meg az egyesület gondolata, melyen keresztül magazint tudunk megjelentetni és könyvet adunk ki. Ez lett a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete, melyet Székesfehérváron alapítottunk, tizenkét tag jelenlétével. Évente egyszer találkozunk Székesfehérváron, vagy Seregélyesen, ami Aranka szülőfaluja. Ez utóbbi település ad helyt az egyesületi társak munkáiból nyílt időszakos kiállításnak is. Tagjaink vannak Kárpátaljáról Szlovákiából és Erdélyből. Olyan nagy nevekre is számíthatunk munkánkban, mint például Dévai - Nagy Kamilla, aki ugyancsak jelen volt az Alapító Okirat aláírásakor. Komoly feladatok hárultak rám a MANE-ban. Csoportvezető helyettesként a pályázatok benyújtásán kívül zsűritagként is működtem. Fiatal tanítványaink fejlődését felügyeltem és támogattam. Ezen kívül rendszeresen publikáltam a magazinunkban, antológiákban szerepeltem. A szívem azonban mindig hazahúz. Nem fért már bele az időmbe a vezetőhelyettesi tisztség, ezért lemondtam. Bár továbbra is részt veszek a munkában, tulajdonképpen az Életműdíjjal jutalmazták meg a többévi tevékenységemet. Nagy megtiszteltetés, de Kazincbarcika, ezen belül a Kazinci Klub hírnevének öregbítése számomra a legfontosabb.
