Empátia nélkül nem érdemes élni

Gál Gábor az Újkazinci Baráti Kör egyik legaktívabb, legsokoldalúbb, lexikális tudással rendelkező tagja, a társaság lelke. A kisebb programoktól kezdve a nagy rendezvényekig saját eszközeivel biztosítja a technikát. Szakértelmére a partnerklubok is bizton számíthatnak. Mindemellett érdekes, és elég ritka hobbit űz. Rádióamatőr, melyet sajátos látásmódú fotózással egészít ki. Újabb kedvtelése a Segway lett, amivel bejárja és feltérképezi Kazincbarcikát, valamint a környékét. Járművével jelenség a városban. Tőle származik az az okos mondás is, hogy „Fogyatékossággal élő ember nincs, csak speciális, aki olyan helyzetekbe kerül, amit egyedül nem tud megoldani”.

Fotók: Szűcs Mara

Hogyan kezdődött a rádiózás iránti szenvedélye, hogyan lett rádióamatőr?

Az elektronika már középiskolás koromban, a hetvenes évek végétől érdekelt. A kilencvenes évek elején alakult rádióklub Pétervásárán, ott fordult az érdeklődésem a rádiózás felé.

Milyen technikai feltételek szükségesek hozzá, és mennyire költséges?

Ma talán a legegyszerűbb adóvevő egy Kínából rendelt alkatrészcsomag, amiből tenyérnyi készülék építhető. Cserébe az antenna hosszú, jellemzően 20 méter és csak távíró üzemmódban működik. Gyári készülékek között választani lehet kézi hordozhatót néhány tízezer forintért, járműbe ajánlottat és asztalit egy-két nagyságrenddel drágábban. Az antennáról az a mondás: nem baj, ha hosszú, csak magasan legyen!

Ahhoz, hogy valaki rádióamatőr legyen, szükséges-e valamilyen előképzettség, engedély, oktatás, esetleg vizsga?

Sorrendben haladva belső indíttatásból elkövetett önképzéssel indul a folyamat. Szerencsés esetben van a közelben rádióklub, tanfolyammal. Egyébként maradnak az interneten elérhető műszaki, forgalmazási, jogi és biztonságtechnikai tananyagok, fórumok. Hírközlési hatóságnál lehet vizsgára jelentkezni. Létezik a „HAREC” vizsga, amit más államok is elfogadnak, illetve opcionális távíró vizsga. Az első sikeres vizsga után lehet kérni rádióengedélyt, ami rádióállomás üzemben tartására jogosít. Ebben szerepel az állomás hívójele, amit a rádióamatőrök vezetéknévként használnak. Például HG9IEG ( operátor ) Gábor.

Hogyan kell elképzelni egy amatőr rádiózást, és mire használható?

Stabil állomásnál, azaz lakásból rádiózva csak be kell kapcsolni a készüléket, majd belehallgatni a sávba, aztán általános vagy célzott hívást leadni, illetve más hívására válaszolni. A partner állomás hívójelének és a tőle kapott vételjellemzésnek vétele már teljes összeköttetés. Bővebben keresztnév, állomáshely, rádiókészülék, antenna, időjárás elmondása, és persze tegeződés és udvariasság. Időpontot nem kell adni, mert az egész Földön UTC-t használunk. Szerintem remek kikapcsolódás. 

Az éteren keresztül vannak barátai?

Csupán attól, hogy valaki rendelkezik amatőr rádióengedéllyel, még nem változik meg a személyisége. Rádión keresztül több embert lehet megismerni, a rádióamatőr találkozókon pedig több száz amatőrrel lehet személyesen kapcsolatot kialakítani. A rádiós összeköttetésből néha családi kötelék is kialakul, ezért költöztem 1998-ban Kazincbarcikára.

Nem titok, hogy imád fotózni.  Amatőr fotósként több kiállítása volt.  A „Láss  a mi szemünkkel” fotókiállítás  sorozatban nagyon érdekes, egyedi látásmódú fotókat láthattunk Öntől, a közelmúltban pedig nagyon nagy nézettségű  lett a karantén városról készült képsorozata, illetve a karanténos várost  bemutató videója.  Tudom,  nem szokta átdolgozni a fotókat, nem híve a manipulációnak.  Miért nem szereti a „beállított” fotókat?

Gyermekkoromtól érdekel a fényképezés. Sokáig a kémiai módszer korlátai tették nehézkessé a folyamatot. A tavasszal készült képet gyakran csak ősszel láttam viszont papíron. Nem is volt állandóan nálam fényképezőgép, csak kirándulásokkor. Aztán 2005-ben vettem digitális fényképezőt. Azóta mindig nálam van. Nincs géphiány miatt elszalasztott szivárvány. Ha érdekeset látok, lefényképezem. Élem a megszokott életemet, de közben arra is figyelek, mit érdemes lefényképezni. A téma az utcán hever. Szánok két-három percet a képre. Nem akarok magamnak szemrehányást tenni, hogy elmulasztottam a megfelelő pillanatot. Szkeptikusként a fényképezést is úgy tekintem, mint a valóság egy mérését. Ha beavatkozom, akkor az már nem a valóság, hamisításnak érzem. Már az kellemetlen, amikor egy belógó faágat arrább húzok. Nem magamat akarom kifejezni egy képpel. Sajnos néha mégis át kell állítanom magam megfigyelőből rendezővé, amikor az irányított kép jobban bemutatja a valóságot. Erre jellemzően rendezvényfotózáskor van szükség.

Van, aki portré, van, aki tájképfotózásra szakosodott.  Ön mit szeret fotózni, mi a kedvenc témája?

A portré biztosan nem. „Úgy fotózz, hogy szép legyek!” – na, ez engem még inkább visszafog. De csodálom azokat a fotósokat, akik képesek a belsőt megmutató külsőt varázsolni. A tájkép, a virág lehet szép, de unalmas. Kivéve, talán ha villámlik, vagy a szivárvány színeiben pompázik. Legjobban a városi környezetet szeretem, ahol sétálva egyszer csak mókus megy át a zebrán.

Fotópályázatokon, alkotó pályázatokon nem vesz részt, miért nem kedveli ezt a fajta megmérettetést?

Fotópályázatoknál általában meg van adva a téma, én pedig nem téma szerint fotózok. Lehet, fordítva kellene, és a meglévő fényképeimhez lenne célszerű pályázatot keresni.

Társai, barátai számtalan fotókiállításán vett részt rendezőként, segítve a munkáikat. Megannyi jótékonysági rendezvény támogatója, aktív közreműködője a hátrányos helyzetű gyermekek rendezvényeinek, élménynapjainak.   Rajonganak Önért a kurityáni diákotthon tanulói, akik közép - és súlyos fokban értelmileg akadályozottak.  Ezen tevékenységeiért, közösségi munkájáért 2018-ban a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnökétől elismerésben és tárgyjutalomban részesült.  Miért fontos Önnek a karitatív tevékenység?

Fontos a szolidaritás, ami nélkül lehet élni, de kevéssé érdemes. Másrészt kipróbálom magamat új helyzetekben, feladatokban. A befektetett munka tőlem függ, és mivel örömet szerez, nem érzem a súlyát – az elismerést pedig mindig a környezet adja, tőlem függetlenül. Vallom: a végén nem azt bánja az ember, amit csinált, hanem amit kihagyott.

Szerző: Kálmán Vilmosné, a Barcikai Históriás szerzője