Készen állunk a feladatra- hatszemközti beszélgetés a VRCK új edzőpárosával

A Vegyész RC Kazincbarcika július elején hozta nyilvánosságra, hogy a 2020/21-es szezonban Toronyai Miklós lesz a férfi röplabdacsapat vezetőedzője, munkáját pedig Szabó Dávid fogja segíteni másodedzőként. Az edzőpáros boldogan néz elébe a következő idénynek, hiszen számukra nem csak szülővárosukat jelenti Kazincbarcika, hanem sportpályafutásuk alapvető állomását is. A két szakembert szerkesztőségünkben láttuk vendégül, egy kedélyes beszélgetés erejéig.

Amint a klub bejelentette, hogy vezetőedzőként Ön fogja irányítani a férfi röplabdacsapatot, a sajtó azonnal azzal reagált, hogy „Toronyai átállt a sötét oldalra”. Árulja már el, miért nevezte annak idején sötét oldalnak az edzői munkát?

Toronyai Miklós: Ezt aktív játékos koromban a többi csapattársammal, – többek között Dáviddal - találtuk ki, hiszen a sportolók egészen más megvilágításban tekintenek az edzői munkára. Mindenki azt hiszi, hogy az edzőnek csupán annyi dolga van, hogy levezényli a pályán azt a két órát, a teljesítményedtől függően megdicsér, vagy megdorgál, és kész. Ám ez nem így van. Azt gondolom, hogy játékosnak egyszerűbb volt lenni. Nem terhelt akkora felelősség, mint vezetőedzőként. Hát most mégis átkerültem oda!

Fotók: Kovács Loretta/vrck.hu

Nem akármilyen röplabdás múlttal rendelkeznek. Mindketten tagjai voltak a magyar válogatottnak, illetve sok évet töltöttek különböző külföldi kluboknál is. Ha összegezni kellene, mit emelnének ki profi játékosi pályafutásukból?

Toronyai Miklós: Nagyon fiatalon, alig tizenöt évesen kerültem a VRCK felnőtt csapatához, majd két évvel később Nyíregyházára igazoltam. Ott szereztem az első bajnoki címem, aztán néhány év után visszajöttem Kazincbarcikára. Itt már részese voltam az első aranykorszaknak. 2007 tájékán ismét fordulóponthoz érkezett az életem, Romániába szerződtem, ahol az első állomáshelyem Constanta volt. Ott értem el a legnagyobb sikereimet. Onnan egy-egy szezonra Marosvásárhelyre és Kolozsvárra vitt az utam, de megfordultam Libanonban és Ausztriában is. Öt-hat év külföldi szereplés után a családalapítás mellett döntöttünk a feleségemmel, s úgy gondoltuk, hogy ez az ide-oda költözés nem biztosít megfelelő hátteret a gyermekneveléshez, így hazatelepültünk, amit azóta sem bánok.

Szabó Dávid: Ha jól emlékszem, 2004-ben kerültem fel a felnőtt csapathoz, mint kerettag, a következő szezonban viszont már rendes csapattagként játszottam. Mindazonáltal igencsak vándoréletem volt az elmúlt tizenhárom évben. Először egy nagyon jó, ötéves szerződét kaptam Olaszországból. Kezdtem Mantovában, aztán mentem Veronába, onnan Szlovéniába egy évre, majd vissza Olaszországba, a Trevisohoz. Két év múlva Ausztriába, az Innsbruck csapatához szegődtem, aztán megint Olaszországba, a Trentino csapatához. 2015 januárjában kaptam két és fél hónapos szereplési lehetőséget Dél-Koreában. Ezt követően jöttem haza egy évre, utána egy teljes szezont Törökországban játszottam, de a második aranykorszakra már visszaértem. Most az Idény első felét  Romániában játszottam, ahonnan át kellett mennem Szerbiába. Sajnos, a vállműtétem miatt ki kell hagynom a következő szezont, ám a profi pályafutásommal nem hagytam föl. Azon leszek, hogy a 2021/22-es szezonban már teljes értékű játékos legyek. Valószínűleg Barcikán, de ha lesz lehetőségem külföldre szerződni, meg fogom próbálni. Nem tudom, hogyan fogok dönteni, mert időközben megszületett a kislányunk, és családostól ezt a vándorcirkusz életet nem olyan könnyű élni.

Ha már külföldnél tartunk, melyik klub volt a legmeghatározóbb, akár a közösség, akár a fejlődésük szempontjából?

Szabó Dávid: Mindenképpen az a két év, amikor Trevisoban voltam, 2010-2012 között. Ott nagyon sokat tanultam, mert jó edző, remek csapattársak voltak, világsztárokkal játszottam együtt. Olaszország annyira előrébb van a röplabdában, hogy eszméletlenül sokat lehet ott fejlődni.

Toronyai Miklós: Én két szakaszra bontanám fel a röplabdás fejlődésemet. Az első itt volt, a VRCK-nál, Demeter Gyuri bácsi edzősködése alatt. Akkor mehettem volna Németországba, de élő szerződésem volt a Barcikával. Itt maradtam, nem sajnálom, mert Demeter Györgynél kezdő lehettem, ami nagy lökést adott a karrieremnek. Utána sikerült kimennem Constantába, ahol Stelio De Rocco, a kanadai válogatott korábbi szövetségi kapitánya volt az edzőm, és nála rengeteget fejlődtem. Demeter György és Stelio De Rocco alatt lettem én igazából magyar válogatott feladó.

Beszélgettünk a VRCK aranykorszakairól. A szurkolók biztosan tudják, mely időszakról van szó, de bevallom, nekem elkel egy kis segítség…

Toronyai Miklós: Az első aranykorszak 2003-tól datálódik. Akkor jött az első bajnoki cím, valamint a kupa győzelem. Hál’ Istennek átélhettem a csapattal ezt a kivételes szériát. Később a BorsodChem kiválása nagy érvágást jelentett, mert nem voltak meg az anyagi feltételek, amiből játékosokat lehetett volna hozni, illetve itt tartani. Abban az időben picit vegetált a barcikai csapat, majd  Dávidék érkezésével a klubvezetés ismét megteremtette azt a jólétet, melynek köszönhetően ilyen kvalitású játékosokat is meg lehetett tartani.

Szabó Dávid: Ráadásul a röplabdát beválasztották a TAO-s rendszerbe, ami a klubnak nagy segítség volt. Így megnyíltak olyan kapuk, ami által fel lehetett építeni egy bajnok-csapatot.

Toronyai Miklós: Akkoriban nagy szó volt egy Kecskemét, egy Kaposvár. A Kecskemétnek nagyon jó csapata volt, olyan játékosok játszottak benne, mint Dávid Csanád, vagy Tóth Andris. Ezek a nevek nagyon jól csengenek a röplabdában. Ennek ellenére mi tudtunk robbantani, sikerült az elődöntőben egy jó Kecskemétet megverni és döntőt játszani a Kaposvárral. A következő évben jött az aranykorszak, amikor megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát.  

Ebben az idényben hol tartanának, ha a koronavírus-járvány nem szól közbe?

Toronyai Miklós: Az alapszakaszban a második helyen álltunk, utána jött volna a mérkőzések sava-borsa, de azt már senki nem tudja megítélni, hogy mi lett volna…

Szabó Dávid: Nehéz megmondani, a rájátszás egészen más, mint egy alapszakasz - meccs. Ott nagyon nagy terhelést kapnak a csapatok, hiszen kétnaponta-háromnaponta játszani kell. Aztán, ha az egyik csapatban megsérül egy kulcsjátékos, rögtön borul a papírforma.

Hogyan ítélik meg a mostani barcikai csapatot?

Toronyai Miklós: Pillanatnyilag nem teljes a keret, még várunk játékosokat. Azzal a magyar maggal, akik itt maradtak, már dolgozunk. Azt mondom, hogy ezek a játékosok semmivel sincsenek elmaradva a többi klub játékosától.  Sok csapatnál már kirajzolódott, hogy milyen külföldi játékosokat hoznak. Nekünk is vannak egyeztetések, tárgyalások. Szerződésünk van Lukasz Ciupával, aki augusztus 3-ától készül együtt a fiúkkal. Egy-két posztot meg kell még erősítenünk, de azokra is ki van nézve játékos. Ha azok összejönnek – Dáviddal egyetértünk ebben –  nagyszerű csapat lesz ez a garnitúra.

Már elkezdték a felkészülést?

Toronyai Miklós: Hivatalosan július 21-én kezdtük a felkészülést, de az előző héten már alapoztunk a fiúkkal, mert a járványhelyzet miatt nagyon sok edzés kimaradt, és nem akartuk, hogy a játékosok a nulláról induljanak. Igaz, a vészhelyzet alatt, mikor már lazítottak a szigorításokon, négy - öt fős csoportokban kimentünk a Csónakázó-tóhoz, ott mocorogtunk heti két - három alkalommal egy picit.

Hogyan képzelik el a közös munkát?

Toronyai Miklós: Azt gondolom, hogy egyenlő mértékben osztjuk meg a feladatokat Dáviddal. Már nyithatnánk egy külön telefonvonalat, mert folyamatosan beszélünk egymással. A műtét miatt kicsit hagytam pihenni, de rá két - három napra muszáj voltam felhívni, hogy elmondjam történéseket, meg aztán ő is kérte, hogy tájékoztassam az itteni dolgokról. Nem vállaltunk könnyű feladatot, de készen állunk. A Marek Kardos által megteremtett, a védekezésen alapuló játékot követjük, ám a támadásban más elképzelést szeretnénk megvalósítani. Ugyanazt a szellemiséget és mentalitást várjuk el a játékosoktól, amivel mi is játszottunk, mert aki valamit el akar érni a sportban, ahhoz az alázat és az akarat a minimum.