Gondolat, ami összeköt két alkotást

Kazincbarcika 1954 februárjában emelkedett hivatalosan városi rangra, melyet a második világháború után megindult iparosodásának köszönhetett. 1947-ben két település Sajókazinc és Barcika összevonásából kapta mai nevét a város, melyet csak 1948-ban vett fel. Kazincbarcika neve azonban a 2010-es évek közepétől egy erőteljes imázsváltást követően sok fórumon a színességét hangsúlyozó KolorCity-ként vált ismertté országszerte.

Az egyediség és a produktivitás ilyen formája azóta számtalan programban és street art alkotás keretében visszaköszönt, az egykor szürke házak falairól, a sablonos utcák és terek újragondolt átformálásából.

A bevezető után kanyarodjunk a történetre, ami valójában a két kép kapcsolatát igyekszik megmagyarázni, előzetesen azonban ehhez is szükség lesz egy kis felvezetőre.

2019 februárjában ünnepelte Kazincbarcika város a 65. születésnapját. A jellegzetes évfordulókat mindig igyekezett a mindenkori városvezetés felejthetetlené tenni valami nagyobb szabású programmal, maradandó alkotással, emlékművel. 2018-ban már nagy volt a készülődés a közelgő ünnep kapcsán, szinte mindenki ötletelt, megmozdult a város, bekapcsolódtak az intézmények, most valami izgalmas megemlékezést szervez a közösség. Lett is szülinapi parti a Szalézi Sportcsarnokban sztárfellépőkkel, film készült egy múltbéli emlékmeseként, események programok egymás után, egy biztos méltó megemlékezés kerekedett az évforduló kapcsán. Na, de ne szaladjunk ennyire előre a közelmúlt felidézésében, vissza kell ugranunk 2018-ra. Innen személyes a sztori, így ezt első kézből tudom elmesélni, mert ennek már én is részese vagyok.

2018 októberében egy meghívásnak köszönhetően volt szerencsém ellátogatni az Egyesült Államokba, hogy rég nem látott barátommal találkozzak Kaliforniában. Sokan ismerik a városban azt a fiatal embert, aki az itteni kisvárosi életét hagyta itthon, hogy szerencsét próbáljon a filmek fővárosában lesz, ami lesz alapon. Nem ecsetelném részletesen, de azt mindenképp megjegyezném, hogy azóta híres Hollywoodi színészekkel készített már számtalan interjút, s jelenleg is azon mesterkedik, hogy nagy fába állítsa baltáját. Ha túl titokzatos lettem volna az úriember Hasu, tisztességes nevén Hasulyó János, egykori Diák Tv-s kollégánk, ami a történet szempontjából valójában teljesen mellékes. Kint tartózkodásom alatt rengeteg nevezetes helyet meglátogattunk, sok érdekes dolgot tapasztaltam, szokatlan módját láttam az anyagfelhasználásoknak, az amerikai ember esztétikai kultúrája egészen más, mint amit mi itthon megszoktunk. Néha rácsodálkoztam a művészetek magas fokára, máskor viszont az volt az érzésem mintha a sz@r be lenne kenve mézzel. Egyszóval minden nagyon szélsőséges volt, de kétségtelen ahhoz, hogy ötletet merítsünk a körülöttünk lévő dolgokból ez a lehető legmegfelelőbb helye a világnak. Úgy is fogalmazhatnám minden, amit meg lehet csinálni azt az amerikaiak megcsinálják. Egyik délután kisebb társasággal a San Diego-i öbölben sétáltunk a csatahajók és cirkálók lehorgonyzott monstrumai közt, amikor megpillantottam egy pihenőpadot. Nem ám egy egyszerű megszokott fa, vagy fémpad volt, hanem egy számomra elsőre ridegnek tűnő betonlóca. Volt azonban valami. ami a második pillanatban valahogy mégis meleggé, barátságossá tette a látványt. Ahogyan a mellékelt, címben szereplő kép is szemlélteti a pad teteje különálló grafikákat ábrázoló csempékkel volt fedve, elgondolkodtatva, mintha minden kazetta egy-egy üzenetet rejtene. Akkor még nem sejtettem hogyan, de ez nyomot hagyott bennem, a megfelelő pillanatban majd érkezik az érzés, hogy hasznosítsam a vizuális élményt valahol, valamikor. Hatvan csempedarab egy sorban, összetartoznak, de mindegyik mást jelent, sőt mindenkinek mást jelent. Még kicsit játszottam a számokkal és formákkal, de egyelőre félretettem egy polcra az agyamban. A kint töltött idő hamar elszállt, én pedig vissza a saját közegembe az otthonomba, Kazincbarcikára, ami ugye jövőre (2019) 65 éves lesz. A hosszú repülőúton volt időm átnézegetni a kint lőtt képeket és ahogy a sorban megjelent a „pad”, beugrott, már tudtam mit fogok kezdeni itthon vele.

Hazaérkezésem után nem sokkal 2018 november 7-én egy civil kerekasztal ötletbörzére voltam hivatalos, melyen városmarketinggel és a közelgő városi születésnappal kapcsolatos elképzeléseket dolgoztuk ki egy nagyobb társasággal. Meghívott vendégekként jelen voltak a sportegyesületek, civil szervezetek képviselői, a Barcika Art Kft. munkatársai, projektmenedzserek és a városvezetés. Csoportmunkában dolgoztunk, ahol eredeti ötleteket vártak a szervezők a megvalósítható programok, közösségi rendezvények események és installációk kapcsán. A csoport melybe kerültem főleg a civil szervezetek tagjait tömörítette: emlékszem Pelle Annára, Karikás Lajosnéra, dr. Illés Pálra, Husonyicza Gáborra, Bazsó Bertalannéra, szóval nagyon aktív társaság volt a hétköznapi életben is. Sok jó ötlet elhangzott, volt, ami már régebben szárnyra kelt, volt új gondolat, csapongtunk kicsit, mindenki nagyon lelkes volt. Beszéltünk pályázatokról, tematikus kiállításokról, virtuális Kazincbarcika sétáról melyhez már régóta közöm volt. Erről diskuráltunk éppen, amikor leemeltem arról a bizonyos polcról a „pad”-ot és előálltam az ötletemmel. Egy olyan köztéri alkotás (street art) installáció kellene, amelyen a 65. születésnap kapcsán 65 ismert ember üzenne a városnak 65 személyes gondolatot. Eredetileg csak a gondolatiság fogalmazódott meg bennem, a művészeti kivitelezés messze meghaladta az elképzeléseimet, mely Lalák Angelika keramikus művész fantáziáját és munkáját dicséri. A köztéri alkotás üzeneteit még tavaly nyáron karcolták az agyagba a felkért személyek, így mindannyian egy-egy egyedi mondanivalóval kívántak nyomot hagyni a jövő generáció számára. Így került a csempés pad kapcsolatba a Mesélő szoborral, rajta 65 üzenettel a 65 éves városnak. Megtiszteltetés, hogy egy gondolatnyi hely a fát szimbolizáló figurán nekem is jutott. Az egyedi szobor Kazincbarcika Város Önkormányzatának megrendelésére és a Barcika Art Kft . megbízásából jött létre az Európai Unió támogatásával „Arts Cool” címmel.

Szerző: Géczy György