Nekem a sport volt a művészet – Interjú Bozsik Anna olimpikonnal, a Bozsik Sífutó Iskola létrehozójával

Bozsik Anna háromszoros olimpikon, többszörös sífutó és biatlon országos bajnok, testnevelő tanár, sífutószakedző, nordic walking tréner. A Bozsik Sífutó Iskola megálmodója, létrehozója. 2020-ban a Magyar Sport Napja alkalmából a sífutás, biatlon, nordic walking sportokban sportolói, valamint szabadidősport-oktatói kiemelkedő tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült.

Kedves Anna, induljunk el Kazincbarcikáról. Gyermekévek, mióta sportol, hogyan került kapcsolatba a téli sporttal?

A sport szeretete kiskoromban kezdődött, mert anyukámék megtanítottak síelni, rendszeresen jártunk Bánkútra lesiklani télen minden hétvégén, ha leesett a hó. Nálunk nem vasárnapi rántott húsos ebéd volt, hanem síelés a friss levegőn, délben a kocsiban ettük a zsíros kenyeret, forró teát ittunk termoszból és liftzártáig síeltünk. Ezt nagyon szerettem, az év többi részén, amikor nem volt hó, nagyon sokat kirándultunk. Negyedik vagy ötödik osztályosok voltunk, amikor atlétikaedzésekre toboroztak gyerekeket. Én akkor kezdtem az atlétikát Kun Bélá-sként, a Pollack iskolába jártunk át edzésekre. Később a KVSE-pályán „lógtunk”. 1978-ban ősszel kezdtem a sífutást, rögtön kéthetes sífutótáborunk volt decemberben Zakopanéban, és 1979. januárban serdülőként megnyertem a sífutó országos bajnokságot, nagy meglepetésre. A kondícióm megvolt az atlétikából, a síbiztonságom megvolt 3 éves koromtól a lesiklásból, a sífutó klasszikus technikát pedig hamar elsajátítottam, mert nagyon tetszett és élveztem ezt a fajta mozgást. Középiskolás koromig mindvégig atletizáltam és sífutottam, középiskolás szertornaversenyeken indultam, a labdajátékok nem voltak erősségeim, de így sem volt kérdéses, hogy a testnevelő tanári pályát válasszam.

Hogyan történtek a felkészülések, Kazincbarcikáról minden hétvégén feljárt Budapestre edzésekre?

A felkészülés az atlétikával kiválóan sikerült egy-egy télre, közben sírolleredzéseket tartottunk, úgy, hogy én mentem az úton, anyukám pedig autóval kísért, hogy el ne üssenek. Mindig kis forgalmú utakat választottunk az edzésekhez. Volt nagy vidámság eleinte. Nézték, mi ez a valami, amivel száguldoztam az úton. A hétvégek pedig mindig úgy teltek, hogy keltem hajnalban, felszálltam a 6 óra 5 perces buszra, amiről átszálltam Gyöngyösön, és indulás fel Galyatetőre, ott már a símet és a rajtszámomat előkészítették, gyorsan leversenyeztem, és ha nem tudtunk Galyatetőn aludni, mert nem volt hely, akkor a 12:12-es busszal indultam haza. Ha volt Kazincbarcikán hó, akkor hétköznap a Csónakázó-tónál, illetve a lesiklópályán edzettem.

Tulajdonképpen minden szabadidejét a sportolásra szánta. Ilyen fiatalon, tanulás mellett, mennyire volt ez kihívás, sok lemondással járt?

Ha egy sportot szeretsz, akkor az a hobbid is. Én nem jártam klubba, én edzésre jártam. Mi edzőtáborokban tudtunk „kirúgni a hámból” olykor-olykor. A lemondás kinek mi. Nekem oly sokat adott a sport, hogy nem éreztem azt, hogy le kellene mondanom valamiről is. A tanulás nem volt egyszerű, sokszor volt az, hogy megérkeztem az iskolába hosszabb hiányzás után, és rögtön feleltettek, hogy készültem-e. Mindig készültem, az edzőtáborokban nekünk mindig kellett tanulni, az edzőnk figyelt ránk, hogy legközelebb is elengedjenek. Sokszor több jegyem volt, mint azoknak az osztálytársaimnak, akik bejártak az órákra.

Magyarországon nem annyira elterjedt sport a sífutás. Hogyan edzett, hol tudott felkészülni az olimpiákra?

Az első olimpiámra a felkészülést 1991-ben kezdtem el, akkor volt először lehetőség arra, hogy lányok is indulhassanak a kvóta megszerzéséért. Addigra én már elvégeztem a ELTE ÁITFK Tanárképző Főiskolát, már tanítottam is, és abban az időben úgy kötöttek szerződést, hogy év végére lejárt, a nyári szünetben munkanélkülivé váltam, mondták, szeptemberben várnak újból. Ekkor én az olimpiai felkészülést választottam, teljes erőbedobással. Az érettségi után felköltöztem Budapestre, a nagyszüleimnél laktam, tehát akkortól már a fővárosban folytattam az edzéseket.

Három téli olimpián képviselte a magyar színeket. Egy ilyen versenyre hány pár síléccel indult el, egyáltalán hány pár síléce van, mennyit koptatott már el?

Nekünk 2-3 pár sínk volt általában, mindig volt egy kedvenc, amelyik a legjobban csúszott, arra nagyon vigyáztunk.

Sítalpon futni, vinni a fegyvert és a lőszereket, ez már önmagában is kihívás. Volt valami extrém esete?

Így utólag nagyon vicces volt, hogy simán mentem az 1-es villamoson lőedzésre, kezemben a kispuskabőrönddel, benne a lőszerrel. Meg se fordult a gondolatunkban, hogy ebből baj is lehetne. Ma ezt már nem lehet megtenni. Az olimpián volt olyan, hogy mentünk be a faluba edzésről, és maradt a tárban lőszer, azt gyorsan kikaptuk a fegyverből, behajítottuk a sízsákba. Na az átvilágításnál már nem kacagtunk annyira, amikor a lőszer összevissza állt a zsákban, mindent és mindenkit leállítottak. Naganóban már nagyon nagy szigor volt, ott külön páncélteremben tartották mindenki fegyverét, ahová csak íriszdiagnosztikával lehetett bemenni. Külön szekrényben voltak a fegyverek, külön szekrényben a lőszerek, mindig minden megszámolva, elszámolva nagyon pontosan. Az egyik évben benne voltam a Eurosport Watsapp-filmjében is: olyan látványosat estem a biatlonversenyen Ruhpoldingban. Az is utólag volt vicces, a versenyen nem annyira, mert kettétört a tusom, és két részben érkezett be a fegyverem a hátamon a célba.

Olvastam, hogy a sífutóknak, sílövőknek saját waxmesterük van, például a norvégoknak volt három is.

A waxmester egy komoly szakma. Nekünk nem mindig volt waxmesterünk, többnyire az edzők csinálták a síjeinket a versenyekre. A lillehammeri és a naganói olimpiákon egy-egy olyan versenyző volt a waxmesterünk, aki értett a sík elkészítéséhez, de nem tudta megszerezni a kvótát, így nagy segítség volt a csapatnak. A hó állandóan változik, nem véletlenül van 200 szavuk az inuitoknak a hóra. És ezt egészítsük ki még a hóágyúzott hóval is. Szóval, ahhoz, hogy a legjobban csúszó síd legyen a versenyen, iszonyatosan sok variáció van a waxok terén. És a legjobb waxot kell kiválasztani, hogy nagyon jól csússzon a síd.

Mikor döntötte el, hogy visszavonul a versenyzéstől, és ezt követően hogyan képzelte el a jövőt?

1998-ban a naganói téli olimpia után még befejeztem a szezont, és azután hagytam abba a versenyzést 20 év után. Elég volt. Vissza szerettem volna menni tanítani, de nem kaptam állást, addigra már kétdiplomás voltam, mert megcsináltam a TF-en a sífutószakedzőit is, így „túlképzett” voltam a pályakezdőkkel szemben, és akkor épp túltengés is volt a tanári pályán, így nem tudtam elhelyezkedni. Akkori párommal elkezdtünk gondolkodni, hogy mit is szeretnék csinálni, és a legkézenfekvőbb az volt, hogy olyanokat tanítsak meg sífutni, akik nem akarnak versenyezni, de ki szeretnék próbálni ezt a sportot felnőtt fejjel. Versenyzőkoromban sok ilyen ismerősöm volt, de nem volt időm megtanítani őket sífutni. A nagy kérdés, hogyan volt és milyen keretek között?! Közben elvégeztem az idegenforgalmi technikusi kétéves középfokú iskolát is, akkor megtanultam, hogyan kell tábort szervezni, hogyan kell kiszámolni, hogy megtérüljön a munkánk stb., stb. Az akkori igazgató azt mondta, hogy ha létrehozom az iskolát, akkor az első vendégeim közt lesz. Így is történt.

Még egy mérföldkő volt az életemben a tanulással kapcsolatban, amikor 2010/2011-ben a Bécsi Egyetemen BSPA elvégeztem a „Instruktorin skilanglauf und skiwandern” képzést, így már hivatalosan külföldön is oktathatok sífutást.

Kérlek, röviden avasson be minket a Bozsik Sífutó Iskola életébe.

1999-2000-ben indítottuk a Sífutó Iskolát, ahol csakis kizárólag amatőrökkel kezdtünk el foglalkozni, nem a versenysport volt a cél. Nagy sikere van a mai napig, még ebben a nyomorúságos időben is. A korosztály 4 éves kortól, amíg a kedv, lelkesedés, erő, kitartás tart. Az idén a legidősebb tanítványunk 76 éves volt.

Általában 5 napos sífutó táborokat szervezünk egy évben 4 alkalommal, ami két-két tábort foglal magában. Ezen kívül, ha van hó Budapesten, akkor a Normafánál szoktunk oktatni. Az idei télen sajnos nem utazhattunk sehová, így Galyatetőn a régi sífutó központban tudtunk oktatni, ahol az ősz folyamán engedélyeztettük az erdőgazdasággal, az önkormányzattal egy sífutó pálya létrehozását. Sajnos csak természetes havunk volt, de így is nagyon jól sikerült az 5 hét sífutás.

Milyen létszámmal dolgoznak, és hány oktatója van az iskolának?

Egy oktatóhoz egy csoportba maximum 15 fő tartozhat. 6-8 fős oktatói csapattal dolgozunk együtt.

A „sí” szó hallatán a hóra és sítalpra asszociálunk. Hogy kell elképzelni a sílorrelt?

A síroller két- vagy háromkerekű sporteszköz. Ebben is van klasszikus és skating síroller, attól függően, melyik technikával szeretnél haladni. 55-85 cm hosszú, a technikától függ. Nincs rajta fék, tehát elég jó sífutó tudást igényel. Ugyanúgy sífutóbotot használsz hozzá, a bot hegye speciális, amit betonon tudsz használni, hogy meg tudd lökni magad.

Kérlek, mutassa be nekünk a már népszerű nordic walkingot, amelynek tudomásom szerint külön technikája is van.

A nordic walking a sífutók száraz edzésen használt sífutóbot-technikáját egyszerűsítette le a lépéshosszhoz. Itt nincs futás, csak intenzív gyaloglás. A kar-láb-bot munkát kell megtanulni, összhangban használni. Egyszerűnek néz ki, de nem könnyű megtanulni. Tudom, mindenhol azt lehet olvasni, hogy könnyen elsajátítható sport. Így is van, lehet a bottal sétálni, lehet botot sétáltatni és lehet nordic walkingozni. Ha jól megtanulod és végzed a technikáját, valóban csodákra képes. De azt is szoktam mondani, ha valaki megragadja a botot és sétál vele, addig sem a gyógyszereit számolgatja.

A mi terepviszonyaink, a kazincbarcikai, ideálisak lennének ehhez a sporthoz?

A nordic walking bárhol elvégezhető. Parkban, réten, hegyen, bárhol.

Gondolt már arra, hogy Kazincbarcikán rendez egy nordic-napot?

Az ősz folyamán voltam Kazincbarcikán, ahol egy maréknyi kis csapatnak bemutattam a nordic walkingot, még tv-felvétel is készült, de sajnos a pandémia közbe szólt, így várunk, hogy szabad legyen az út előttünk.

Művész családban nőtt fel, apukája neves festőművész, édesanyja hasonlóan, van családtagja, aki zenész, grafikus, énekes, a művészet nem fertőzött meg?

Nekem a sport volt a művészet, egy kicsit más, de művészet. Az önkifejezés, az önmegvalósítás a sportban mutatkozott meg.

Említette, hogy a szülei tanították meg síelni, ők is versenyszerűen sportoltak?

Anyukám – Bierbaum Anna – a Budai hegyekben nőtt fel, neki adott volt, hogy síeljen, sífusson, mindig a természetben legyen. Ő is és az öccse is sífutó versenyző volt, de az élet nekik nem osztotta azt a lehetőséget, mint nekem. Mire felnőttek, addigra el kellett menniük dolgozni, így befejeződött a versenyzői pályafutásuk. Édesapám – Bozsik Ferenc – más területen volt zseni, ő 8 nyelven beszélt és a Ságvári Endre Gimnáziumban tanított, valamint a BVK-nál volt szinkrontolmács. Nevelőapám – Majercsik János BarcikArt díjas – más területen jeleskedik, ő képzőművész, a mai napig is Kazincbarcikán él. Számtalan kiállítása volt Kazincbarcikán és az ország több pontján.

Hasonlóan anyukája, aki szintén a képzőművészetben, festészetben is maradandót alkotott.

Anyukám már iskolás korában is jól rajzolt, de az már apukám bíztatására történt, hogy a festészetben is odáig fejlődött, hogy kiállításokra és országos tárlatokra is bejussanak a képei.

A többi sporttal milyen viszonyban van?

Szoktam a tv-ben nézni, de nem sokat, mert ha lehet, akkor inkább kint vagyok a természetben és nem a tv-t nézem.

Nem mindennap találkozunk olimpikonokkal, pláne nem Barcikán, kérem mesélje valami érdekességet.

Japánban az olimpián az volt a legérdekesebb, ha kimentünk sétálni az olimpiai faluból, akkor a városban lépten-nyomon fényképezkedtek velünk az ott lakók. Ha bementünk egy boltba, ami nem ajándékbolt volt, akkor rögtön kérdeztek, érdeklődtek utánunk, honnan jöttünk, milyen sportban versenyzünk. Ez Albertville-ben és Lillehammerben nem volt ennyire jellemző.
Amatőröket oktat, számukra van valamilyen versenyzési lehetőség, vagy ez nem kimondott cél?Ez nem kimondott cél, de vannak olyan tanítványaink, aki amatőr versenyzőkké váltak és rendszeresen indulnak sífutó amatőr versenyeken Ausztriában, Olaszországban.

Az idei télen szinte még hó sem volt, ilyen időszakban hol tartják az oktatásokat, edzéseket?

A Mátrában Galyatetőn volt kb. 5-6 hét természetes hó, így ott tudtunk sífutást oktatni. Nagyon jó lenne, ha nem csak lesikló pálya lenne hóágyúzva Magyarországon. Szeretnénk, ha legalább egy ilyen pálya létrejöhetne, igen nagy igény lenne rá.

Gondolom, az oktatás nem idényjellegű, hanem egész éves tevékenység, nyáron mivel foglalkoznak?

A tavasz, nyár, ősz fő edzése a nordic walking. Itt nem csak rendszeres edzéseket tartunk, hanem egynapos túrákat, illetve itt is szoktunk táborokat tartani, ami nagy siker. A táborokat itthon is és külföldön is megtartjuk.

Családjáról mit tudhatunk?

19 éves lányommal élek együtt, aki egészségügyi szakgimnáziumba jár és pedagógia asszisztensnek tanul.

Mi a kikapcsolódás, mi ad feltöltődést?

Ha egy kicsit egyedül lehetek és nem csörög a telefonom.

Milyen gyakran jár haza Kazincbarcikára?

Az elmúlt évben nem voltam otthon, csak egyszer ősszel ebben a borzasztó helyzetben. 2-3 havonta szoktam hazamenni a szüleimhez, de telefonon szinte mindennap beszélek velük.

Forrás: barcikaihistorias.hu