https://kolorline.hu/Interjú dr. Gór Ildikó szakfogorvossal

Interjú dr. Gór Ildikó szakfogorvossal

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

43 éve dolgozik szakmájában dr. Gór Ildikó fogszakorvos. Az interjúban felidézzük gyerekkori éveit, a fordulatos életpálya egy-egy állomását, és a doktornő azt is elárulja, ő vajon félt-e gyerekként a fogorvostól.

Mesélne kicsit a gyermekkoráról?

A kertvárosban többnyire bányász családok laktak, az én édesapám, sőt a nagyapám is bányász volt. Az ötödikes osztálylétszámot sose felejtem el, 55-en voltunk, hisz mi még a Ratkó-korszakban születtünk. Tényleg rengeteg emlék villan fel bennem, ilyen a május elsejei felvonulás, fehér térdzokni, rakott szoknya, a zene….  Aztán az osztálykirándulások, ami szinte mindig annyiból állt, hogy elmentünk a kiserdőbe. Ez az emlék összefonódik a sertésmájkrém ízével, mert bizony, csak  kivételes  ünnepekkor ettünk ilyet. 

Mindig eminens tanuló volt. Mikor fogalmazódott meg önben, hogy fogorvos lesz?

Én inkább a humán tárgyak iránt érdeklődtem, elsősorban a nyelveket szerettem, amiben első orosz tanárnőm, Pálvölgyi Frigyesnének volt nagy szerepe. Általános hetedikben megnyertem a városi versenyt, a megyein második lettem, nyolcadikban szintén városi első, és akkor már a megyeit is megnyertem. Így egyértelmű volt, hogy a gimnázium orosz tagozatára mentem, ahol az angol nyelvet is magasabb óraszámban tanultuk. Egy darabig orosz-angol szakos tanári pályára készültem, de az orvosi egyetem is vonzott. Ötvözve a kettőt, jelentkeztem Moszkvába, a Lomonoszov egyetemre, de túljelentkezés miatt nem vettek fel, viszont jó megmérettetés volt, mert oda hónapokkal korábban volt a felvételi. A hazai egyetemi felvételi lap kitöltésekor édesanyám épp fogorvoshoz járt, és az ő ötlete volt, hogy inkább a fogorvoskart írjam be. Azzal indokolta, hogy mégiscsak jobb, ha nem kell éjszaka is ügyelni. Nagyon hálás vagyok anyukámnak, mert őszintén elmondhatom, hogy nagyon szeretem a munkámat, nekem tényleg hobbim is a hivatásom, és egyenlőre nem tudom elképzelni, hogy abbahagyjam. 23 évesen kaptam diplomát, ennek most június 22-én lesz 43 éve.

Amikor kicsi volt, félt a fogorvosoktól?

Egészséges izgalom persze hogy volt bennem, de nem féltem. Nem kell megerőltetni magam, hogy visszaemlékezzek a Munkácsy téri rendelőre, érzem a jellegzetes szagokat, látom Veszprémi doktor bácsit, a feleségét, emlékszem, milyen volt a váró, ahova már általános iskolás koromban jártam. Sőt! Az Újvárosi iskolában már akkor 1966-1970 szervezett iskolafogászat volt, úgy emlékszem, kezelőegység is volt az iskola orvosi rendelőjében. Később, gimnazista koromban is sokat jártam, akkor már az “új kórházba” Mochlár doktorhoz, akivel később kollégák lettünk.

Ön mindig segíteni, tenni akart, pozitív változást hozni. Ez a vágya teljesült a hivatásában is?

Örülök, hogy így látod. Nekem tényleg szívügyem a betegeim sorsa. Számtalan barátságot kötöttem munkám közben, sok-sok történetet, vívódást, sikert hallgattam végig, de az is előfordult, hogy teljesen más egészségügyi problémában tudtam-akartam segíteni. Családon belül megtapasztaltam, milyen az, amikor betegségek miatt lent, és útkeresésben vagy, mit jelent egy segítő kéz, egy segítő szó, egy telefonszám, ami lehet, hogy életet ment. Nem tudok, és nem is akarok elsiklani kétségbeesett, segítségre szoruló emberi sorsok mellett. Több mint 20 éve részt vettem az első AVON “1 napos gyaloglás az életért” rendezvényen, ami 25 km -es táv volt Szentendre és a Margitsziget között. A gyalogláson több ezren vettek részt, melynek célja a figyelemfelhívás mellett az adománygyűjtés volt. A rendezvény végén ünnepélyesen bejelentették, hogy az AVON a nap során összegyűjtött adományokat húszmillió forintra egészíti ki, és az emlőrákszűrés modernizálására fordítja. A vállalat a Magyar Rákellenes Ligával együtt a gyaloglás végén jelentette be, hogy melyik intézmény kapja a  20 millió Ft értékű mammográfkészüléket. Óriási meglepetésként ért, amikor kimondták, hogy  a Kazincbarcikai Kórház kapta. Szinte eufóriát éreztem, hogy ehhez én is hozzátettem, és kimondhatatlan fáradtságot a 30 fokos hőségben gyaloglás után.

Megbánta- e, hogy orvosi hivatásának célállomásaként Kazincbarcikát választotta?

Nem bántam meg, bár kacskaringós út vezetett idáig. Férjemmel, akivel Budapesten ismerkedtem meg, noha mind a ketten Kazincbarcikán a Ságvári gimnáziumba jártunk. Egerben kezdtük közös életünket. Neki gyermekkori vágya volt Eger, mivel a nagyszülei ott éltek, és szép emlékek fűzték oda. Másrészt, mivel gyengeáramú villamosmérnökként végzett a BME-n, akkori időben jó lehetőség ígérkezett a VILATI-nál. De nem sokáig maradtunk ott, mert ahogy az lenni szokott, közbeszólt az élet. Első gyermekünket vártuk, albérletben, egy szobában laktunk, a kilátás, hogy saját lakásunk legyen, 5 év. Így a férjem nemcsak az álmát adta fel, hanem a szakmai lehetőségét is. Olyan helyet kellett találnunk, ahol mindketten kapunk állást, és szolgálati lakást is adnak, így a választás Putnokra esett, ahol ő a bányánál helyezkedett el, és később bányamérnöki diplomát is szerzett.

Aztán az élet újra közbeszólt. A kislányunk 3 hetes korában meghalt, így egyszerre foszlott szét az általunk megálmodott jövő. De akkor már maradtunk Putnokon, a férjem hamar beilleszkedett az új munkahelyén, és öt szép évet töltöttünk ott. Az öt év alatt a legnagyobb boldogság a két fiunk születése volt. Jó szívvel gondolok vissza, a mai napig barátságokat ápolunk, ami Putnokhoz köt. És hát… a  bánya, de ez akár egy másik riport témája is lehet.

Visszakanyarodtunk Barcikára, amiben megint csak a lakáskörülmények befolyásoltak. Én a 10 évet leszámítva, itt éltem le az életem, minden ideköt, engem is meglep, de egyre jobban szeretem a várost, és most nem is tudom elképzelni, hogy “egyszer egy szép napon elhagyom a várost, ahol élek….”, hogy egyik kedvenc dalszövegemet idézzem.

A sport nagyon fontos szerepet játszik az életében. Azon túl, hogy ön is a téli sportok kedvelője, a családja városunk sportéletének meghatározó személyiségei. A Kárpáti család évtizedek óta a város és a magyar röplabdázás elkötelezettjei. Erről mesélne részletesebben?

 

Nos, az túlzás, hogy a sport közvetlenül az életem része lenne, de közvetve, a családom révén már  több mint 30 éve az.

A kisfiam 5 éves volt, amikor elkezdtük az úszást. Hónapokon át mindennap vittük Miskolcra, eleinte oktatásra, és amikor stabillá vált az úszása, elkezdte az edzéseket heti 3 alkalommal. Akkor már csatlakozott a nagyfiam is, és néhány barátunk gyereke, így mindig “telekocsival” mentünk hétfő, szerda, és a pénteki edzésre. Ez így ment talán három évig, végül az az uszoda is bezárt, és az itteni még nem volt kész.

A síelést baráti társasággal kezdtük Szlovákiában 1987-ben. Előtte a gyerekek elsajátították az alapokat Miskolcon a műanyagpályán. Azóta minden évben együtt megyünk a kibővült családdal, rokonokkal, barátokkal, és jó pár éve már, hogy az unokákkal is együtt csúszunk. Nagyon nagy boldogság, mindenkinek kívánom, hogy megtapasztalja.

A röplabdás szerelem úgy kezdődött, hogy a férjem vasárnaponként elvitte a két fiút foci, vagy röplabdameccsre, de előfordult, hogy mindkettőre. Nem kellett őket noszogatni, nagyon szerették mindkettőt.

Aztán 1995-ben a nagyfiam saját elhatározásából elkezdett lejárni az edzésekre Veres Istvánhoz. Jó adottságai voltak, nagyon szerette, és hamar bekerült a felnőttcsapatba, annak ellenére, hogy későn, 15 évesen kezdte. 19 évesen, első éves egyetemista korában kezdő játékos lett. Aktív játékosa volt annak a csapatnak, amelyikkel háromszor nyertek extraligás bajnokságot, és kétszer Magyar Kupát, és két jelentős nemzetközi sikert. Az egész család együtt szurkolt minden meccsen, még a szüleim is kijártak. Közben, 1998-tól a férjem átvette a Klub vezetését, amit a mai napig csinál.

Megéltünk együtt rengeteg  győzelmet és kevesebb vereséget, és igaz, én a színfalak mögött voltam mindig, de engem is sok mindenre megtanított a sport. Legfőképpen arra, hogy  „soha ne add fel, küzdj, az utolsó pillanatig”!

A televízióban az egyik bajnoki győzelem összefoglalóját így vezette be Telesport riportere: “Minden idők egyik legnagyobb magyar vízilabdázója, dr. Kárpáti György írta egyik könyvében: Ami a diadal után van, az tulajdonképpen sablon…. öröm,… könnyek…. csókok… NA, DE AMI ADDIG VAN!”

Nos, hát a színfalak mögött én megtapasztaltam azt is, ami addig van…. Szóval így lett életem része a sport részese.

Az ön számára mi jelenti a pihenést, kikapcsolódást, feltöltődést?

Minden, ami kézimunka, kreatív elfoglaltság. Szeretek és szoktam is kötni, varrni, javítgatni. Az utóbbi években bútorokat, ajtókat festettem, felújítottam. Nagyon szeretek változtatni, lakberendezni. Kikapcsol a felesleges tárgyak újrahasznosítása. Barátoknak, kollégáknak, családtagoknak rengeteg kiürült festékes vödröt használtam fel kaspónak, tárolóedénynek. Szeretem a rendet, így lehet, hogy meglepő, de engem a takarítás is kikapcsol.

Ezek szerint a lakását is sokszor átrendezi?  

A már említett festésekkel, textíliákkal, kiegészítőkkel változtatok. Szeretem a világos színeket, ugyanaz a bútor teljesen más hatású, mint sötéten. Kell egy kis bátorság is hozzá, és sok inspirációt kapok facebookos csoportokból, Pinterestről. De én is inspirálok másokat. Kedvencem a vintage, a színek közül most a türkiz, és a fáradt mályva szín.

Mik a tervei a nyugdíjas évekre? Marad továbbra is a gyógyításban, vagy már csak a családjának fog élni?

Már most is nyugdíjasként dolgozom. Egyenlőre az a tervem, hogy amíg jól érzem magam, és szükség van rám, dolgozni fogok, mert nagyon szeretem a munkámat. Talán az előző kérdések egyikére is válaszolhattam volna, hogy a munkám a hobbim is.

Az emberek általában nem szeretnek fogorvoshoz járni, sőt van, akik számára a fogorvosi rendelő stresszes környezetet jelent. A gyerekek számára a fogorvosok pedig egyfajta mumusok, akikről a legtöbben azt tudják, hogy tartani kell tőlük. A pácienseknél, főleg a gyermekeknél, nehéz a feszültséget feloldani? Van valamilyen különleges praktikája?

Nem teljesen így van. Meglepő, de egyre több gyerek jön félelem nélkül. Talán a korai felvilágosítás, megfelelő szülői felkészítés, és a mesék lehetnek mögötte. Attól is függ, hogy mikor, és miért jön először a kisgyerek a rendelőbe. Én szeretem, és ösztönzöm a szülőket, hogy hozzák magukkal a kezeléseikre kísérőként a gyereket, aki eleinte csak nézelődik, ismerkedik a rendelővel, velem. Ha akarja, beültetem a székbe, és megmutatok pár dolgot. Nagyon szeretik a “liftezést” a székben, megmutatom a tükröt, ha akarja, belenézek a szájába, a puszterből levegőt fújok először a kezére. Szóval olyan dolgokat tapasztal, ami még vicces is sokszor számukra. Más a helyzet akkor, ha több napja fájó foggal érkezik. Olyankor kevésbé, vagy egyáltalán nem tudom elbolondítani. Ezért nagyon fontos, mint minden területen, a korai prevenció, az otthoni és iskolai felkészítés és az óvodás korban megkezdett csoportos gyerekfogászati szűrés.

Forrás: barcikaihistorias.hu

További híreink

Új járművek a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet szolgálatában

Dátum: 2024. márc 28. 22:05

Idős autóikat sikerült lecserélniük újakra a kazincbarcikai rendészeknek, így mostantól még gyorsabban és hatékonyabban érhetnek ki a lakossági bejelentések helyszínére, valamint a járőrözésben is eredményesebben vehetnek részt. A fejlesztéseknek még nincs vége.

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

Fél évszázadot ünnepelt a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Dátum: 2024. márc 27. 07:05

A Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület súlyemelő szakosztálya 2024. március 23-án ünnepelte a Kocka Étterem és Rendezvényházban működésének nagyívű 50. évfordulóját. Az esemény házigazdája Pátrovics Géza veterán súlyemelő, edző, egyúttal a szakosztály vezetője volt.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk