https://kolorline.hu/Ezer szállal kötődik a városhoz az ALTEO

Ezer szállal kötődik a városhoz az ALTEO

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Az idén is támogatja az ALTEO Nyrt. a KolorFesztivált, amely léggömbökből épített mesevilággal, sztárfellépőkkel, kulturális és ismeretterjesztő csemegékkel várja az idei látogatókat. Az ország legnagyobb 500 cége közé tartozó, újgenerációs energiaszolgáltató ezer szállal kötődik Kazincbarcikához, a város környékéhez és az észak-magyarországi régióhoz.

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában szereplő ALTEO országos szereplője a hazai energetikai szektornak, jelenléte azonban Észak-Magyarországon a legkoncentráltabb: a vállalat közel 300 fős gárdájának harmada ebben a térségben dolgozik, ezen felül pedig a budapesti központi állomány kapacitásának jó részét is ez a régió köti le – avat be a részletekbe Varga Viktor, az ALTEO energiatermelésért és szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A szakember szerint az idén sem volt kérdéses, hogy a KolorFesztivál számíthat a támogatásukra. Egyfelől a cég társadalmi felelősségvállalási tevékenységében kiemelt szerepet kapnak a lokális kezdeményezések, másfelől a Kazincbarcikán és környékén élő munkatársaik aktív és visszatérő látogatói a nyár végi rendezvénysorozat programjainak. „Ezekbe sokszor aktívan is bekapcsolódunk, ha van rá lehetőségünk” – mondja a vezérigazgató-helyettes, aki példaként a sporteseményeket hozza fel jellemző példaként.

Télen fűt

Az ALTEO régi és meghatározó szereplője Kazincbarcika életének, hiszen 2002 óta összesen 8300 lakást, valamint városi fenntartású épületeket, így az önkormányzatot, a bíróságot, továbbá iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, sportlétesítmények lát el környezetkímélő távhőszolgáltatással a cég, amelyik Ózdon és Tiszaújvárosban is biztosítja a távfűtést. Varga Viktor szerint a távhőellátás nem csupán kiváltja az önálló, szétaprózott hőközpontokat és a sokszor elavult tüzelőberendezéseket, hanem a hatásfok javulásával és a centralizált kapcsolt energiatermelésnek köszönhetően a széndioxidemissziós hozzájárulása is alacsonyabb, mint a decentralizált rendszereké.

Nem véletlen, hogy Kazincbarcikán is az energiaellátás ezen formájára alapoznak a városi fejlesztések tervezésekor: a megbízható, gazdaságos és kiszámítható energiaellátás alapvető fontosságú az észszerű, gazdaságos és fenntartható településirányításhoz. A fenntarthatóság mellett a távhőszolgáltatás óriási előnye a közel 100 százalékos rendelkezésre állás. Ez a hétköznapokban azt jelenti, hogy Kazincbarcikán például nem volt a távhőtermelésből adódó, nem tervezett távhőkimaradás az elmúlt két évtizedben. A tavaly meghosszabbított szerződés értelmében az ALTEO 2032. szeptember 30-áig fogja hővel ellátni Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik legnagyobb települését, miután Tiszaújvárosban és Ózdon is megújította a hosszútávú hőszolgáltatási szerződését.

Gazdasági szintű jelentőség

Az ALTEO szintén jelen van a BorsodChem és a MOL Petrolkémia erőművekben: ezekben ő felel az energiatermelésért, miközben már folynak a tárgyalások arról, hogy a kazincbarcikai vállalat új, 12 milliárd forintos fejlesztéssel megépített üzemét is ellássa majd energiával egy új erőmű segítségével. A kazincbarcikai fűtőerőmű területe ráadásul innovációs szempontból is kiemelt jelentőségű: az ALTEO itt 5MW/5MWh kapacitású villamosenergiatárolót alakított ki, amellyel a cég az időjárásfüggő megújuló energiaforrások térhódítása miatt megugró kiegyenlítési igényekre keres innovatív, a körforgásos gazdaság keretrendszerébe illeszkedő megoldást. A kazincbarcikai létesítmény leginkább abban tér el a piacon jelenleg fellelhető sztenderd megoldásoktól, hogy kétféle akkumulátortípust használnak benne, így a rendszerben alapvetően autóipari felhasználásra gyártott akkumulátorok is megjelennek. Ez egyfelől egyedülálló innovációnak számít Varga Viktor szerint, másfelől pedig lehetőséget ad az ALTEO-nak, hogy valós körülmények között szerezzen releváns működési tapasztalatot az elektromos autókhoz gyártott akkumulátorok alternatív, a villamosenergia-rendszerben történő felhasználásáról. A kutatási és fejlesztési tevékenység ugyanis nem ér véget a létesítmény megépítésével, hanem folyamatosan elemzik a működést, és módszeresen beépítik a tapasztalatokat.

Az energiatárolás különösen fontos a megújuló források esetében, amelyeknél az időjárási viszonyok diktálnak. Kivételt képez ez alól a folyóvizekből nyert energia, amelynél a vízhozam hosszabb távon is kiszámítható. Az ALTEO két vízerőművet is működtet Észak-Magyarországon. A több mint 100 éve üzemelő, műemlékké nyilvánított Gibárti Vízerőmű felújítását a társaság 2020-ban fejezte be. A beruházás fő elemeként a korábbi komplett technológiát (turbina gépcsoportokat és rendszereiket) a mai műszaki színvonalnak megfelelő, magas hatásfokú, illetve nagyobb vízhozamot hasznosító berendezésekre cserélték. Az 1,2 milliárd forintos beruházással körülbelül 70 százalékos éves termelésnövekedést értek el, miközben az erőmű és az épület műemléki jellegének megőrzésére a teljes felújítás alatt kiemelten ügyeltek. Ez a speciális felújítási feladat egyébként nem ismeretlen terep az ALTEO számára: a Gibárti Vízerőműtől 11 kilométerre lévő, ugyancsak műemléki oltalom alatt álló Felsődobszai Vízerőművet egy hasonló, 900 millió forintos beruházással hozták rendbe még 2012-13-ban.

Regionális és lokális szerep

Ezekkel a fejlesztésekkel az ország 500 legnagyobb vállalata közé tartozó ALTEO nagyban hozzájárult Borsod-Abaúj-Zemplén megye energiabiztonságához, miközben a térség gazdasági szerepét tekintve erősen felértékelődött: 2010-et követően az ipari teljesítmény 70 százalékot meghaladó mértékben nőtt, a munkanélküliség a harmadára süllyedt, és a külföldi tőkebeáramlást tekintve ez volt a hetedik legjobban ellátott magyar megye az elmúlt évtizedben.

Ezzel párhuzamosan a cég ezer szállal kötődik a városhoz, amelynek sportéletét a társasági adó adta lehetőségeken keresztül is támogatja, miközben kisebb helyi kezdeményezéseket is szívesen karol fel. Varga Viktor úgy véli, a térségben további energetikai fejlesztéseket hozhatnak az előttünk álló évek. „Az ALTEO egy dinamikusan fejlődő, a fenntarthatóság mellett elkötelezett vállalat, amely folyamatosan keresi a beruházási és bővülési lehetőségeket” – hangsúlyozza a szakember, emlékeztetve rá, hogy nemrég jelentették be, hogy naperőműves kapacitásaik duplázására készülnek. A beruházással tovább nő a társaság elköteleződése a környezeti és társadalmi fenntarthatóság iránt, amelyet az év elején megszerzett ESG minősítésük is megerősít. Varga Viktor úgy véli: a megújuló források erősödő szerepének, valamint a kiegyensúlyozott erőművi portfóliójának köszönhetően az ALTEO egy esetlegesen kedvezőtlenebbé váló piaci környezetben is képes lesz megőrizni rugalmasságát és alkalmazkodóképességét és ezáltal versenyképességét. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyan tudja kiszolgálni az ügyfeleit.

A fenti összetett és jól szervezett működés sikerességét igazolja az ALTEO részvények árfolyamának folyamatos emelkedése, és stabilitása, amely a részvényesek elégedettségét mutatja. (x)

További híreink

Új járművek a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet szolgálatában

Dátum: 2024. márc 28. 22:05

Idős autóikat sikerült lecserélniük újakra a kazincbarcikai rendészeknek, így mostantól még gyorsabban és hatékonyabban érhetnek ki a lakossági bejelentések helyszínére, valamint a járőrözésben is eredményesebben vehetnek részt. A fejlesztéseknek még nincs vége.

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

Fél évszázadot ünnepelt a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Dátum: 2024. márc 27. 07:05

A Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület súlyemelő szakosztálya 2024. március 23-án ünnepelte a Kocka Étterem és Rendezvényházban működésének nagyívű 50. évfordulóját. Az esemény házigazdája Pátrovics Géza veterán súlyemelő, edző, egyúttal a szakosztály vezetője volt.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk