Elhunyt Hegedűs Mária - Utolsó interjújával emlékezünk
A kazincbarcikai képzőművészeti és irodalmi élet megkerülhetetlen alakja volt Hegedűs Mária vizuális költő, akinek szeptember 8-án a Párizs melletti Palaiseau-ban „Picasso remake” címmel nyílt kiállítása. Ennek apropóján beszélgettünk a művésszel.
- Milyen koncepció alapján állította össze a kiállítást, illetve a performansz anyagát?
Az ötletet egy két évvel ezelőtti budapesti Picasso kiállítás adta, melyet több alkalommal is megnéztem, illetve korábbi párizsi utazásaim során sok szép anyagot láttam a műveiből. Különösen megfogott egy kék korszakából származó műve, mely Jacqueline-t ábrázolja. Róla azt lehet tudni, hogy Picasso szerelme volt, akiről egy eléggé bizarr, elvont képet festett. Egy ülő nőt ábrázol, zárt karokkal, aki nagyon karakteresen néz, a frizurája csupa krikszkraksz, a cipője otromba. Rögtön felfedeztem kettőnk között a lelki hasonlóságot, a virtuális kapcsolatot. Mindenki tudja rólam, hogy szeretek tornacipőben járni, a külsőség nem elsődleges kérdés számomra. A kiállítás címében szereplő remake szó jelentése: átalakít, újracsinál, újragondol. Én ezt komolyan véve kivágtam, szétszedtem, összeraktam a festményről készített reprodukciót, melybe beszkenneltem az ugyanebben a pózban készített önarcképemet, a mozdulatot és a fejtartást is figyelembe vettem. A kék stílust fekete-fehérre változtattam és kollázstechnikával 30 képből álló sorozatot készítettem.
Fotó: Hegedűs Mária
- Mennyiben különbözik az ottani kiállításmegnyitó a hazaiakhoz képest?
Lett volna lehetőségem arra, hogy Párizs belvárosában lévő galériában mutatkozzam be, de én Palaiseau-t választottam, mert ebben a kisvárosban élnek művészbarátaim, akiket már 9 éve ismerek. Hosszabb időt töltöttem el itt néhány évvel ezelőtt, illetve volt már itt kiállításom is, s nagyon jó tapasztalatokat gyűjtöttem a képzőművészet iránt érdeklődőkről. A kiállításmegnyitó sallangmentes, nincsenek protokolláris előírások. A művész és az általa bemutatott alkotások állnak a középpontban, neki kell eladnia magát. A művészetkedvelők az egész estét rászánják az eseményre, nem sietnek haza, valóságos kulturális agora alakul ki. Meggyőződésből kíváncsiak, érdeklődők. Beszélgetnek a művésszel, egymással, kérdeznek, véleményt mondanak. Nagyon őszintének éreztem a fogadtatást. Értékelték, hogy a kiállításom alapötlete Picassóra épült, illetve eredetinek tartották a performanszt is. Minden látogatót egy tollal fogadtam, s felkértem őket, hogy a rajtam lévő piros lepelre írjanak. Természetesen hamar megtelt különféle szép üzenetekkel. A végén ez a ruha ember formájú pozícióba került. Kedves gesztusként értékelték, hogy franciául köszöntöttem a jelenlévőket.
- Egy hónapot tartózkodott Franciaországban, mivel töltötte el az idejét?
Mindenekelőtt szeretném tolmácsolni francia barátaink, Olivier Bonnin, Gerard Chamayou, Laura Nillni, Daniel Pailla, Rosa Puente, Loredana Rancatore üdvözletét a város vezetőinek és lakóinak. Valamennyien hálás szívvel emlékeznek a kazincbarcikai kiállításaikra, a programokra, a városvezetők nyitottságára, a befogadó közönségre. Időm nagy részét a galériában töltöttem, vártam a látogatókat. Meglepően sokan jöttek. Órákig beszélgettünk, annak ellenére, hogy voltak nyelvi nehézségeink. Mivel a művészet nyelve közös, hamar átlendültünk a problémán. Újra felkerestem a kedvenc múzeumokat, sétáltam a Szajna-parton, napoztam a Luxemburg-kertben. Sok pozitív hatás ért ezen időszak alatt.
Fotó: Hegedűs Mária
- A párizsi művészekkel való találkozása adott-e újabb inspirációt leendő műveihez?
Nagyon sok új, érdekes dolgot láttam a különböző képzőművészeti műhelyekben, galériákban. Élmény volt számomra egy estét eltölteni a Magyar Műhely alapító tagjaival, akiktől nagyon értékes, egyedi relikviákat kaptam, nevezetesen egy francia nyelvű Bakucz-mappát, amelyre nagyon büszke vagyok. Dolgoztam Rosa Puente műhelyében. Vendégeskedtem Daniel Pailla-ék házában. Szabadtéri szoborkiállítást rendeztünk Olivier Bonnin legújabb szobraiból az ő kertjében. Sok kinccsel lettem gazdagabb, melyek a lelkemet is csordultig töltötték.
- A nyolcvanas évek közepére tehető az avantgárd művészet iránti érdeklődése, mely irányzatát érzi magához legközelebb?
Számomra a kezdetektől evidens, hogy az avantgárdot nem a XX. század találta fel, hanem amióta a világ világ, az avantgard létezik. Sokféle stílusirányzattal ismerkedtem meg, illetve alkottam, de egyik mellett sem köteleződtem el. Számomra a nyelv központi kérdés, az volt az origo. Mindig kerestem az újat, a szokatlant. A formabontás, az egyedi és a megismételhetetlen létrehozása a célom. A szöveget szavakra, betűkre bontani, újra szerkeszteni. Mindezt örömmel végezni, hiszen ha nincs öröm, nincs alkotás.
Fotó: Zele Tímea
- Készített-e leltárt arra vonatkozóan, hogy hány helyen volt már egyéni és csoportos kiállítása itthon és külföldön?
Egy-egy pályázat kapcsán készítek leltárt. Szerencsés vagyok, mert az elmúlt közel 30 évben nagyon sok egyéni és csoportos kiállításom volt, szinte minden évre jutott. A teljesség igénye nélkül néhány jelentősebb helyszín: Lyon, Leuven, Hadersdorf, Palaiseau, Kingston, Budapest, Miskolc, Keszthely, Eger, Szombathely, Kazincbarcika…
- Több, mint 20 évig dolgozott az Irinyiben magyartanárként, sikerült-e megfertőznie tanítványait az avantgárd művészettel?
Magyaróráimon tanítványaimat arra ösztönöztem, hogy merjenek véleményt alkotni egy-egy irodalmi műről, legyenek önálló gondolataik. Néhányan közülük a tanári pályát választották. Úgy érzem sikeresen terelgettem az avantgárd felé Magolcsay Nagy Gábort, aki mára kétkötetes, elismert költő, vizuális művész. Meg kell említenem Somodi Hornyák Szilárdot is, aki az avantgárd képzőművészet ágát műveli sikerrel.
