https://kolorline.hu/A doni katasztrófára emlékeztek

A doni katasztrófára emlékeztek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A doni hősök emléke előtt tisztelegve rendezett megemlékezést a Kazincbarcikai Hadigondozottak Egyesülete január 26-án a Mezey István Művészeti Központban.

Katonai felhívójellel és gyertyagyújtással kezdődött az ünnepség, ahol az újonnan belépett tagoknak Klimon István alpolgármester adta át tagsági könyvüket, majd a Putnoki Daloskör egy verses-zenés összeállítással emlékezett a Don-kanyarban vívott harcokra, valamint az elesett magyar katonákra. A doni tragédia a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartozik.


Fotók: Zele Tímea

A műsor után Demeter Zoltán országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet, aki méltatta a magyar katonákat, az elesett hősöket, valamint a háború értelmetlenségére hívta fel a figyelmet.

Hetvenhat esztendeje, 1943. január 12-én következett be a doni tragédia, amely során a magyar haderő néhány nap alatt több tízezres emberveszteséget szenvedett el. 1942 nyarán a Jány Gusztáv vezette, több mint kétszázezer főnyi második magyar hadsereget kiküldték a keleti frontra. A német B hadseregcsoport alárendeltségébe tartozó magyar alakulatokat először vasúton szállították, majd több száz kilométeres gyalogmenet után érték el a Don-folyó partját, ahol előfordult, hogy a kimerült honvédeket rögtön harcba vetették. A magyar katonáknak a Don mintegy kétszáz kilométernyi szakaszát kellett védeniük.

Az ünnepég végén Kardos Mihály, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének kazincbarcikai területi elnöke beszédében elevenítette fel a Don-kanyar történéseit.

További híreink

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk