https://kolorline.hu/Színes házfal pályázat - Csütörtökön hivatalos eredményhirdetés

Színes házfal pályázat - Csütörtökön hivatalos eredményhirdetés

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Csütörtök este, a Csónakázó-tónál fellépő Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépése előtt hivatalosan is kihirdetik a júliusban kiiírt, Színezzük ki Kazincbarcika házfalait kreatív alkotói pályázat végeredményét. 

A színes házfalakra kiírt kreatív pályázatra végül 93 alkotás érkezett, amelyek jórésze illeszkedett a Kolorcity koncepció irányvonalába. 

A július végén megkezdődött kiértékelés során végül három pályaművet díjazott a szakmai zsűri, ezeket a győztes pályamunkákat ismerheti majd meg először a Tenkes Kapitánya táncjáték közönsége a Kolorfesztivál 7.0 előadássorozat keretén belül. A zsűri által kiválasztott három díjazás mellett megnyílik majd a közönségszavazás is, melynek során az arra érdemes pályázatokat a nagyközönség is megismerheti és kiválaszthatja azt a tervet, amelynek készítője százezer forinttal gazdagodhat majd. 

A valójában elkészülő színes házfalak a pályázat eredménye mellett számos további tényezőtől függ majd: a kivitelező által használható technikai lehetőségektől és az adott lakóközösségek döntésétől is. A közönség  a kolorline.hu  oldalon választhatja majd ki a számára legkedvesebb alkotást. 

Időközben megkezdődtek a Derkovits Gyula tér 12. szám alatti első megvalósuló falfestmény előkészületi munkálatai is, ahol hamarosan a városlakók maguk is végigkövethetik majd a teljes mű elkészültét. 
 

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk