https://kolorline.hu/Ne legyenek kiszolgáltatottak

Ne legyenek kiszolgáltatottak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A koronavírus - járvány nem mindennapi kihívással szembesíti az érintett országokat. Nem csupán az egészségügyet és a gazdasági életet állítja próbatétel elé, hanem valamennyiünk életét átrendezte. Mindennapi életvitelünk egyre inkább alternatív megoldásokat követel tőlünk, de vannak embertársaink, akik fizikai akadályoztatottságuk miatt még nagyobb figyelmet igényelnek ezekben az emberpróbáló időkben.

Éppen ezért szerkesztőségünk megkereste Tomkóné Kiss Máriát, a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnökét, aki a MEOSZ álláspontját összegezve elmondta: az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosának április 2-i állásfoglalása szerint a védekezés során figyelembe kell venni a fogyatékkal élő személyek speciális támogatási szükségleteit.

- Ennek értelmében a Magyar Kormány a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége javaslatainak is köszönhetően, kormányrendeletben intézkedett a szociális ellátásokat érintő veszélyhelyzet időszakában alkalmazandó szabályokról. A veszélyhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet során elrendelt működési rendjéről szóló rendelet értelmében az egészségi állapottól, személyiség állapottól vagy fogyatékosságtól függő ellátások felülvizsgálata nem végezhető el, a felülvizsgálathoz irat megküldése nem kérhető, erre hivatkozva az ellátás, kedvezmény, mentesség a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet hatályvesztését követő második hónap utolsó napjáig nem szüntethető meg. Tehát az egészségi állapottól függő ellátások felülvizsgálata a veszélyhelyzet alatt szünetel, ezen ellátások továbbfolyósítása folyamatos. A felülvizsgálatok szüneteltetéséről is rendelkező kormányrendelet 2020. április 6-án lépett hatályba. Ennek alapján a koronavírus veszélyhelyzetre figyelemmel a megváltozott egészségi állapotra tekintettel megállapított ellátások felülvizsgálata nem végezhető el. E szabály vonatkozik a rokkantsági ellátásra, a munkaképesség csökkenése okán folyósított özvegyi nyugdíjra, árvaellátásra, valamint az egészségkárosodásra tekintettel megállapított baleseti járadékra, rokkantsági járadékra, bányászok egészségkárosodási járadékra. A veszélyhelyzet alatt lejáró rehabilitációs ellátás nem a határozatban megjelölt időpontban, hanem csak a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet hatályvesztését követő második hónap utolsó napján szűnik meg. Az ellátások folyósítása a megszokott rendben történik, az egészségi állapot esedékes felülvizsgálatára a veszélyhelyzet megszűnését követően a hatóság által kezdeményezetten fog sor kerülni.

E rendelet szól arról is, hogy ha a havi rendszeres szociális ellátások – az időskorúak járadéka, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a gyermekek otthongondozási díja és az ápolási díj, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás – felülvizsgálatának időpontja a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet hatályvesztését követő 15 napon belüli időszakban esedékes, a felülvizsgálatot nem kell lefolytatni. Ezekben az esetekben a felülvizsgálatra a kormányrendelet hatályvesztésének hónapját követő második hónap végéig kerül sor.

A veszélyhelyzet alatt lejáró közgyógyellátásra való jogosultság esetében a jogosultság szintén meghosszabbodik, a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet hatályvesztésének napjától számított további 90 nappal. – tájékoztatott az elnök asszony.

Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma intézkedési tervet fogadott el a fogyatékossággal élők segítése érdekében. Ezzel kapcsolatban felkeresték az egyesülethez tartozó 76 települést, és kérték, hogy jelentkezzenek be abba az adatbázisba, mely a segítséget nyújtó önkormányzatok elérhetőségét tartalmazza. Ezt a rászorulók az alábbi oldalon érhetik el: www.meosz.hu/koronavirus.

- Kazincbarcikán összesen 680 fő szenved testi és szervi fogyatékossággal járó betegségben. Támogató szolgálatunk munkatársai 20 gondozottat látnak el. Elsősorban bevásárlást, ügyintézést végeznek a városban. Négy gondozott sajnos teljesen egyedül van, az ö esetükben teljeskörű ápolást látnak el a kollégák. Természetesen a fertőzés-veszély miatt személyes ügyfélfogadást nem tartunk, de az mkbarcika@t-online.hu e-mail címen, facebook oldalunkon, valamint a 06-48/312-893, illetve a 06-20/976-4072-es telefonszámon állunk tagjaink rendelkezésére- zárta beszámolóját Tomkóné Kiss Mária.

 

 

Indexfotó: nlc.hu

További híreink

Vármegyei Kézilabda szakmai nap Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jan 13. 19:48

Kazincbarcikán tartotta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kézilabda Szövetség az első, hagyományindító Kézilabda szakmai napját a Don Bosco Sportközpontban. Az összetett programon a vármegye kézilabdajátékát mintegy 60 résztvevő képviselte. Elméleti előadások, kerekasztal-beszélgetés és gyakorlati bemutatók mellett egyedülálló, egységes időkérő kártyaszettek kiosztását is jegyzi a vármegyei sportszakmai „csúcstalálkozó”.

A havazás harmadik hulláma ért térségünkbe

Dátum: 2026. jan 13. 10:38

Az elmúlt héten visszatért igazi tél ismét belelendült. Kora reggeltől intenzíven havazik térségünkben. A gépek megfelelően előkészítették az utakat Kazincbarcikán, de mindenhol csak lépésben lehet közlekedni. Mindenkit óvatosságra intünk, az autósokat és a gyalogosokat egyaránt.

A kazincbarcikai hajléktalanellátás reagált a vörös kódra

Dátum: 2026. jan 12. 18:01

Az utóbbi idők leghidegebb téli napjai főleg az otthontalan polgárokat nem hagyják érintetlenül. Nagyobb szükségben még nagyobb a segítség. Kazincbarcikán az Éjjeli Menedékhely - Nappali Melegedő is megnövelt kapacitással fogadja a fedél nélküli embertársainkat. Ugyanakkor munkatársaik felhívják a lakosság figyelmét, hogy jó állapotú meleg ruhára ilyen viszontagságos időkben mindennél jobban szükség van.

Gyógyszertári ügyeleti rend 2026. I. félév

Dátum: 2026. jan 12. 15:21

Kazincbarcikán a gyógyszertárak az alábbi ügyeleti rend szerint tartanak nyitva 2026. I. félévében.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk