Karanténban sem áll meg az élet

A koronavírus-járvány megelőzése érdekében nem győzzük hangsúlyozni, hogy kerülni kell a fizikai kontaktust és amennyiben tehetjük, maradjunk otthon. Vannak, akik külföldről hazatérve kényszerülnek két hét karantén alá, vannak, akik önként vállalják mindezt, hogy védjék magukat, a családjukat és minden városlakót.

A hosszú otthon töltött idő mindannyiunkra másként hat. Megkérdeztünk egy Németországból érkező kazincbarcikai fiatalembert, egy veszélyeztetett korú hölgyet és egy két kisgyermekes fodrász anyukát, hogyan telnek a napjaik, illetve, hogyan viselik ezt a megváltozott helyzetet.

– Két évig dolgoztam Németországban, április 10-étől vagyok itthon kiváráson 2 hónapig. Odakint nincsenek ilyen szigorú szabályok, de az emberek betartják a másfél méteres távolságot, nincs tolongás a boltokban és folyamatosan fertőtlenítik a bevásárlókocsikat és kosarakat. A munkahelyemen is napi kapcsolatban voltunk az építésvezetőkkel, minden reggel volt hőmérőzés, és megkérdezték, hogy vagyunk. Aki nem érezte jól magát, az nem is ment be dolgozni. Védőfelszerelésünk volt, kaptunk szájmaszkot, kesztyűt és kézfertőtlenítőt is, valamint a helyiségeket is fertőtlenítették. Amikor hazajöttem, a német-osztrák határon semmi ellenőrzés nem volt, a magyar határon digitális, lézeres hőmérővel mérték, hogy nincs-e lázam, illetve ott adták át a határozatot, hogy két hétig karanténba kell vonulnom, és ki kell helyezni a piros figyelemfelkeltő cédulát a bejárati ajtóra. Az első héten itthon maradt velem a feleségem, de mivel tünetmentes voltam és vagyok, ezért a következő héten már visszament dolgozni. Azt gondoltam először, hogy nehezebben fogom viselni a bezártságot, de zenélgetéssel, tévézéssel, sütéssel-főzéssel egész jól telt az idő. A rendőrök jártak ellenőrizni, nagyon rendesek voltak, nem tolakodóak, megkérdezték, hogy minden rendben van-e, jól vagyok-e. Szerencsére 24-én éjfélkor már le is járt a karanténom, és nekikezdhetek a lakásfelújításnak – mesélte el Tatai István.

Az otthon maradás betartásának talán legfőbb oka mindannyiunknál az, hogy óvjuk a szépkorú szeretteinket, nehogy megfertőzzük őket, hiszen ők a legveszélyeztetettebb korosztály. Cserébe szeretnénk, ha ők is fokozottabban vigyáznának magukra, és kilépve a megszokott életritmusukból, csak szigorúan akkor mozdulnának ki a lakásból, ha elengedhetetlen.
– A járvány kitörése óta megváltozott az életünk, új kihívásokkal kerültünk szembe. Elhatároztam, hogy az elszigeteltség, bezártság nem foghat ki rajtam. Saját napirendet alakítottam ki. A rutinfeladatokat leszámítva, minden napnak megvan a kitűzött célja.
Ilyeneket terveztem, hogy szekrények, iratok rendezése, lomtalanítás. Elővettem a süti- és ételrecepteket, kipróbáltam olyanokat, amire eddig még nem került sor. Rendezgettem a régi fotókat, szép és kedves emlékek melengették meg a szívem a képek nézegetése során.
Olyan könyvek sorakoznak a polcomon, aminek az elolvasására soha nem volt időm, most erre is sor kerülhet, vagy újraolvashatom a kedvenceimet. Sokkal több filmet nézek a tv-ben, pörgetem a facebookot, figyelem az eseményeket, mi történik itthon és a nagyvilágban.
Többet beszélgetek a férjemmel, telefonálok a családom tagjaival, barátaimmal, testvéremmel. Tartjuk egymásban a lelket, nem hagyjuk, hogy a negatív gondolatok, érzések letörjenek, úrrá legyenek rajtunk! Nagyon hiányoznak a szeretteim, különösen az unokáim. Hiányzik a közelségük, az ölelésük, hiányoznak a meghitt pillanatok, puszik, kedves mosolyok, simogatások, amelyek eddig olyan természetesek voltak. Most legfeljebb csak az erkélyről integethetünk egymásnak, mert védik a nagyit és nem találkozhatunk. A karantén megtanított arra, hogy csak a családdal lehet teljes, örömteli az ember élete – vallotta be Husonyicza Gáborné, aki hozzátette, hogy mivel hiányzik neki a kertje, a tevékenykedés a szabadban, nézni a természet szépségeit, gyönyörködni az elvégzett munkában, ezért oda időnként kijár – természetesen betartva a szabályokat –, ami mindig feltölti és örömet okoz neki.

– Csodálattal figyelem, hogy mennyi segítőkész, kreatív ember mozdult meg ebben a vészhelyzetben és próbál segíteni mindenki a maga módján, akár egy-egy szép zenével, verssel, vicces videókkal, szájmaszkok készítésével, önzetlen felajánlásokkal. Köszönet érte! Hálás köszönettel tartozunk azoknak is, akik hősiesen helytállnak a mindennapokban azért, hogy az otthon maradottak semmibe ne szenvedjenek hiányt. Várom, hogy vége legyen ennek a helyzetnek, hogy végre újra élhessük a megszokott életünket. Reméljük, a világ le tudja vonni a tanulságokat és sokkal humánusabb, emberibb, környezetbarátabb életet élhetünk. A pénz hatalma háttérbe szorul és helyette segítőbb, egymásra figyelőbb, a másikat értékelőbb mindennapok jöhetnek – osztotta meg gondolatait Margó.

Vannak olyan szolgáltatók, akik a vírus terjedésének megelőzése érdekében önként mondtak le munkájukról, ilyenek például a fodrászok is.
– A koronavírus-jávánnyal kapcsolatos vészhelyzet kihirdetése után a mi családunk élete is megváltozott. Fodrászként dolgozom a városban, melyet több hétig nem végeztem, annál is inkább, mivel egy óvodás és egy általános iskolás gyermekről kell gondoskodnom napközben. A vállalkozásban, illetve a mindennapi teendők ellátásában korábban nagy segítséget jelentettek a szüleim, akik a veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak. Rengeteg feladatot jelent számomra az egész napos elfoglaltság a gyermekeimmel, valamint az online tanítàs. A párom feladata volt a bevársárlás, amit a szüleimnek is megoldottunk. Azonban a számlák folyamatosan érkeznek, amelyeket ki kell fizetni, ezért jelenleg heti 2-3 alkalommal minimális szinten dolgozom. Természetesen egy időben csak egy vendég tartózkodik az üzletben, a járványügyi szabályokat betartom: mint a szellőztetés, fertőtlenítés, fokozott tisztaság. Valamennyiünknek hiányzik a szülőkkel való kapcsolat, a gyermekeimnek hiányoznak a barátok, a kirándulás, nekem pedig a vendégkör. Remélem, hamarosan normalizálódik a helyzet, és minden visszatér a régi kerékvágásba! – avatott be történetébe Mudra Henrietta.