Mindörökké Tour de Hongrie – egy mesebeli házfal megálmodójának története

Igencsak nehéz feladat elé állította a koronavírus-járvány a Tour de Hongrie szervezőit, hiszen egy ideig a lebonyolítása is kétségessé vált. Aztán a megszorítások feloldása új lendületet adott a szervezésnek, beindult a gépezet, neves csapatok és sportolók jelezték jelenlétüket. Ugyan eltolt időpontban, de mégiscsak meg lehetett tartani a sokak kedvencévé vált hazai körversenyt. Kazincbarcika harmadik alkalommal csatlakozott a rangos sporteseményhez, melyet ezúttal örök emlékűvé tett a város. A 41. Tour de Hongrie előtt tisztelegve Kazincbarcika Város Önkormányzata megbízásából a Barcika Art Kommunikációs, Kulturális és Sport Szolgáltató Kft., valamint a Tour de Hongrie (TDH) főszervezője, a Vuelta Sportiroda pályázatot hirdetett Kazincbarcikán található lakóépületre festhető tartós, kreatív alkotás tervezésére. A Csokonai út 20. szám alatti társasház homlokzatát díszítő győztes pályamű megálmodója Dani Márton, budapesti diplomás grafikus, akivel a díjátadó után beszélgettünk.

Közvetlenül a díjátadó után vagyunk. Hogyan érzi magát?

Köszönöm szépen, most már jól vagyok, de a pulpituson nagyon izgultam. Inkább introvertált személyiségként jellemezném magam, úgyhogy ritkán voltam olyan zavarban, mint most a színpadon, bár a díjátadó egyedi pillanatait semmiképp nem hagytam volna ki.

Fotó: Pálinkó Gábor

Milyen eredetiben látni a terveit?

Lenyűgöző, de amit eddig a városból láttam, az is bámulatos. Egyszerűen zseniálisak a színes házfalak, grafikusként nem győztem csodálni őket. A díjat is nagyon szép környezetben vehettem át, kedvesek az emberek, jó volt a hangulat. Igazán jól éreztem itt magam.

Hol akadt rá a pályázati kiírásra és mi ragadta meg benne a fantáziáját?

Azt hiszem, az instagramon köszönt rám a hirdetés. S hogy mi volt, ami megfogott? Bevallom, a pályamű mérete volt a legcsábítóbb. Nem mindennap dolgozhat az ember egy ilyen monumentális alkotáson.

Nyilván nem könnyű egy 30x12 méteres falfestmény vázlatait megcsinálni. Hogyan készültek el a tervek?

Én a felhelyezésben nem vettem részt, az Grubánovics Attila és Karácsonyi László munkája. A grafikai terveket csináltam, digitális formában. Tulajdonképpen a kutatómunka vett hosszabb időt igénybe.  Utána kellett néznem a barcikai falfestményeknek, hiszen a vázlatoknak illeszkedniük kellett a Kolorcity - koncepcióhoz. Ezen túlmenően a Tour de Hongrie grafikai elemeit is megvizsgáltam, hogy egy koherens mű születhessen. A pályázatra két tervezettel jelentkeztem. Az elsőben a kupa volt az inspiráció forrása, a másikhoz pedig a Tour de Hongrie honlapján talált fotó adta a motivációt. Most már nem titok, az utóbbival nyertem. Hozzá kell tennem azonban, hogy a kivitelezésben a barátnőmnek, Nagy Henriettának kiemelt szerepe volt. Az eredeti skiccben ugyanis a biciklis alak egy fekete-fehér folthatású kép volt, amit a kedvesem túl komornak talált. Az ő javaslatát szem előtt tartva, született meg ez a kék- fehér kompozíció, összhangban a Tour de Hongrie színeivel. A figura mögötti piros komplementer ugyanakkor azonnal ráirányítja a tekintetet a központi alakra, ezáltal még dinamikusabb hatást keltve ezzel.

Fotó: Bartók Alexandra

Figyelemmel szokta kísérni a körversenyt?

Férfiasan beismerem nem igazán jellemző. Nem vagyok egy sportos típus, a kerékpározás pedig a lehető legtávolabb áll tőlem. Olyannyira, hogy gyerekként mindig próbálkoztam megtanulni, de sosem sikerült.

Annyit tudok Önről, hogy Budapesten él és grafikus. Beszélne egy kicsit bővebben a munkájáról?

 Amikor a munkámról van szó, azt szoktam mondani, hogy a bélyegtől az óriás molinóig elég sok mindent csináltam a nyomtatott grafika területén. Egyébként a honvédségnél vagyok alkalmazásban tíz éve. Általában könyvborítókhoz, reklámanyagokhoz, szórólapokhoz készítek grafikákat.

Hogyan került erre a pályára? A számítógépes grafikán kívül szeret rajzolni, festeni?

Szívesebben nevezem tervezői, vagy alkalmazott grafikának a munkámat, de a kérdésre válaszolva, igen, gyerekkoromtól szeretek rajzolni. Ez valószínűleg családi indíttatás is lehet, mert édesapám szintén grafikus, valószínűleg tőle örökölhettem a kézügyességem.

Mit lehet tudni a magánember Dani Mártonról?

A munkámban törekszem a folyamatos fejlődésre, ami, úgy vélem, ezen a területen elengedhetetlen. Most éppen az animációval foglalkozom behatóbban. Szerencsére édesapám szakmai támogatására bármikor számíthatok, amiért rendkívül hálás vagyok. Az egyetem utolsó évében ismertem meg a kedvesem, aki ugyancsak grafikus. Elmondhatom, hogy igazán kreatív közösség vesz körül, amely folyamatosan új dolgok felfedezése felé visz.

Indexfotó: Pálinkó Gábor