Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma – Megszületett a versíró pályázat eredménye

A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma által meghirdetett versíróversenyre összesen 31 pályázat érkezett a szülőföldről, a természeti szépségekről, önmagukról, érzelmekről, családjukról, egyéni gondolataikról, álmaikról és a járványról.

A határon túlról – Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Vajdaságból –  is érkeztek versek. Első korcsoportban, az 1-2 és osztályosok és a 3-4. osztályosoktól 1 vers érkezett; a 2. korcsoport, az 5-6. osztályosok és a 7-.8. osztályosok 17 verssel neveztek; a 3. korcsoport, a középiskolások 13 verssel pályáztak. Az alkotásokat a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma által felkért szakértő zsűri bírálta el.  A zsűritagok: Máténé Orosz Margó tanár és költőnő, Hegedűsné Petkovics Katalin népművelő- tanár, Molekné Kőrösi Beatrix könyvtárvezető.

A helyezettek november 13-án 13 órától kezdődő, a kazincbarcikai Dózsa György Tagiskolában megrendezett Egressy Béni Szavalóversenyen kapják meg a könyvjutalmat. (3700 Kazincbarcika, Dózsa György út 39.)

1. korcsoport
Különdíj
Magyar Bence : Tavasz
Dózsa György Tagiskola Kazincbarcika

Tavasz

Haverokkal vártuk a tavaszt,
Erre megjött a vírus, ami kicsit ravasz.
Úgy fertőz, hogy észre sem veszed,
S ha nem fújod le, hipp-hopp, olyan lesz a kezed.
Hirtelen bezárták a sulit,
Látom anya fél egy kicsit.
Én itthon a gép előtt ülve tanulok,
Délután meg a tévét nézve unatkozok.
Anya maszkban megy a boltba,
Néha olyan, mintha bankrabló volna.
Nem tudom, ez a vírus mikor megy el vajon,
De barátaim már hiányoznak nagyon.
Vigyázz magadra és maradj otthon,
Mert elkaphatod a vírust és beteg leszel nagyon!
Ha például, mégis korona vírusos leszel,
Vonulj karanténba, amíg jobban nem leszel.

2. korcsoport
Arany
Kovács Lilla: Pillangó
Felkészítő tanár: Fórizsné Petrezselyem Judit
Szent Miklós Görögkatolikus Ált Iskola Edelény

Pillangó

A deja vu, ami
Ott van minden este.
Ez ki lenne?
Virágzó délibáb,
A széllel minden ellibben.
Ez mi lenne?

Kibontom e szárnyad,
Mint szíved hófehér fátylát,
Megmutatnád?
Egyszínű szivárvány,
Lassú táncod járnám már,
De utálnád.

Hangod lágyan dúdol,
A tavasz dala körbevesz.
Megérezted?
Zavaros érzések,
Remélem, hogy elfelejtesz.
Észrevetted?

Átráz a kékséged,
Majd elveszek szemeidben.
Merre menjek?
Indigó szélvirág,
S könnyeidből tenger lett.
Hová menjek?

Szinkronizált légzés,
Kettétört maszk az egekben.
Én elhittem.
Fújjon el a szellő,
Átlát rajtad szabad szemem.
Szállj el innen!

Ezüst
Lőrincz Gréti: Az én világom
Erdély Kőröstárkányi 1. számú Ált. Iskola Kőröstárkány

Az én világom

Van-e  hely a földön, ahol én lehetek ?!
Ahol nem azt kérdik ’honnan, s hova megyek’ ?!
Körömnyi kis hajam, ahol nem vet szemet,
nem kérdi meg senki ’Ugyan mi lett vele?’
Stressz okozta volna? Vagy nyírógéppel tetted?
Akárhogy is történt, szörnyen néz ki, kedves...
’Ugyanígy járt mamám egyik ismerőse,
de volt neki egy olcsó, jól bevált kenőcse...
Egyik szomszédjának lányától szerezte,
ha akarod, Katától, neked is hoz egyet.’
Van-e hely a földön, ahol elmondhatom:
mitől vagyok boldog, s mi is az én bajom ?!
Van-e olyan létra, mely az égbe vezet,
van- e olyan ösvény, melyen haza megyek ?!
Nem a falak közé, nem is be a házba;
hova nem a lábam, hanem szívem járna...
Létezik- e folyó, mely a mélybe csobog,
könnyhullámok között felejtő szív dobog ?!
Létezik-e eső, mely ne sírást hord’na,
létezik-e lélek, aki némán szólna ?!
Van-e a világon, van-e olyan vonat,
amely zakatolva elvinné gondomat ?!
Vagyon oly repülő, amely mindig szállna,
s elrepítne engem, messze, más világra...
Valahova ahol végre én lehetek,
ahol minden terhet, s könnyet letehetek...
Sírjak a folyóval, nevessek a fákkal,
beszéljek, daloljak a mezei virággal...
Ragyogjak a nappal, táncoljak a széllel,
meséljek a holdnak minden néma éjjel...
Ahol az lehetek amire csak vágyom,
ami lehetetlen ezen a világon...
Vadlovak csapata  messze vágtat ottan,
s kicsi szívem velük egy ritmusba dobban...
Énérettem nyílnak csodaszép virágok,
érintetlen, tiszta, s minden olyan bájos !
Mintha mese volna, csakis az én mesém,
ez a hely ott messze, ez a hely az enyém !
Ám nincs is olyan távol, nem kell messze mennem,
hiszen ez a világ mélyen itt él bennem !!!

Ezüst
Parti Zsófia: Valóságos mese
Felvidék Buzita Alapiskola Buzita

Valóságos mese
(verses mese)

Messzi földön, messzi tájon,
túl tizenhárom vad határon,
Sárga-folyó deltájánál,
Vuhan népes városában,
nyüzsgő piacok forgatagában
megjelent egy pici vírus,
ámde nagyon durva típus.

Gonoszul szedi áldozatait,
konokul keseríti az emberek mindennapjait.
Ellenszere sajnos ezidáig nincsen,
beszámolnak erről az újságok minden cikkben.
Van ám neki három nagy ellensége,
akik ellen – szerencsénkre –
Covid 19-nek sincs elég ereje,
mert ez lenne az ő becsületes neve.

Hárman vannak, mint a mesékben,
de túltesznek hét kemény legényen:
Elsőként Szájmaszk száll vele szembe,
és nem engedi, hogy tovább terjedhessen.
Másodiknak Kézfertőtlenítő támad,
elpusztítja Covidot, hogy ne legyen magas lázad.
Harmadiknak Távolságtartás lép harcba,
ha betartod a két métert, nem kerülsz kórházba.

Ők hárman ahhoz elég erősek,
hogy megelőzzék a betegséget.
Hordjál hát te is maszkot,
tartsd be a kellő távolságot,
fertőtlenítsd a kezedet,
és persze szedjél vitamint, eleget!
Maszkból készíttess divatosat,
de olyat, amely takarja szádat, orrodat!
Cserélgessed is időnként,
és mosd ki alaposan esténként!
Ha megtalálod a neked tetsző darabot,
attól kezdve mindig viselni akarod.
Orrod, szádat eltakarja, szabadon hagyja a szemedet,
láthatatlanná tesz,
s alatta bátran öltögetheted ki és be a nyelvedet.

Ma már van védőoltás, de még hordjunk maszkot,
ne adjunk a Covid 19-nek soha-soha sanszot!
Kívánom, hogy maradj mindig egészséges,
és ne ismerd meg a betegséget, ezt a szörnyűségest!

Bronz
Lipták Csenge: Trianon
Felvidék Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskola Rozsnyó

Trianon:100 év

Mondd Magyar, mit ér a haza,
ha nem tartasz ki mellette?
Mondd Magyar, milyen vagy, ha nem számít
a haza becsülete?
Mondd Magyar, az vagy, aki ha bármi
is történik lemossa a szennyet?
Mondd Magyar, számít neked valamit,
ha más nyelven szólítanak!?
Mondd magyar, te csak hátra dőlsz és nézed,
nézed miképp hullanak le a falevelek?
Bizony, nem teszel semmit…
Nem óvod, nem véded,
csak nézed.
Csak nézed, ahogy a családod, az otthonod a múltba veszik.
Pedig itt vagy és mégsem…
Lehet, hogy inkább már más nyelven beszélsz, más nyelven írsz,
de hidd el, hogy te még magyarul álmodsz és magyarul sírsz…
Szóval védd meg, amíg még lehet! s Légy igaz Magyar! 

Különdíj
Bodnár Ramóna: A cinege
Felkészítő tanár Kulik Szilvia
Felvidék Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskola Rozsnyó

A cinege

A szerelem, mint a madár,
mely néha megpihen, majd tovaszáll,
A szerelem is jön majd odébbáll,
Mint akár a cinegemadár.
Van, amikor hosszan megmarad,
Ha kedvez neki az éghajlat,
S lehet hogy örökké ott ragad,
S mindhalálig támogat.
De ha jön egy pár vihar,
Amely a hőmérsékletre kihat,
Akkor meg kell hogy tudja,
Kisüthet a nap is újra.
A szerelem is ilyen csalfa,
mely néha becsaphatja.
De a tiszta szív mindig meglátja
A reményt, amely a szerelem újraalkotója.

3. korcsoport
Arany
Bara Gabriella: Zordon havasok
Kárpátalja Ungvári 10.Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola

Ezüst
Sikó-Barabási Zselyke: Magány
Erdély Plugor Sándor Művészeti Líceum Sepsiszentgyörgy

Magány

Sötét fellegek gyűlnek az égen,
Lassú eső áztatja a tájat,
Megtisztul a föld, a fa, a lélek,
Körbevesz a friss illat, szétárad

Bennem is, s lassan csitul haragom,
S ahogy az ablakon lecsorogva
Sok kis esőcsepp hangját hallgatom,
Úgy állok magányomban, szorongva.

Fejemet az ablaknak támasztom,
Sötét az éj, hideg, s nekem könnyebb,
Ha hagyom, és a magányt választom,
De legurul arcomon egy könnycsepp...

Ezüst
Dénes Attila Norbert: Jövő virágzás
Erdély Makfalva

Jövő virágzás

Az egész világon vírus söpör végig
Kegyetlen, ádáz kór, mely minket megbénít.
Barátok, szerettek, mindenkit elválaszt,
Kegyetlenül gyilkol, nem nézve ártatlant.

Megbéklyóztak minket, most minden mássá lett,
Tehetetlen rabság mi bekövetkezett.
Mit tehetünk tesszük, de kezünk bilincsben,
Csak reményünk marad, hitünk szebb jövőben.

Eszembe ötlenek, régebbi emlékek,
Olyan kórok melyek ősrégen terjednek.
Kapzsiság és érdek kegyetlen vírusa,
Folytonosan béklyóz és gyilkol halomra.

Ismerős a rabság, elvesztett szerettek,
Mi mindezt átéltük, száz éve terhelnek!
Nemzetünkre hárult mindannak a súlya,
Mi most is kihívás mindenek számára.

Mi rabokká lettünk saját otthonunkban,                                                                    
Idegennek mondtak ősi szép hazánkban,
És kockázat rejlett minden magyar szóban
Kések alá feküdt, aki hitt a jóban.

Mégis szólt a szónok s hűen írt a költő,
Remény s hit visszhangzott: Elszáll a rossz idő.
Széthasad a ketrec, felrepül a Turul,
De csak álom maradt, hogy hazánk kivirul.

Mégsem hullt hiába, egy igaz csepp vér sem,
Hisz még nem ért véget ezen történetem.
Mert száz év múltán sem feledtük a hitet,
Szebb jövőnk tudata ma is harcra késztet.

S míg él egy cseppnyi hit, remény és bátorság,
Folyik a történet, míg nem lesz szabadság.
Mert megtérül a hit, minden apró szikra,
Nincs oly sötét erő, mi azzal megvívna.

Ezt kell tennünk most is, rendületlen hinni,
Ne félj, csak higgy, s minden jóra fog fordulni!
Hisz drága nemzetünk már századik éve,
Hogy tűri láncait, s csak halad előre.

Hát te is csak haladj, félelmet megvetve,
Küzdj, dolgozz és fejlődj, suhanj a jövőbe!
Higgy hát önmagadban, s hogy minden megtérül,
A szebb jövőnk kora terajtad szelídül!

Hirtelen látomás jelenik előttem,
A földünket látom pompázó gyönyörben,
Hogy mindenhol sorban nyílik a szabadság,
Virágzó tavasz vár, nincsen már több rabság.

Egészséges tavasz, mely szebb, mint valaha,
S száz év után végre, eljött idehaza.
Ezüstös dallam szólal, át a hegyen-völgyön,
Hős nemzet himnusza süvít a felhőkön.

Bronz
Szepessy Anna: Mi a szerelem?
Felvidék Füleki Gimnázium Fülek

Mi a szerelem?

„Mi a szerelem?” –
Kérdezted egy távoli, ragyogó napon,
S én, mint bűnös gyerek,
Irkafirkáltam egy meggyűrt lapon.

„A szerelem varázslat,
A szerelem tünde lény,
A szerelem megfoghatatlan sugallat,
Mégis lehet átkos törvény.

A szerelem fellobban
Lobogva, lángolva emészt,
Míg nem marad más a hamuban,
Csak egy összeolvadt ólomszív.”

Ezt öntöttem papírra,
S Te csendesen figyeltél
Akkor még nem tudtam,
Mily nagyon szerettél.

Bronz
Kolter László: Saccard: Bácskai Ugaron
Vajdaság Szabadkai Egészségügyi Középiskola Szabadka

Saccard: Bácskai Ugaron

Taposd le ezt a földet s nézd meg: az én Istenem ide teremtett,
Erre a helyre, és ezen a helyen, jól nyisd ki csodás szemed!
Hadd azokat csillogtatni szabad ég alatt s kérlek lásd meg velem, hogy milyen itt a táj!
Lásd meg velem, nézd meg jól!
Látod-e már, hogy menyire kietlen, elveszett e föld s vele együtt az emberi vágy?

Itt az emberek gondjai hamuvá vállnak s füstje égig száll,
Ám hosszú napokon és estéken át, az ég is leereszkedik.
Sokszor csepereg, bánatosan szemerkél az eső is, ezen a tájon,
A jó öreg bácskai ugaron.

Egykoron létezett nékem is, egyetlen egy szál virágom,
Csupán őérte éltem, de a bajban tüskéje maradt csak fenn,
Láttam azt is, hogy ezrével szépítették virágok e vídéket, csodásan virágoztak...
Hosszú, kínzó és fájó éveik során, sorban a porban, csendben és szótlanul, lassan mind elhervadtak.
Mi minden élt itt, bár láthatnád! Manapság csak lomhán esik,
Leereszkedik ide az ég, s bánatosan hullatja ránk könnyeit.

Még folyik itt az öreg Duna
Sebesen s így követik őt templomok tornya,
Porrá lesz és belé hajigálják a harangokat.
Nézd meg, lásd, hogy siratják még mindig az Istent!
Azt az Istent, aki ide teremtette.
Kik itt maradtak, azok imádkoznak érte.

Ám mind elhagyják e földet, mert szenved az ember és vele ez a föld is,
Szenved a világ, a táj és az ég is.
Mennek az emberek, minden érzés elvélsz, fiatalság, boldogság is, az egész.
Ha még itt lenne Ő, de ám már ő sincs.
De itt, nincs már senkinek semmije, és semmink sincs.
Látod? Itt nincs semmi, csak ez a sír,
Benne az ég, a táj és én is. S még e föld is.

Hitünk maradt csak, jaj de szerettem itt élni, vissza gondolnék minden egyes perce:
Volt itt élet, jóság, bolondság, szeretet és szerelem.
Elveszett mind és ezeket már nem lehet meglelni, már sohasem.
Isten igéje ide teremtett, e vidékre, erre a helyre,
Bárcsak érezhetném az életet a talpamon,
A bácskai ugaron.