https://kolorline.hu/Újabb romos épületet bontottak el Herbolyán

Újabb romos épületet bontottak el Herbolyán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egy épületet már elbontott az önkormányzat, most egy újabb került sorra, és a harmadiknak is közeledik az ideje. Folytatódik a herbolyai városrészben a szanálásra ítélt ingatlanok bontása, hogy a terület újra használhatóvá váljon, és szebb, méltóbb napokat is megélhessen, mint annak idején, fénykorában.

Jó néhány éve úgy döntött az önkormányzat, hogy a szegregált területeken lévő felújíthatatlan, gazdaságilag totálkáros épületeket visszavásárolja, majd lebontja. A napokban a klasszikus régi telepen egy saját tulajdonba került ingatlant dózeroltak el, ezt megelőzően pedig egy barakkban található épületet.

Ezek olyan régi kolóniák, amelyeket a bányászat fénykorában az ott dolgozóknak építettek. Önkormányzati tulajdonból annak idején szinte mindegyik magántulajdonba került, és jelentősen amortizálódtak.

„Korábban az önkormányzat a szociális városrész-rehabilitáció keretében felújította az épületek egy részét, és fejlesztette az infrastruktúráját. Minden ingatlanba bekötöttük a vízmérő órát és kiépítettük hozzá az aknát. Volt, aki rákötött a víziközmű-hálózatra, ám sokan nem éltek ezzel — ők a mai napig kijárnak a közkútra, és onnan hordják maguknak a vizet.”

- idézte fel az önkormányzat felzárkóztatásra vonatkozó korábbi lépéseit Klimon István, a város alpolgármestere. 

A szociális városrész-rehabilitáció keretében a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ itt létrehozott új telephelyén egy ideje mosoda működik, amit a helyiek használhatnak. De nem ez az egyetlen az ott élők számára nyújtott lehetőségekből.

„Az önkormányzat együttműködő partnerei, a Szalézi Rend és az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub tagjai felzárkóztató foglalkozásokat tartanak az itt élő gyerekeknek, az oktatási központ pedig az átképzésre fókuszál, valamint arra, hogy segítse az emberek munkában való helytállását, hogy több lehetőséget kapjanak.”

- mondta Klimon István.

Herbolya_epulet_bontas_1

Az alpolgármester azt is közölte, hogy a herbolyai ingatlanok nagy részét gazdaságosan felújítani már nem lehet, de vannak jó állapotúak, amelyeket tulajdonosaik jó gazda módján karbantartanak. A bontásra érettek sajnos nem kapták meg az odafigyelést.

A városrészben hamarosan egy harmadik ingatlan elbontása is várható, de hasonló sors vár a legtöbb használhatatlan, korszerűtlen és elavult épületre. Az önkormányzat szeretné egységesen kezelni a területet, és továbbra is a lakófunkcióban látja a jövőt. A lehetőség azon múlik, hogy a korábbi bányászati tevékenység miatt milyen a talaj állékonysága, hogyan változik a terep. A mostani munkálatok helyszínétől néhány méterre már megfigyelhető a talaj suvadása, így szükséges lesz a talajszerkezet minőségének és a talajnak a vizsgálata ahhoz, hogy kiderüljön: a jövőben építhetőek-e ide lakóingatlanok.

„Ha valaki megfordul majd a régi telepen, remélem hamarosan azt fogja látni, hogy egyre szebbé válik a környezet, és egyre inkább használhatóvá.”

- így vízionálja Herbolya jövőképét Klimon István.

 

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.