Életműdíj a kazincbarcikai ritmikus gimnasztika patrónájának
A Magyar Edzők Napja alkalmából a Testnevelés és Sporttudományi Egyetemen rendezett ünnepi díjátadó gálán a Magyar Edzők Társasága életműdíjat adományozott Mészáros Györgynének, a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület nyugalmazott ritmikus gimnasztika edzőjének. Ő emlékezik vissza velünk mozgalmas és bravúros életpályájára.
A 87 éves Mészáros Györgyné, Judit 58 éve él Kazincbarcikán, és 41 évig tanított itt. 1973 óta foglalkozott a ritmikus gimnasztika kazincbarcikai bevezetésével, felvirágoztatásával, tehetségek felfedezésével és gondozásával, mindezt kitűnő eredmények mellett. Tanítványai közül országszerte a sportágban dolgozó testnevelő tanárok és edzők kerültek ki. Ő maga a karrierjében nemzetközi bírói képviselőszintig jutott. Pályáját nyugdíjasan sem hagyta el, egészen a COVID-időkig kitartott. 85 éves koráig szaktanácsadóként tevékenykedett, és óvodásoknak tartott előkészítő gyermektornát, amelyen a gyakorlatokat maga mutatta be. Története fordulatos, és családi regénybe illően fonódik össze, a szintén élsportoló, aktív testnevelő tanár és edző Judit lányáéval.
“Azt mondták, hogy valami Kazincbarcika…”
„Eleinte röplabdáztam és atletizáltam, a ritmikus gimnasztikát nem is ismertem. A lányom viszont gyorsan tehetséges szertornász lett, de féltettem a gerendán, és szerettem volna számára valami talajközelibb sportot. Ekkor ismerkedtünk meg a ritmikus gimnasztikával. Több rendezvényre is elvittem őt, és amikor meglátta a válogatottat, rögtön kinézte magának. Egyszer azon kaptam, hogy a szomszéd szobában csapatba rendezte a mackót és a babákat, velük csináltatta a gyakorlatokat, közben pedig a felnőtt válogatott zenéit dúdolta nekik. Ez arra sarkallt, hogy én is a sportág közelébe kerüljek és foglalkoztassam őt. Együtt fejlődtünk, én pedig elvégeztem az edzői és a bíró tanfolyamokat. Párhuzamosan tanultam azt, amit tanítanom kellett, és nagy lelkesedéssel csináltam. Szakemberek közelébe kerültem, akik látták a tehetségemet. Lehetőséget kaptam, hogy tankeretben oktassak, majd hogy versenyen is indítsam a diákokat. Nagy meglepetésünkre 1974-ben az első debreceni versenyünket meg is nyertük. Azt mondták, hogy “valami Kazincbarcika…”, azt se tudták, hol vagyunk” — idézte fel a veterán örök edző.
A barcikai csoda
„Fejlődésünk során egyre nyertük a versenyeket — folytatta Judit — 1986-ban a zalaegerszegi országos döntőben az egyik kislányom, Pál Erika 5 aranyérmet szerzett. Ezt már barcikai csodaként aposztrofálták. Miután a mazsorettvonal is tetszett a gyermekeimnek, abban is sikeresek lettek. Akkoriban azt mondták, hogy már az utcán meg lehet különböztetni a járásuk és megjelenésük alapján azokat a kislányokat, akikkel én foglalkoztam.”
Judit a sikerrel gyorsan rájött, hogy az edzés — időben és teremlehetőségben is — kevés a kibontakozáshoz. Ezért elkezdett óvodásokat felmérni, és az alkalmasakat meghívta az első osztályosok közé. Kialakult a gimnasztikai osztály, a gyakorlatokat pedig beépíthette a tantervi anyagba is, így a gyerekek sokkal nagyobb léptékben fejlődhettek.
“Időközben a központi irányítás közelébe kerülve, elnökségi tag lettem a Ritmikus Sportgimnasztika Szövetségben, ahol 20-25 évig tevékenykedtem, majd a Torna Szövetség elnökségi tagozatába kerültem át. Mi rendeztünk először Pajtás Kupát Kazincbarcikán. Ebből lett az Úttörő Olimpia, majd a Diákolimpia. Az egész sportágat fejlesztettük, sikeres rendezvényeket tartottunk, melyekhez sok helyi segítséget kaptam. A nagy lelátón nemcsak a szülők, hanem a város érdeklődői is megtöltötték a teret nézőként. Szép évek voltak.”
Anya és lánya együtt a világbajnokságon
Mészáros Györgyné egyik legnagyobb emléke az volt, amikor Judit lányával együtt ment a várnai világbajnokságra. Ő 2-3 versenyzőt kísért, lánya pedig az együttes kéziszercsapat vezetőedzőjeként ment: “Nagyszerű volt az egymásért izgulás.”
“Azt hittem, már rég elfelejtettek…”
Az életműdíjat kapott nyugdíjas edzőnőt még életének rengeteg egyéb elismerése után is nagyon meglepte friss kitüntetése.
“Azt hittem, már rég elfelejtettek engem mindenhol. Amikor jött a járvány, abbahagytam a maradék tevékenységemet is. Aztán Judit lányom találta ezt a díjpályázatot, amin egyesületi kezdeményezésére indultam. A lányom segített összeállítani az anyagot, és nyertem. Máig hálás vagyok Kaszper Lászlónénak, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető tanárának, aki csodálatos segítség volt abban, hogy a gyermekeink ilyen eredményeket érjenek el.”
“A gyerekeket ismerni és szeretni kell”
Mészáros Györgyné egész életében a gyerekek tehetségének és egyéni szintjének megfelelően igyekezett összeállítani e gyakorlatokat.
“Apró, nevetségesnek tűnő trükkökkel rengeteget lehetett segíteni a gyerekeknek, akiket csak ismerni és szeretni kellett, és máris jöttek a bolondos ötletek, hogy mivel lehet őket bátorítani. Így telt el a kis életem.”
Fotó: Mészáros Judit
