https://kolorline.hu/Együtt ültették a fát kicsik és nagyok a BorsodChem Zrt. szervezésében

Együtt ültették a fát kicsik és nagyok a BorsodChem Zrt. szervezésében

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az éghajlatvédelmi cselekvési nap nemcsak az üzem dolgozóit mozgatta meg: a berentei ovisok legalább akkora erőbedobással vettek részt a munkában, mint a felnőttek. A cél pedig nem volt más, mint a természet védelme és megújítása.

Lelkes önkéntesek özönlötték el a BorsodChem Zrt. 5. számú portájánál található füves területet az éghajlatvédelmi cselekvési nap alkalmából.  Az üzem kezdeményezésére 150 földlabdás és konténeres fa találta meg végső helyét, ám ahogyan kiderült: a vállalatnak esze ágában sincs ennél a számnál megállni. 

„Amikor a 26-os út túloldalán elkezdtük az új telepünknek a beruházását, sajnos szükség volt arra, hogy fákat is vágjunk ki – idézte fel az előzményeket Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója, miközben két fa ültetése között megpihen kicsit. —  Akkor fogadalmat tettünk, hogy legalább annyit, amennyit kivágunk, el is ültetünk, és örömmel adhatok tájékoztatást arról, hogy az elmúlt években eddig közel 4000 darab facsemetét ültettünk el a Borsodchem különböző területein, illetve a környező településeken. Az idei őszön pedig további 850 őshonos fát, juhart, nyírt, kislevelű hársfát fogunk elültetni.”

Mint megtudtuk, az üzem ennél is hosszabb távra tervez a környezetvédelem terén, hiszen már megszületett a 2050-ig szóló fenntarthatósági stratégiájuk, 2030-ig pedig több mint 140 célkitűzés megvalósítására szánták el magukat. A stratégia egyik alapvető eleme az üvegházhatású gázkibocsátás mérséklése, ehhez pedig az újonnan ültetett facsemeték kiváló segítséget nyújtanak majd. Ráadásul a fák szén-dioxidot kötnek meg a légkörből, oxigént termelnek, s a zajvédelemben, illetve a szállópor-koncentráció csökkentésében is szerepük van.



A gyakorlati célok megvalósítása mellett a BorsodChem Zrt. hangsúlyt fektet a figyelemfelkeltésre és a szemléletformálásra is, így a faültetésre szeretettel meghívták a berentei ovisokat. A kicsik pedig igen szorgalmasan segédkeztek a felnőttek körül — apró kezek simogatták a facsemeték vékony törzsét, s a föld simává gereblyézése szintén népszerű feladatnak bizonyult. 

Bodnár Mónika, a Berentei Tündérkert Óvoda intézményvezetőjének elmondása szerint a kicsik nem véletlenül vettek részt ekkora örömmel a munkálatokban. Óvodájukban ugyanis a pedagógiai program szerint kiemelten fontos a környezetvédelem és a fenntarthatóságra nevelés. 

Bár a facsemeték annak rendje és módja szerint a földbe kerültek, a program ezzel közel sem ért véget: a Radnóti Miklós Művelődési Központban 3 tematikus előadást hallgathattak meg az érdeklődők az eredményes vízgazdálkodás témakörében, amelyet szintén központi céljául tűzött ki a BorsodChem Zrt.



 

További híreink

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 11. 17:26

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.