https://kolorline.hu/Átadták a Deák Ferenc Technikum és Szakképző felújított iskolaépületét

Átadták a Deák Ferenc Technikum és Szakképző felújított iskolaépületét

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzata a Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával, több mint 335 millió forintos támogatási keretösszeg felhasználásával megvalósította a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola épületének komplex energetikai felújítását. A városvezetés kiemelt feladatának tekinti a helyi oktatási-nevelési intézmények korszerűsítését, ezt szem előtt tartva került sor egy újabb iskolaépület esztétikai megújítására és fenntarthatóságának javítására.

Kazincbarcikán nem új keletűek az intézményelújítások. A város önkormányzatának elsődleges szempontjai között szerepel, hogy a jövő generációja korszerű, élhető környezetben töltse napjait, és minden háttér rendelkezésükre álljon, ami tudásuk kiteljesedéséhez szükséges.

„A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola életében az elmúlt 35 év során a szokásos karbantartási munkálatokon túl ilyen nagyvonalú és nagy volumenű felújítást még nem végeztek, mint a mostani” — ezt az Ózdi Szakképzési Centrum kancellárja mondta beszédében, a beruházás ünnepélyes átadóján. Nagy Zsuzsanna azt is hangsúlyozta, hogy köszönettel és elismeréssel tartoznak a város vezetésének, amiért fontosnak tartották, hogy a gyerekek megfelelő körülmények között tudjanak tanulni, és oktatóik is megfelelő körülmények között végezhessék munkájukat. 

Az iskolaépület felújítása 2021-ben kezdődött és az idei tanév kezdetére fejeződött be. Ezt ünnepelték november 20-án az intézményben. Az átadón részt vett Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere, valamint Klimon István alpolgármester és dr. Makkai Orsolya alpolgármester is. 

Klimon István köszöntőjében megemlítette, hogy bár a 70 éves intézmény a kora alapján akár nyugdíjasnak is számíthatna, ám a csillogó diáktekintetek miatt szó sem eshet ilyesmiről. Az alpolgármester egyúttal felhívta az átadón a diákok figyelmét, hogy a városvezetés 100 ezer forintot ajánl fel annak a fiatalnak, aki egy Kolorcityvel kapcsolatos, ötletes és színvonalas művészi alkotást készít.



Sikert jelentett nemcsak az ünnepségen, hanem a tanév kezdete óta a mindennapokban is Fenyvesi Dezső alkotása, igaz, kicsit másként. A vállalkozó volt az, aki végezte a kivitelezését az intézménymegújításnak. A szakember a Kolorline kérdésére elmondta, hogy bonyolult volt a munka, ám végül minden rendben zajlott, annak ellenére is, hogy néhány füstifecske fészek 2 hónapos leállásra késztette a munkálatokat. A madarak megóvása érdekében mesterségesen elkészített fészkeket rendeltek, amelyeket az épület védett részein helyeztek el, így a fecskéknek sem esett baja és a projekt is befejeződhetett. 

Az átadóünnepség után a meghívottak egy bejáráson vettek részt, ahol Nagy Zsuzsa kancellár azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzattal nagyon jó a kapcsolatuk. Klimon István alpolgármester is ezt erősítette meg, kiemelve a városvezetés tudatos gondolkodását az intézményfejlesztések kapcsán.

„Szitka Péter polgármester már 2006-os megválasztását követően célul tűzte ki, hogy minden oktatási-nevelési intézmény megújuljon a városban. Ehhez azóta is folyamatosan stratégiai partnereket keresünk, akikkel fenntartókként közösen tudtunk jelentős fejlesztéseket megvalósítani Kazincbarcikán” — hangsúlyozta az alpolgármester. 



Klimon István példaként említette a városi óvodák megújulását, hangsúlyozva, hogy mostanra csak a Nefelejcs és a Mesevár óvoda külső korszerűsítése várat magára, hiszen nemrég már azok is átestek egy belső felújításon. De azt is közölte a városvezető, hogy az olyan nem önkormányzati fenntartásban működő intézmény — mint például a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola is — az önkormányzat vagyonában maradt, így volt lehetőség a felújítására.

Kazincbarcikán a városvezetés célja, hogy a tanulmányaikat befejező gyerekek ne hagyják el településüket, hanem itt találják meg munkájukat, itt alapítsanak családot, ezért a jövőben is kiemelt figyelmet kap majd ez a generáció.

A Herbolyai úton található épület korszerűsítése során cél volt működőképességének és fenntarthatóságának biztosítása, valamint az üzemeltetési költségeinek racionalizálása a hatékonyabb energiafelhasználásból és az energiatakarékosabb működésből eredő fenntarthatósággal. További cél volt a környezeti ártalmak csökkentéséhez és az energiaellátás biztonságának növeléséhez való hozzájárulás. 

A fejlesztés során megvalósult az iskolaépület homlokzatának és tetőszerkezetének teljes körű szigetelése, a nyílászárók és az elavult lámpatestek cseréje, továbbá a fűtési rendszer korszerűsítése is. Az intézményben új tűzjelző, hő- és fűtéselvezető rendszer is kiépítésre került.



 

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk