https://kolorline.hu/Idén még színesebb virágpark vár a városra — ez a főkertész elképzelése

Idén még színesebb virágpark vár a városra — ez a főkertész elképzelése

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Molnár Péter főkertész felkavarja a kazincbarcikai virágzás színeit. „Mintás perzsaszőnyegeket” tervez virágokból a körforgalmakba, máshova pedig csinos évelő növényeket telepít. Leghamarabb a téli jázminok borulnak februári virágba, míg az éves virágkor októberig is kitarthat majd.

Csavaros ésszel a váratlan csavarokkal szemben

Molnár Péter szerint a kívülállóknak talán meglepően hangzik februárban, de az ezévi városi virágokat már meg is rendelték. A csavaros eszű előregondolkodás megelőzi az olyan kellemetlen fordulatokat, mint a szembesülés a májusi virágrendelés idején, hogy hiánycikkek az irtózatosan keresett virágfajták. Kazincbarcika főkertésze inkább azt az utat járja, hogy jó előre, már januárban egyeztet a kertészetekkel, hogy eleve azt termeljék, amit ő kér. Így fesztelenül találhat ki több tervet is a virágfajtákkal és a színekkel a minél szebb eredmény érdekében.

Így születnek az ágyások a tervezőasztalon

Mint megtudtuk, a folyamat itt is fejben kezdődik. Molnár Péter elképzeli, hogy is lenne legjobb az összkép, majd rajzolgatja a szép mintákat, kísérletezik velük. Ezután kimegy a terepre, megméri a területet, végül az eredményt az egy négyzetméterre jutó virágszámmal felszorozza, és elkezdi a tervét megvalósítani.

A meghosszabbított virágzás: 3 hónap helyett lehetőleg 6 hónap legyen

Bár május a virágültetés fő időszaka, az évnek az a része, amikor az általános gyakorlatnak megfelelően elültetik a legtöbb virágot, de minden növény virágzási ideje más és más. Ennek nyomában a szakember igyekszik meghosszabbítani a virágzási időt, nem csak májustól augusztusig. A főkertész három hónap helyett hat hónapra tervez. A hagymások már március elején kihajtanak, míg a tavaly ültetett tulipánok hamarosan, jó nagy felületen nyílnak majd a Rákóczi téren. Cserébe lesznek olyan cserjék is, amelyek majd októberben virágoznak.



Gyökeres átalakulás helyett lépésről lépésre változik a város

Molnár Péter nem gyökeres átalakításra törekszik, csak kisebb lépésekre a városi virágvilág újragondolásánál. A mahóniákat például téli jázminokra cseréli, melyek alábuknak a támfalról, és már februártól virágoznak. Apró lépésnek tartja ezt, de hiszi, hogy mégis új irányba mozdítja vele az összhatást.
 

„Minél nagyobb színkavalkádban gondolkodom. Az egyedi geometriájú körforgalmak olyan virágkompozíció után kiáltanak, mint egy perzsaszőnyeg mintája. A kiültetés végén az egyedek egy mintás perzsaszőnyeggé állnak össze. Ez lehetne a körforgalmak mottója” — foglalta össze városunk kertépítője.


Más területeken viszont az egynyári helyett az évelő virágok veszik át a főszerepet, amelyek a mezei rét vizuális élményével kecsegtetnek. Molnár Péter általánosan öt év élettartammal számol velük. Természetesen, ha lesz előbb kipusztuló egyed, azt pótolni fogják. A főkertész abban hisz, hogy a jövő útja az egynyári virágok felváltása az évelőkkel, ráadásul vallja, hogy a kettő szépségben vetekszik egymással. Évelő virágokra számíthatunk például a Völgyparkban, az Egressy út több pontján és a Lini István téren. Ezeken a helyszíneken várható többek között margaréta, szarkaláb, kokárdavirág, menyecskeszem, melyek nagyon szép, színes ágyásokat tesznek majd ki. Mindezek mellett muskátlipirosba is öltözik a város.



Molnár Péter főkertész főleg belső sugallattól hajtva alkot
 

„Leginkább a saját fejem után megyek — ismerte el a virágmester. —  Sokan vallják magukat valamilyen stílus követőjének. Én leginkább a természethez közeli angolkerteket kedvelem, mert a rét irányába mutatnak, de ez inkább belső meggyőződés részemről, mintsem követés.” 


Összesen 20.000-nél is több virágra számíthatnak az év legszínesebb felében Kolorcity lakói és látogatói. A káprázatos színkeverés mellett két elütő szín kombinálásával is kísérletezik majd a főkertész és csapata, például az ezüst és a bíbor színekkel: „Ez még nekem is új lesz, kíváncsi vagyok, hogyan mutat majd” — lelkesedett Molnár Péter. 

A fejlesztés mellett a fenntarthatóság is cél

A virágosítási területeket csak bizonyos határokon belül lehet növelni, hiszen a Barcika Park Kft. kapacitása is véges. A jóval kisebb városi területen a cég már most is ugyanannyi kertésszel büszkélkedhet, mint egy többszörösen nagyobb város. A virággal beültetett területek bár nőnek, jelentős további kiterjesztésük olyan munkaerőtöbblettel járna, amit nem lehet felvállalni.

A kulisszák mögött a locsolási kapacitás is szűk keresztmetszet. A kertészkedés folyamataiból, mint a tápsózás vagy a levéltrágyázás, szakemberünk külön kiemelte az öntözést. „Ám ha az ember szépet akar, a növények minden óhaját teljesíteni kell — hangsúlyozta Kazincbarcika főkertésze. — Ezt csak komolyan lehet művelni, a szépséget gondozni kell.”



 

További híreink

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk