https://kolorline.hu/Lelki túra — Bukodiné Sólyom Ilona kiállítása a Mezeyben

Lelki túra — Bukodiné Sólyom Ilona kiállítása a Mezeyben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Lelki túra címmel nyílt meg Bukodiné Sólyom Ilona festménykiállítása május 30-án a Mezey István Művészeti Központban. A művész saját élményeit és vágyait örökíti meg a vásznakon, inspirációját a természet szépségei adják. A hatvanhat festményből álló tárlat június 20-ig tekinthető meg hétköznaponként.

Bukodiné Sólyom Ilona festményeinek varázslatos világába kaphatnak betekintést  a látogatók a Mezey István Művészeti Központban. Ilona 1960-ban született Sajószentpéteren, gyermekkorát Berentén töltötte. Már kisdiákként érdeklődő és maximalista volt, de a festészet iránti szenvedélye csak később bontakozott ki igazán. A Földes Ferenc Gimnáziumban biológia tagozaton tanult, majd a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol a rajz és a pedagógia szakkollégiumot is felvette.

Pályafutását 1981-ben kezdte meg a Központi Általános Iskolában, ahol először 1. osztályos osztályfőnökként, majd napközis nevelőként dolgozott. Három gyermek édesanyjaként mindig is nagy figyelmet fordított a tanítványai és saját gyermekei kreatív kibontakozására. A rajztanári főiskolát Kaposváron végezte el, és itt értette meg igazán, hogy a kitartás, a türelem és a szorgalom mennyire fontos az emberi fejlődéshez. 2001-től az akkori Ságvári Endre Gimnáziumban tanított vizuális kultúrát, művészettörténetet, később médiát, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen elvégezte a vizuális és környezetkultúra szakot médiapedagógia szakirányban. 2021-ben a gimnáziumból ment nyugdíjba.

Ilona pedagógusi pályája során számos elismerést kapott. Diákjai kimagasló sikereket értek el, és munkáját több kitüntetéssel is honorálták, köztük a Podmaniczky-díjat is átvehette műemlékvédelmi munkájáért. Az elmúlt években több kiállításon is bemutatta műveit, és a Facebookon keresztül is megosztja alkotásait ismerőseivel.



Művei között leginkább tájképek találhatók, amelyek mély érzelmeket közvetítenek. Festményei nemcsak a természet szépségét tükrözik, hanem saját élettapasztalatait és vágyait is. A festészet számára olyan eszköz, amely segítségével eljut olyan helyekre, ahová a fizikai korlátai miatt már nem tud eljutni.

Képei régi fotók és internetes képek alapján születnek meg, melyek egy-egy részletet kiemelve hozzák közelebb a természet csodáit. Akril technikát használ, mely az olajfestés és az akvarell között egyensúlyoz, és lehetővé teszi számára, hogy a saját lelkéből merítve alkothasson.

A kiállítás megnyitóján egykori tanítványa, Tátrai Éva, a Barcika Art Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a vendégeket.

„Ica néni  nem csupán egy kiváló rajztanár, hanem inspiráló osztályfőnököm volt és mindannyiunk számára példát mutatott emberségből, szenvedélyből és elhivatottságból. Az óráin nemcsak művészeti technikákat tanított meg nekünk, hanem azt is, hogyan lássuk a világot színesebben, kreatívabban és nyitottabb szívvel.”



Klimon István alpolgármester a festményekből áradó vidám színekre és az életteliségre hívta fel a figyelmet.  A tárlat minden részlete arra emlékeztet, hogy az élet szép, és az öröm mindig megtalálható, még a nehéz időkben is.  

„Akkor amikor egy toszkán utcát nézünk, és egy magányos kerékpár van a falnak támasztva, mozgalmassá és szeretettelivé  válik azáltal, hogy a virágok visszaköszönnek ránk” — fogalmazott az alpolgármester.  

A festmények között barangolva a látogatók maguk is részesei lehetnek ennek a lelki utazásnak, és találkozhatnak a művészet és a természet varázsával. Kihagyhatatlan élmény!

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk