A múlt értékeiből merítkezik, de a jövőbe tekint — portré Hódosné Tatár Ildikó Eszterrel
A Csillagfürt EGYMI tagintézmény-igazgatója az idei pedagógusnapon négy elismerésben is részesült. Hódosné Tatár Ildikó Eszter a tankerületben miniszteri elismerést és Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, a városi ünnepségen a Pedagógus Szakszervezet Eötvös József emlékérem ezüst fokozatát, valamint Kazincbarcika Város Közneveléséért kitüntető díját vette át.
Gondolta-e valaha is negyvenéves pályafutása alatt, hogy egyszerre ilyen „kitüntetésáradat” zúdul önre? Azért az látszott, hogy teljesen váratlanul érte, hiszen éppen a mobilját élesítette, hogy minél jobb felvételt készítsen a leendő kitüntetettről.
Valóban nagyon meglepődtem, hiszen miután megkaptam a szakszervezeti elismerést, egyáltalán nem számítottam arra, hogy a Képviselő-testület által alapított legnagyobb kitüntető díjban részesülök. Ugyanakkor felemelő érzés volt, hogy a kazincbarcikai pedagógusok előtt ismerték el a munkámat. Különösen jó volt átélni és érezni azt az odafigyelést, hogy a város vezetése, fenntartóra tekintet nélkül, a nevelési-oktatási intézmények valamennyi pedagógusát meghívta az ünnepségre.
A méltatásban elhangzott, ahová belép, a hangulat rögtön megváltozik pozitív irányba. Igazi „energiabomba” mely inspirálóan hat kollégáira. Honnan veszi ezt a mérhetetlen energiát?
Elsősorban a gyermekekből merítek energiát. Ahogyan köszönnek, megölelnek, öröm hozzájuk bemenni. Mi „szeretetgombócokat” tanítunk, akik feltöltenek energiával nap mint nap. Fogyatékkal élő tanítványaink több odafigyelést igényelnek, úgy vélem ezt valamennyi kollégámtól meg is kapják a Csillagfürtben. A törődést szeretetükkel, ragaszkodásukkal hálálják meg.
Hogyan alakult ki önben a pedagóguspálya iránti elkötelezettség? Volt-e példaképe, aki esetleg az útját egyengette?
Édesanyám szülei Mályinka megbecsült pedagógusai, igazgatói voltak, akik még összevont osztályban tanítottak. Nagymamám ösztönzött arra, hogy pedagógus legyek, képezzem tovább magam. Felemelő érzés volt számomra, hogy náluk hospitálhattam, illetve az egyhónapos szakmai gyakorlatomat ott teljesítettem. Igazi „magasiskola” volt számomra az eltérő korosztályú gyermekekre való odafigyelés, tudjam ki, hol tart, ugyanakkor élményszerűen adjam át az ismereteket. Abszolút példaképeim a nagyszüleim voltak, de a rokonságban nagybácsi és nagynéni is gyakorolta ezt a hivatást. A pedagóguspálya iránti vonzalmam tehát családilag kódolva volt.
Milyen végzettséget szerzett eredetileg, a pedagógia mely területei kerültek látókörébe a későbbiekben?
Az egykori Ságvári Endre Gimnáziumban érettségiztem, majd a Debreceni Tanítóképző Főiskolán szereztem tanítói és népművelés szakkollégium diplomát. A Berentén töltött évek alatt nagy hasznát vettem a népművelés speciális kollégiumnak. Mindig örökmozgó szervezőként voltam ismert, a tanítás mellett vezettem művelődési házat, könyvtárat, és szerveztem kulturális programokat, ünnepségeket. Amikor vezetői feladatot láttam el, ehhez a BME-n közoktatásvezetői szakvizsgát szereztem. Már tanítóként megtapasztaltam, hogy egyre több a problémás gyerek, melynek kezelése más szakértelmet igényel, ezért ezen a területen fejlesztettem tovább ismereteimet. Elvégeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolát, majd az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen okleveles inkluzív (befogadó) nevelés tanára lettem, és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen neurofeedback terapeuta képesítést is szereztem.
Sérült gyerekekkel foglalkozni igazi kihívás. A szó legnemesebb értelmében nagy-nagy elhivatottság kell hozzá. Milyen indíttatásból választotta ezt a nehéz, embert próbáló pályát?
A gyógypedagógus lét teljes embert kíván. Ezt csak nagy empátiával és toleranciával lehet végezni. Úgy érzem, itt van rám leginkább szükség, itt tudok kiteljesedni. Nem lehetünk fáradtak, türelmetlenek, ha mindennap újra és újra elölről kell kezdeni az ismeretátadást. Tanítványainknak és pedagógustársaimnak is óriási sikerélményt jelentenek az apró, kis örömök, eredmények, előrelépések. Legfontosabb feladatunk, hogy gyermekeinknek minél több gyakorlati ismeretet, szeretetet, élményt adjunk át, hogy felnőttként elboldoguljanak ebben a világban.
Milyen változásokra lenne szükség tagintézménye vonatkozásában? Ha „ideúszna a mesebeli aranyhal”, mit kérne tőle saját helyzetük javítására?
Elsőként új iskolát szeretnék kérni, ha nem is új építésűt, hanem olyan elhelyezést, ahol elférnénk. Amikor a városban megtörténtek az összevonások, az integráció, akkor 30 tanuló nevelését-oktatását kellett megoldani. Mára a vármegye valamennyi települése a tagiskola felvételi körzetébe tartozik, jelenleg mintegy 70 gyermek jár hozzánk. Másodsorban tornatermet, hiszen a tanulóknak alapvető szükséglete a mozgáskoordináció javítása, fejlesztése. Harmadsorban pedig fejlesztőeszközökre lenne szükség, bár ezeknek az elhelyezése is problémát jelentene a jelenlegi helyzetben.
Szerencsére elhivatott és kitartó kollégáimnak köszönhetően a személyi feltételek biztosítottak.
Ahhoz, hogy ilyen „pörgős” munkát végezzen, kap segítséget a családjától? Mit tervez a nyári szünetre?
Családom, 82 éves édesanyám maximálisan támogatnak, hiszen látják, hogy számomra a hivatásom gyakorlása mennyire fontos. Színművész húgom besegít a táborok szervezésébe, drámapedagógiai foglalkozásokat tart diákjainknak.
Remélem, a szünetben több időt tölthetek a családommal, utazást is tervezünk, s anyaként boldogsággal tölt el, hogy a fiam esküvőjére készülünk augusztusban.
