https://kolorline.hu/Erdő nő Kolorcity egyik házfalán Fehérvári Tekla munkája nyomában

Erdő nő Kolorcity egyik házfalán Fehérvári Tekla munkája nyomában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika mintegy 50 falfestményét több különböző érdekes-értékes téma ihlette. Az Erdő című mű például egyedien, síkban zöldíti tovább — zöldfelületei után is ismert — városunkat.

A kétdimenziós Erdő a Kazincbarcikai Kórház közelében kapott helyet, a Május 1. út egyik épületén. Ezen a területen mondhatni hiánypótló, hiszen közvetlen környéke nem bővelkedik annyira Kolormuráliákban, mint más városi szomszédságaink. 

Fehérvári Tekla végzett és főállású belsőépítész, aki a festészetet autodidakta módon tanulta és 2012-ben debütált első festményével. A természet mindig közel állt hozzá, ezért gyakori ihletforrása. Ő lett 2016-ban Kazincbarcikán a Hőközpont faláról kikandikáló „Elefánt és orrszarvú” művészi anyja is. Az Erdő ugyanebben az évben nőtt ki a Május 1. úti lakóház oldalán.

Fafestmény a falfestmények között

Az alkotó a Köztérkép című weboldalnak adott nyilatkozatában árulta el korábban, hogy taglalt művét az ember természettől való elidegenedésének témája serkentette. Ellentmondást teremtett azzal, hogy a mai ember ősének egykori közegét jelentő erdőt, az azzal éles ellentétben álló panelház falára, a városokba zsúfolódás jelképére festette. A házfal így egy képzeletbeli tér- és időkapu két világ között. 

Adottságalapú érdekessége a festménynek, hogy a lombkoronák teljének évadában részben takarásba kerül, és több perspektívából a festett erdő fái a valóság leveleitől domborodnak tovább.  

Kazincbarcika „Kolormuráliáinak” fotói ITT érhetőek el.

Korábbi írásunk a Színes Szomszédok című alkotásról ITT, a Biciklik és halak címűről pedig ITT olvasható.



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk