https://kolorline.hu/A szociális munka napjának 2024-es ünnepe Kazincbarcikán

A szociális munka napjának 2024-es ünnepe Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén is méltón emelte rivaldafénybe Kazincbarcika Város Önkormányzata a szociális munka napjának ünnepeltjeit. A köszöntésen és a méltatáson túl átadták a jól megérdemelt éves díjakat is, a KSZSZK igazgatói dicséreteit és Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Okleveleit. Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért kitüntető díját 2024-ben Szentpéteri Sándorné, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ nyugalmazott bölcsődevezetője kapta.

A november 12-i szociális munka napja Kazincbarcikán kiemelten a KSZSZK (Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ) intézményegység-vezetőinek, nyugalmazott és jelenlegi munkatársainak ünnepe. A városi programot november 15-én tartották a Mezey István Művészeti Központban, ahol Szitka Péter polgármester köszöntötte az ágazatban dolgozókat.

„Az a köszönet, amit alpolgármester úrral és igazgató úrral együtt ilyenkor igyekszünk átadni önöknek, nemcsak puffogtatott szó — hangsúlyozta Szitka Péter. — Ez sokkal inkább az önkormányzat, az ellátottak, a hozzátartók és mindenki más részéről szóló köszöntés. Tolmácsoljuk mindazt az elismerést és köszönetet, amit akár egy testületi ülésen vagy lakossági találkozón hallunk, mégha ez nem is feltétlenül jut el mindig önökhöz, akik a legkisebbektől az aggastyánokig mindenkivel foglalkoznak.”



Klimon István alpolgármester a szociális munka napján őszinte hálát mondott a KSZSZK minden dolgozójának, amiért gondoskodnak a kazincbarcikai lakosokról az év minden napján.

István Zsolt, a KSZSZK igazgatója azt a gondolatot idézte fel, miszerint a szociális dolgozók csendben, a háttérben végzik munkájukat.

„Mi nem vagyunk egy melldöngetős, feltűnősködő típusú szakma — erősítette meg István Zsolt. — Ez a hivatás nem erről szól, de abban bízom, hogy akár a társadalomban, akár az országos döntéshozók esetében is picit előrébb, a háttérből a fényre, a megfelelő polcra kerül majd a hivatásunk.” 



Igazgatói dicséretek és polgármesteri oklevelek átadója

A köszöntők után következtek a díjátadások. A KSZSZK igazgatói dicséretében részesült:

Almási Rita – esetmenedzser (Család- és Gyermekjóléti Központ)
Kerekes Herta – kisgyermeknevelő (Varázskert Bölcsőde)
Kiss-Gál Katalin – szociális gondozó-ápoló (I. Számú Idősek Klubja)
Kristóf Krisztián – karbantartó (Létesítményüzemeltető Csoport)
Magyar Ildikó – kisegítő (Létesítményüzemeltető Csoport)
Makranczi Réka – iskolai, óvodai szociális segítő (Család- és Gyermekjóléti Központ)
Mátyás Tímea – szociális gondozó (Házi Segítségnyújtás)
Micsik Erika – szociális gondozó (Házi Segítségnyújtás)
Rémiás András – szociális munkás (Éjjeli Menedékhely-Nappali Melegedő)
Sashegyi-Buhala Andrea – kisgyermeknevelő (Varázskert Bölcsőde) 
Szabon Csilla – bölcsődei dajka (Mosolysziget Bölcsőde)
Szaláncziné Fóris Dalma – kisgyermeknevelő (Mosolysziget Bölcsőde)
Szaniszló Csabáné – szociális gondozó (II. Számú Idősek Otthona)
Vargáné Spisák Orsolya – szociális gondozó-ápoló (I. Számú Idősek Otthona)
Szabóné Zsuponyó Ágnes – volt igazgatóhelyettes (Központi Irányítás)


Ezután Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Okleveléért léphettek közönség elé a következő kitüntetett dolgozók:

Bakos Józsefné - szociális gondozó (Házi Segítségnyújtás)
Czövekné Kókai Zsanett - mentálhigiénés munkatárs (I. Számú Idősek Otthona)
Garai-Juhász Renáta - iskola-óvodai szociális segítő (Család- és Gyermekjóléti Központ)
Gerőcs Andrea - terápiás munkatárs (Időskorúak Gondozóháza)
Koleszár Marianna - intézményegység vezető (II. Számú Idősek Otthona)
Kovács Anita - intézményegység-vezető (Család- és Gyermekjóléti Szolgálat)
Pekli Gyuláné - szociális gondozó-ápoló (Éjjeli Menedékhely-Nappali Melegedő)


Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért Kitüntető díj

A város önkormányzata által 2009-ben alapított, Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért kitüntető díjat ebben az évben Szentpéteri Sándorné, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ nyugalmazott bölcsődevezetője kapta. Erzsike 1966-ban a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. Mivel mindig gyermekekkel akart foglalkozni, munka mellett szerezte meg Miskolcon a csecsemő- és kisgyermekgondozó szakképesítést, utána egyéni indíttatás, ambíció és a gyerekek iránti szeretet által vezérelve képezte magát tovább, majd az Egri Tanárképző Főiskolán pedagógia szakos tanári diplomát szerzett, gyermek- és ifjúságvédelmi specializációval. 

Szentpéteri Sándorné 1969-ben pályakezdő gondozónőként kezdett dolgozni az akkori I. Számú, Gyermekek Úti Bölcsődében. 1978-ban kapott felkérést a bölcsőde vezetésére, majd 1980-ban megbízták a Pollack Mihály Úti Bölcsőde vezetésével, amit 27 éven át kimagasló szakmai színvonalon teljesített. Amikor 2007-ben Kazincbarcikán összevonták a bölcsődéket, az intézmények vezetése is az ő feladata lett. Ezt kiváló szakmaisággal és emberi kvalitásokkal végezte 2012-es nyugállományba vonulásáig. Mindvégig hivatásként élte meg pályája kihívásait. Munkája elismeréseként 2005-ben Polgármesteri Dicséretben részesült, majd 2011-ben megkapta „Kazincbarcika Város Képviselő-testületének Elismerő Plakettje” kitüntetést is.

 „Még most is kavarognak bennem az érzelmek: a meglepetés, az öröm, a hála — foglalta össze a kitüntetett. — Meglepetésként ért, mert én már évek óta nyugdíjas vagyok és nem gondoltam volna azt, hogy ennyi év után is eszébe jut valakiknek, hogy ezt az elismerést kapjam. Örülök, de azért ott motoszkál a fejemben, hogy milyen sok fiatal, jól képzett dolgozó van ezen a területen, akik úgyszintén megérdemelnék ezt a kitüntetést. Ezért lepett meg annyira, hogy rám gondoltak, de mindenesetre köszönöm azoknak, akiknek eszébe jutottam, és megkaphattam ezt a kitüntetést.”

Az ünnepség után a nagyérdemű Badár Sándor stand-up humorista szórakoztató előadását élvezhette, majd svédasztalos fogadással és közös csoportkép készítésével zárult az esemény.

További híreink

Közterület-felügyelők tanították a diákokat a helyes közlekedésre

Dátum: 2025. szept 09. 08:00

Felkérést kapott szeptember első hetében a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet, hogy játékos formában segítsék megtanítani a gyerekeknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni és átkelni a zebrán. A közterület-felügyelők természetesen igent mondtak, és valós szituációt szimulálva mutatták meg, mekkora veszélyforrás az úttest és a gyalogátkelőhely.

Delhusa Gjon Kazincbarcikán — városunk volt az egyik állomása a Szerencsekoncerteknek

Dátum: 2025. szept 08. 16:57

Összesen 80 megállóval kínál szórakoztató zenés kikapcsolódást az adott települések lakóinak a Szerencsekoncertek szeptember 4. és október 19. között. Kazincbarcikára szeptember 7-én érkezett a program, és a Mezey István Művészeti Központban először a Duász Akusztik, majd Delhusa Gjon koncertje szórakoztatta a közönséget.

Befejeződött a Vízi komplexum építése — a hivatalos nyitáshoz már csak az engedélyek szükségesek

Dátum: 2025. szept 07. 18:00

Hamarosan megnyitja kapuit a Vízi komplexum. Befejeződött a fizikai kivitelezése a létesítménynek, amely már csak az engedélyezési folyamat lezárására, illetve a végső hivatalos nyitásra vár. A Csónakázó-tó mellett egy több mint 8 ezer négyzetméteres területen, 2 ütemben indult el az építkezés. Az első ütem 2024-ben fejeződött be, ekkor készült el az 50 méteres versenymedence, az öltözők, a gépészet, a szükséges kiszolgáló helyiségek, valamint az épület korpusza. A második ütemben – amely 2024 tavaszán indult és egy év alatt valósult meg – a kültéri és a tanmedencék burkolata, az audiovizuális rendszer, a kiegészítő elemek, illetve a wellness- és rekreációs rész kialakítása történt meg.

Az energiapolitika nem politika — Kazincbarcikára látogatott Holoda Attila

Dátum: 2025. szept 07. 10:17

Holoda Attila, hazánk egyik legismertebb energetikai szakértője volt Kazincbarcika vendége szeptember 4-én. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember látogatást tett a város ikonikus Vízi komplexumában, majd egy városnézést követően az aktuális energiaellátási helyzetről és kihívásokról tartott előadást a Mezey István Művészeti Központban.

KolorTV élőben

Programajánló

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk