„A hóba rótt szó nem fehér” – emlékezés a málenkij robotra elhurcoltakra

A város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2014-ben alakult. Azóta minden évben programot szerveznek, amelyben a málenkij robotra elhurcolt emberekre emlékeznek. Idén a „Művészet a fogságban” címmel előadást hallhattak a meghívottak a Don Bosco Sportközpontban, ahol a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai „Kis munka, nagy bűn” címmel műsorral emlékeztek meg az egykor Szovjetunióba elhurcolt emberekről.

„Ez egy máig fel nem dolgozott történelmi tragédiája a magyar történelemnek – hangsúlyozta Kazincbarcika Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, Sajó Attila. — A málenkij robotban leginkább a német nemzetiségűek voltak érintettek, akiket a második világháborút követően pusztán azért büntettek, mert német származásúak voltak és a nevük németes hangzású volt. Mindenféle bíróság, ítélet és határozatok nélkül teljesen ártatlan embereket, gyerekeket, fiatalokat is elvittek, hiszen nem tartották be a 18 éves életkori határt. Illetve ugyanúgy nem tartották be a felső határt, tehát idősebbeket is elvittek, és jóvátételi munkára vezényelték ki őket a Szovjetunióba. A leginkább érintettek ebben a magyarországi német nemzetiségűek voltak” — emelte ki Sajó Attila.  

„Sajnos nagyon sokan vesztek oda, miközben itthon nem lehetett erről beszélni, és gyakorlatilag több generáció nőtt úgy fel, hogy csak nagyon szűk családi körben eshetett erről szó — nyilatkozta Sajó Attila. — Féltek mindenféle retorziótól, ha elmondják azt, hogy ők milyen körülmények között voltak kint az egykori Szovjetunióban, ahol bányákban, ipari létesítményekben, kőfejtőben kellett dolgozniuk. A málenkij robot gyakorlatilag 1945 januárjában kezdődött, és főleg a januártól márciusig terjedő időszakban vitték Magyarországról el az embereket, zömében a német nemzetiségűeket.”

„Kazincbarcikán mi is fontosnak érezzük, hogy megemlékezzünk minden évben ezekről az emberekről. Tudunk olyanokról, akik Felsőbarcika, Herbolya vagy Sajókaza szülöttei voltak, és megjárták a málenkij robotot. Ebben a térségben egy éjszakára szálltak meg azok, akik Ózd környékéről indulva terelték a foglyul ejtetteket Miskolc irányába. Voltak, akik az éj leple alatt megszöktek. Katonák kísérték őket, így akit ott láttak a közelben, azt begyűjtötték helyettük, hogy a létszám meglegyen – emlékezett vissza az elnök. – Sok család ezeket a sebeket hordozza. A rendszerváltás után kezdett el ébredezni ez az emlékezet, onnantól kezdődően vannak emlékművek, megemlékezések, történeti kutatások, amelyek feldolgozzák ezt a történetet. Ezért kell nekünk is ezt a témát napirenden tartanunk és beszélni, emlékezni róla” — nyilatkozta Kazincbarcika Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, Sajó Attila.

Az elmúlt évek megemlékezései során nagyon sokféle előadást hallhattak a résztvevők a málenkij robotról, a régióban történtekről, az elhurcolt gyermekek és anyák, az egyházi emberek sorsáról. Idén a táborban, illetve a hazaérkezés után megszületett művészeti alkotásokat vette sorra előadásában a „Művészet a fogságban” címmel dr. Márkus Beáta történész, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi adjunktusa. Családi érintettségéről is szólt az előadó, akit ez arra motivált, hogy több mint egy évtizeden keresztül kutassa a témát, kifejezetten a német származás miatti szovjet fogságba hurcolt emberek történeteit.

„Ennek eredményeként született meg 2020-ban a könyvem ebben a témában – mondta dr. Márkus Beáta történész, aki hangsúlyozta, hogy a művészeti alkotások tárgykörében ezen felül kisebb kutatómunkát is végzett meglévő forrásait felhasználva. — Sok esetben számomra is megrendítő volt újra átlapozni a visszaemlékezéseket, gyűjteményeket, tárgyakat, fotókat, dokumentumokat — emelte ki a történész. — Azt gondolom, hogy a művészet jelen volt még a legsötétebb napokban is, sokak számára talán ezek az apró dolgok adtak valamiféle színt a mindennapokba, reményt, amiért fölkeltek, és ami miatt igazából volt erejük túlélni a mindennapok megpróbáltatásait.” A színjátszás, az irodalmi tevékenység, a zene, a képzőművészet és az iparművészet jelen volt sokféle formában a táborlakók életében, azonban nem ez tette ki a mindennapjaikat. „Kevés forrás áll erről rendelkezésünkre. Időnként azonban beszámolnak bizonyos művészi tevékenységekről, emellett maradtak fenn tárgyi és leírt emlékek is” – mondta.

A táborokban minimális lehetőség, eszköz és idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy az emberek alkothassanak, így az irodalmi tevékenység, a zene, a képzőművészet, az iparművészet tárgykörében létrejött alkotások különösen értékes kordokumentumok.

A megemlékezésen részt vettek a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai is, akik irodalmi műsorral idézték fel a történelmi tragédia körülményeit, és versekkel, visszaemlékezésekkel gazdagították a programot.