Úgy fest, mint aki lélegzik – Balla Attila kiállítása nyílik július 18-án
Érkezik Kazincbarcikára egy képzőművész, aki igazán illik Kolorcityhez, de sokminden és mindenki máshoz is, hiszen a „nagy közösből” dolgozik egyedien. Balla Attila kiállításának címe ezzel összhangban az, hogy „Minden dologgal összhangban”. Így folytatódik az „Emberben a művész, művészben az ember” kiállítássorozat a Mezey István Művészeti Központban, július 18-án (pénteken) 18:00 órától.
Színpompás, nagyszabású, intuitív művek kiállítására kell számítani a fiatalon Svédországban érlelődött, 1959-es születésű tehetség gazdag munkásságából. Bandzsók István, a kiállítássorozat felelőse nagyon szép anyagot ígér az „abszolút kolorista” festőtől: „Színekkel és vastag faktúrákkal dolgozik. Ettől kifejezetten nehezek is a képei. Van rajtuk minden. Amikor Attila fest, a tudatalatti mélyére ereszkedik, oda, ahol közös mítoszok rejlenek”.
„Lenn vagyok, a tudatom egy olyan rétegében, amellyel a vászonfelület elkezd beszélni, és a mű megjelenik, spontán módon” – vallja Balla Attila, akit a kezdet kezdetén olyan magyar mesterek indítottak el fordulatos pályáján, mint Birkás István vagy ifj. Koffán János.
„A svédcsavar”
Balla Attila 21 éves korában disszidált Svédországba a visszatérés reménye nélkül, majd hajtűkanyarral a művészet hozta haza. Az intenzív svéd korszak meghatározó volt számára. Hét év után engedték vissza először. Stockholmban gyorsan bukkant olyan helyekre, ahol grafikával és festéssel foglalkozhatott, egy cseh grafikusmesterre is rátalált.
„Traumatizált állapotban éltük át ezt mindnyájan, amit be tudok a családi, a kulturális és a nyelvi közegről való leszakadásnak — emlékezett vissza a művész. — Bekerültünk egy izolált, nyelvtelen közegbe. Az első nyelv, amit megtanultam, a svéd volt, svédül. Ez egy olyan magas fokú energiát akkumulált, amely kitörésre késztett. Láttam a társaimat bekattanni. Nekem szerencsém volt, mert volt egy nem verbális kifejezőeszközöm, így én tudtam szublimálni ezt az energiát. A romboló belső energia alakult át képi energiává.”
A távozó ifjú visszatér
Egy idő után Svédországban Balla Attilának már nem kellett mással foglalkoznia, csak képeket készítenie. Volt, amelyikkel két-három hétig dolgozott. Galériát talált a kiállításainak, és művészeti katalógusokba is bekerült. Stockholmban kezdte az iparművészeti főiskolát, majd állampolgárságot is szerzett. Miután sikeresen megpályázott egy ösztöndíjat Magyarországra, a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán Gerzson Pál osztályába került. Itt kezdte érezni, hogy szűk neki a műterem. Kiment a tájba és nekiállt nagy, színes tájakat festeni. Ez az új korszak a mai napig tart. A nyolcvanas évek végétől több kiállításon is megjelent műveivel Magyarországon, Svédországban, Franciaországban és Németországban. Alkotásai közgyűjteményekben is szerepelnek.
Emberben a festő
„Miért lettem festő? Szerettem volna a gyerekkoromat átmenteni a felnőttkorba, és ennek ez a játék volt a feltétele. Végtelen könnyedén festek, mint aki lélegzik. Ez gyönyörállapot számomra. Amikor megszűnök benne létezni, az a játék csúcsa. A képzőművész, ha tudja, ha nem, egy kis nirvánát él meg, amikor feloldódik, miközben alkot. Egy világot teremtek magamnak, amelyben totálisan jól el vagyok, még ha magamban beszélgetek néha, akkor is.”
Aki kíváncsi egy könnyedén mély festő önpárbeszédének termésére, jöjjön el a megnyitóra, ahol személyesen is találkozhat és beszélgethet az alkotóval, és megismerheti a kölcsönösen egymásban élő embert és művészt.
Előzetesnek ajánljuk a KolorTV Balla Attilával készült portréfilmjét!
