https://kolorline.hu/Harminc tanuló vett részt a Kazinczy tehetséggondozó programjában

Harminc tanuló vett részt a Kazinczy tehetséggondozó programjában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hogyan kapcsolható össze a sport, a matematika, a kreativitás és az önismeret? Többek között erre kereste a választ az a komplex tehetséggondozó program, amely 30 általános iskolás tanuló részvételével valósult meg a Kazinczy Ferenc Tagiskolában.

A tanulók a program keretében játékos és élményalapú foglalkozásokon, sportos kihívásokon, táborban, közösségi programokon és egy budapesti tanulmányi úton is részt vettek. A sportteljesítményt különböző mérésekkel – többek között pulzusméréssel – is vizsgálták, az így szerzett adatokat pedig a matematika és a digitális eszközök segítségével dolgozták fel.



A gyerekek egy budapesti kiránduláson is részt vehettek, ahol a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétikai Módszertani Központjába látogattak, majd a Csodák Palotájában folytatták a felfedezést.



Különleges alkalom volt a szülők számára szervezett Tehetségnap is. Ezen a családok betekintést nyerhettek abba, milyen munkát végeztek a gyerekek a program során. Megtekinthették a mozgás és a pulzus kapcsolatát, a pulzuskontroll működését, és azt is, hogyan lehet a mérések eredményeit értelmezni.



A nap ugyanakkor nemcsak a sportról szólt: egy mentálhigiénés beszélgetés keretében a szülők a gyermekek lelki támogatásáról, a tehetség kibontakozását segítő családi háttérről is beszélgethettek. A gyerekek pedig ezen a napon más oldalukat is megmutathatták: a sport és a tanulás mellett egyéb tehetségterületeken – például kreativitásban, alkotásban vagy előadásban – is bemutatkozhattak.



A program legfontosabb üzenete talán az, hogy minden gyermekben ott rejlik valamilyen különleges képesség. Néha csak egy kis biztatás, egy új élmény vagy egy támogató közösség kell ahhoz, hogy ez megmutatkozzon. A „Test és elme harmóniája” program ehhez szeretett volna lehetőséget és élményeket adni a résztvevőknek. 



 


További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk