Kazincbarcika

Októbertől újra úszásoktatás

Dátum: 2020. szept 19. 10:00

Október elején folytatódnak a nyáron elkezdődött úszótanfolyamok a Kazincbarcikai Fedett Uszodában. Újdonság, hogy a gyermekcsoportok mellett ezúttal a felnőttek is gyakorolhatnak szakavatott tréner jelenléte mellett.

Örökbe fogadhatók a Kazincbarcikáról elszállított kóbor állatok

Dátum: 2020. szept 19. 08:00

A kóbor állatok befogása tekintetében komoly előrelépés történt az elmúlt hónapokban. Az önkormányzat a Borsod Állatvédő Alapítvánnyal együttműködésben oldja meg a kérdést. A Kazincbarcika város közigazgatási területén befogott kóbor állatokat az alapítvány rudabányai telephelyén átveszi, azokat elhelyezi, ellátásukról, állatorvosi felügyeletükről a hatályos állatvédelmi jogszabályok szerint gondoskodik.

Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2020. szeptember 18.

Dátum: 2020. szept 18. 16:38

Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos facebook oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Kazincbarcikai Rendőrkapitányság- Közlekedési helyzetjelentés

Dátum: 2020. szept 18. 14:06

Az elmúlt héten a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság illetékességi területén négy közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek közül három járt személyi sérüléssel. Ezenkívül két esetben rendelt el nyomozást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Mindkettőt ittas járművezetés elkövetése miatt.

Nívós kitüntetéssel jutalmazták Tóthné Szepesi Éva munkásságát

Dátum: 2020. szept 18. 13:22

Rangos elismerést vehetett át a közelmúltban Tóthné Szepesi Éva, a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület Atlétikai Szakosztályának edzője. A Magyar Atlétikai Szövetség a Magyar Atlétika Utánpótlásáért kitüntető díjban részesítette, melyet augusztus 29-én, a Hidegkúti Nándor Stadion dísztermében kapott kézhez.

„Színek ösvényén”

Dátum: 2020. szept 18. 10:00

Kiállítás nyílt a Mezey István Művészeti Központ emeleti kiállítótermében szeptember 17-én csütörtökön. A tárlaton Máté Andrea és Ivanics Judit alkotásait tekintheti meg a művészetkedvelő közönség.

20 mázsa hal került a közkedvelt tavakba

Dátum: 2020. szept 17. 11:50

Összesen húsz mázsa halat telepített szeptember 17-án azaz a mai napon Kazincbarcika Város Önkormányzata megbízásából a Barcika Park Nonprofit Kft. a Csónakázó-tóba, valamint a Herbolyán található I-es számú tóba.

Csúszik az Építők úti szalézi rendház átadása

Dátum: 2020. szept 17. 09:00

Még májusban arról tájékoztattuk Önöket, hogy az Építők útján hónapok óta zajló épületfelújítás lassan a végéhez ér. Most azonban úgy látszik, hogy a 2020. június végére tervezett belső munkálatok befejezése két-három hetet várat magára, s csak ezt követően kezdődik meg az új rendház környezetének rendbetétele.

Maszkviselés ellenőrzése

Dátum: 2020. szept 16. 18:47

Május 4-e óta a közösségi közlekedési eszközökön mindenkinek kötelező az arc eltakarása maszkkal, sállal vagy kendővel.

Egyre többen fognak össze Zsombiért

Dátum: 2020. szept 16. 11:58

Lassan közeledik Zombor egyéves születésnapja, amikorra a szülők szeretnék összegyűjteni az áldást jelentő Zolgensma gyógyszerre a szükséges összeget. Ugyanis minél hamarabb megkapja a kicsi a kezelést, annál nagyobb az esélye, hogy egészséges, boldog felnőtt váljék belőle. Szépen gyarapszik az összeg, de még messze vagyunk álomhatártól. Szerkesztőségünk állandó kapcsolatban áll az édesanyával, aki az elmúlt hét történéseit osztotta meg velünk.

KolorTV élőben

Programajánló

Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre: Ajándék - múltunk, jelenünk

Kazincbarcika, Mezey István Művészeti Központ, többfunkciós terem

FesztiRoll

Kazincbarcika, belterület

Galéria ’70

Mezey István Művészeti Központ kiállítóterem

Oroszi Fanni és a Band

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Rúzsa Magdi

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk