https://kolorline.hu/Második helyen végzett a dédestapolcsányi Lajos Árpád Általános Iskola a megyei pontversenyben

Második helyen végzett a dédestapolcsányi Lajos Árpád Általános Iskola a megyei pontversenyben

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Az intézmény december 8-án, rangos elismerésben részesült Miskolcon a Megyeháza Dísztermében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ünnepi ülés keretében köszöntötte és díjazta a 2016/2017-es tanévben, diákolimpiai versenyeken kimagasló eredményeket elért iskolákat, testnevelőket. A Lajos Árpád Általános Iskola a „kis iskolák” kategóriában a II. helyen végzett. A díjat Lukács Lászlóné igazgató asszony, Lukács László polgármester úr, és Kerekes Ottó megbízott intézményvezető, testnevelő vehette át.

A siker egy közös munka eredménye, melyhez a csapat tagja, felkészítőjük, az intézmény pedagógusai, a szülők és a helyi önkormányzat is hozzájárult.

A tavalyi országos döntős labdarúgó csapat tagjai: Fürjes Gábor, Tóth Csaba, Tóth Ákos, Szilágyi Máté, Kovács László, Krivácsi Zoltán, Szurovi Dominik, Fónagy Csaba, Váradi Levente, Nagy László.

További híreink

Istentisztelet és koszorúzás Egressy Béni születésének évfordulóján

Dátum: 2026. ápr 27. 21:10

Egressy Béni születésének 212. évfordulója alkalmából közösen emlékezett meg Kazincbarcika városa április 26-án a zeneszerzőről. A Szózat megzenésítője Sajókazincon született, így a megemlékezés helyszínei is nagy részben ehhez a városrészhez kötődtek.

Sportágválasztó nap Kazincbarcikán – 11 sportágat próbálhattak ki az alsósok

Dátum: 2026. ápr 27. 20:26

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a sportágválasztó napot Kazincbarcikán április 24-én, a Kazinczy Ferenc Tagiskola területén. A város alsó tagozatos diákjai összesen 11 sportágba kóstolhattak bele interaktív bemutatók keretében.

Sisi és a gobelinek – interaktív délután a könyvtárban

Dátum: 2026. ápr 26. 14:00

Interaktív foglalkozást tartott a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre április 22-én az Egressy Béni Városi Könyvtárban. A programon Erzsébet királyné, Sisi életét idézték meg, miközben a résztvevők a témához kapcsolódó gobelineket is megismerhették.

Ovicsalogató Kazincbarcikán – Közeleg az óvodai beiratkozás 

Dátum: 2026. ápr 26. 08:00

Közeledik az óvodai beiratkozás időpontja. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák városi intézményeibe idén április 27-én és 28-án lehet beíratni az óvodaköteles gyermekeket. A felkészülést április 20-án nyílt nappal segítették: a leendő ovisok és szüleik betekinthettek az intézmények mindennapjaiba.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk