https://kolorline.hu/„Borban él az élet…”

„Borban él az élet…”

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Tizenhét évvel ezelőtt a Bánhorváti-Nagybarca Polgári Együttműködés Egyesület akkori elnökének, Csíkász Gábornak és barátainak az elképzelése nyomán rendezték meg első ízben a három település, – Bánhorváti, Nagybarca és Vadna – összefogásával a Bán-völgye Borversenyt, melyben jelentős szerepet vállaltak a nagybarcai származású Séra testvérek.


Képforrás: Tollas Tibor Emlékház

Talán maga sem hitte volna, hogy a hagyományteremtő céllal megtartott esemény ilyen hosszú utat jár be, s utódai ugyanolyan lendülettel és szeretettel folytatják közösségépítő munkáját, mint egykoron azt ő tette. Az április 13-án lebonyolított versenyre minden gazda kétféle borral nevezhetett, melyeket a falvak művelődési házaiban gyűjtöttek össze és szállítottak a rendező községbe.

A minősítés négy kategóriában történt: Bán-völgye fehér- és vörösbora, valamint más táj fehér-, illetve vörösbora szerint. A leadott mintákat tíztagú zsűri bírálta. A bizottság elnökei neves borászok voltak: Módos Péter, a Magyar Borakadémia nyugalmazott elnöke, Urbánné Huszár Klára borász, nyugalmazott főiskolai tanár, valamint Viniczai Sándor borász, szakújságíró. A verseny koordinálását, valamint bíráló bizottságok véleményének tolmácsolását Séra Mihály borász vállalta magára.  A három település képviseletében Antal Attila, ifj. Czövek Károly és Csehes Károly vett részt a zsűri munkájában. A hagyományoknak megfelelően a díjak előtt adták át a Séra család által 2007-ben alapított „Csikász Gábor Emlékérmet”, melyet ezúttal a zsűriben végzett több éves tevékenységéért Módos Péter kapott. Emellett a zsűri 11 arany, 22 ezüst, 37 bronzérmet és 25 oklevelet osztott ki. A 2018-as év legjobb Bánvölgye fehérbora Tóbiás Lászlóé, a legjobb vörösbor pedig Sivák László borgazdáé lett. A résztvevőket Vadnai Zoltán, Nagybarca polgármestere, Demeter Ádám, a Bánhorváti-Nagybarca Polgári Együttműködés Egyesület elnöke és Demeter Zoltán ország­gyűlési képviselő köszöntötte, majd dr. Jacsó Pál, az Avasi Borászok Asztaltársaságának alelnöke saját verseiből és boros dalokból összeállított műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A jóízűen elfogyasztott ebéd után a helyi borosgazdák kedélyes tapasztalatcserére pincéikbe invitálták a vendégeket.

További híreink

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

Zenei sokszínűség a XII. Kolorfesztivál nagyszínpadán

Dátum: 2026. aug 09. 18:02

Balkáni ritmusok, autentikus cigány zene és templomi koncert is várja a látogatókat a XII. Kolorfesztiválon. Augusztus 18-án Agárdi Szilvia a Szent Család-templomban ad koncertet, míg a Csónakázó-tónál a nagyszínpadon a Cimbaliband és a Parno Graszt gondoskodik a felhőtlen hangulatról. 

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk