Képneve

Duna Művészegyüttes: Puszták népe

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés: 2022. okt 18. 11:45

Kategória: Szórakozás


Helyszín: Kazincbarcika

Kezdete: 2018. augusztus 18. 21:30

6. Kolorfesztivál
Augusztus 18. 21.30 Kazincbarcika, Fő tér
Nemzeti Táncszínház - Duna Művészegyüttes: Puszták népe
20.00 Magos Együttes
21.30 Nemzeti Táncszínház: Duna Művészegyüttes – Puszták népe
A program díjtalan.

A Nemzeti Táncszínház bemutatja:
a Duna Művészegyüttes
Puszták népe c. előadását

„Egy népréteg lelkületét szeretném ábrázolni, ez minden törekvésem. Ha itt-ott mégis saját élményeimmel hozakodom elő, ezek az élmények csak magyarázó ábrák. Ami emléket feltárok, azért tárom fel, hogy rajtuk át próbáljak leereszkedni abba a mélyben fekvő, forró rétegbe, amely rettegve rejti gomolygó világát minden idegen tekintettől, még a tárgyilagos napvilágtól is.”

A fenti idézet Illyés Gyula Puszták népe című szabatos társadalomrajzából származik, amely ihletadója és egyben központi témája azonos című előadásunknak. Táncszínházi előadásunk a puszták népének kemény sorsa mellett felmutatja mindazon értékeket is, amit a cselédek, zsellérek, béresek egyszerűen a létezésükből fakadóan megalkottak. Betekintést nyújtunk abba a különleges világba, amelynek megismerésére és művelésére tették fel életüket társulatunk tagjai is. Az előadásban Illyés Gyula szűkebb hazája, a Mezőföld tánckultúrájának bemutatásán túl megjelennek Magyarország más tájegységein valaha cselédsorban élők táncai is, mint például somogyi, sárközi, zalai, felvidéki, szatmári falvak, és a Hortobágy lakóinak táncai is.

Előadja a Duna Művészegyüttes tánckara és a Göncöl zenekar

Zenei szerkesztő: Dulai Zoltán
Jelmeztervező: Furik Rita
Fénytervező: Lendvai Károly
Asszisztensek: Bonifert Katalin, Soós Gyula András
Táncmesterek: Hahn-Kakas István, Tombor Bea, Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Lovas Bálint, Kirsch Zoltán, Podpácz Beáta, Barcza-Tóth Tímea
Koreográfusok: Hégli Dusan, Mihályi Gábor, Juhász Zsolt 
Rendező: Juhász Zsolt

Időtartam: 60-70 perc, szünet nélkül

További programok

Játszóeszköz-avatók Kazincbarcikán

Kezdete: 2024. máj 15. 16:00

Kazincbarcika játszóterei számos új játékelemmel gazdagodtak. Átadójukra május 15-én, 16-án és 17-én, valamint május 21-én 16:00 és 19:00 óra között várjuk a családokat.

Születés hete Kazincbarcikán

Kezdete: 2024. máj 17. 07:00

A Születés hete programjai Kazincbarcikán május 17-én és 18-án.

Közösségi nap a Herbolyai-tavon

Kezdete: 2024. máj 18. 08:00

Közösségi napot rendez a Barcika Park Nonprofit Kft. a Herbolyai II-es tavon május 18-án (szombaton).

Made in Hungária

Kezdete: 2024. máj 23. 19:00

Made in Hungária musical május 23-án, 19:00 órától a Don Bosco Sportközpontban.

KolorTV élőben

Programajánló

Játszóeszköz-avatók Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Születés hete Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Közösségi nap a Herbolyai-tavon

Kazincbarcika, Herbolyai II-es tó

Made in Hungária

Don Bosco Sportközpont

KolorPlatz-avató

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk